Remek évet tudhat maga mögött Sam Bennett. Szakaszgyőzelemmel mutatkozott be a Quick-Step színeiben, a Touron nyert két sprintet is, az egyiket ráadásul a Champs-Élysées-n, megszerezte a zöld trikót, sőt még a Vueltán is behúzott egy szakaszt. Az alábbiakban mesél arról, hogyan élte meg 2020-at, és mik a tervei a következő szezonra. 


Bennett eléggé megilletődött volt, amikor tavaly télen először látogatott el új csapata főhadiszállására. Amit Wevelgemben látott, egyszerre volt ijesztő és inspiráló a számára.
"Bementem és megláttam a sok kerékpárt és trikót kifüggesztve az elmúlt évek nagy versenyeiről. Voltak ott világbajnoki és Roubaix-győztes kerók, de ott volt Tom Boonen zöld trikója is. Elképesztő eredmények bizonyítékai mindenhol, én pedig csak nyeltem nagyokat és rémülten pislogtam."
Kerékpár
Lefevere: „Bennett olyan, mint a nő, akit megvertek, de utána mégis hazamegy”
13 PERCE
"Azon tűnődtem, hogy mégis hogy fogok én felnőni ehhez az egészhez? Oké, hogy valószínűleg nem produkálok majd olyan eredményt, hogy az én keróm is a falon kössön ki, de azért mindenképpen igazolni akartam a helyem a csapatban."

A kritikus elemző


Bennett háromévnyi kihagyás után tért vissza tavaly a Tourra. Számottevő eredményt korábbi két indulása alkalmával nem tudott elérni. Mindig is borzasztóan kritikus volt magával szemben, és bár mostanra a világ egyik leggyorsabb sprintere lett, az értékelő, elemző hozzáállása megmaradt.
"Bravó, remek felvezetést adtam a többieknek" - mondta csalódottan és önironikusan a harmadik szakasz sprintje után, melyben a második helyen végzett. Később azt is elmesélte, hogy akkor éjjel hajnali háromig képtelen volt aludni, csak forgolódott az ágyban. 
"Úgy gondolom, hogy kemény vagyok magammal. Amikor észreveszek egy hibát, nem tolom el magamtól, hanem megpróbálom feldolgozni és igyekszem tanulni belőle. Sokan a kíméletlen önkritikámat gyengeségnek veszik, pedig ezektől én csak még inkább eltökélt leszek. Másnap 110 százalékot próbálok meg beleadni."
Sam Bennett: "Basszus, megnyertem a legfontosabb sprintszakaszt, ráadásul zöldben" | Eurosport
Sam Bennett éveken át várt arra, hogy eljöjjön az ő ideje, aztán az idei Touron végre megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítson. Ő ezzel élni tudott, nyert két szakaszt és megszerezte a zöld trikót is. Ír kerékpárosnak ez legutóbb 31 évvel ezelőtt sikerült, Sean Kelly révén. A Tour 10.
"Én az ilyesmit nem beszélem meg pszichológussal sem. A QS szakemberével is jókat dumáltam, de a dolog sokkal inkább arról szólt, hogy még jobban be tudjak illeszkedni a csapatba."
A Cyclingnews elemzése szerint ő lett a szezon legjobb sprintere. Örül annak, ha bárki is ezt gondolja róla, ő azonban nem aggatná magára ezt a címkét.
"Vicces, mert korábban úgy gondoltam, hogy a Tour alapján lehet eldönteni, hogy ki a legjobb. Megnyertem a zöld trikót, de ugyanazt érzem, mint előtte. Fogalmam sincs, hogy én vagyok-e a legjobb sprinter vagy sem."
"Nagyon sok gyors srác van a mezőnyben, és valószínűleg nem én vagyok köztük a leggyorsabb. De a dolog nem csak ennyiből áll. Számít a taktika is, a helyezkedés, az, hogy az egész versenyen mennyire vagy jó, hogy egyáltalán odakerülhess a hajrára." 

A befelé forduló sprinter


Bennett feszült várakozással tekintett a Tour elé. Ahogy ő fogalmazott, nem akart ő lenni a Quick-Step történetében az első sprinter, aki nem tud szakaszt nyerni a Touron. Komoly előnyt, ugyanakkor nagy felelősséget is jelentett Morkov és Asgreen mögött tekerni.
"Korábban mások kerekét kerestem, most azonban én lettem a viszonyítási pont, mások kezdték el az én kerekemet keresni. Ez komoly változást jelentett a számomra. Így az utolsó száz méteren nem a második vagy a harmadik pozícióban voltam, hanem én mentem elöl, ami azt jelentette, hogy a remek felvezetés ellenére több szelet kellett elviselnem."
Az is új volt a számára, hogy egy olyan csapatba érkezett, ahol szinte bárki tud versenyt nyerni. Nem ő volt a nagy, kiemelt versenyző, akitől mindenki a győzelmeket várja. Ez még kedvezett is a személyiségének.
"Én nem az a srác vagyok, aki rögtön magára vonja a figyelmet, amikor belép egy szobába. Nem én vagyok az az ember, aki azonnal magához ragadja a szót egy nagyobb társaságban. Én inkább csendes, befelé forduló vagyok."

Sam Bennett, akinek a Quick-Step tényleg egy gyerekkori szerelem volt | Eurosport"A gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy ebbe a csapatba igazoltam." Mennyit halljuk például a focistáknál ezt a mondatot, a kerékpárosokra viszont már kevésbé jellemző. Pedig a fiatalon nagy Tom Boonen-rajongónak számító Sam Bennett ilyen helyzetbe került a legutóbbi átigazolása során. Ettől az évtől kezdve végre a kedvenc csapatában versenyezhet.

Már nem zavarja, hogy elmúlt 30


Bennett október 16-án töltötte be a 30. életévét. Fontos célja volt, hogy Tour-szakaszt nyerjen, még mielőtt eléri ezt a kerek évfordulót. 
"Megnyugodtam. Így már sokkal kevésbé érdekel, hogy hány éves vagyok. Nyilván minden sportoló így van ezzel, de nem érzem magam 30-nak."
Azt mondják, a sprinterek a harmadik x után elkezdenek veszíteni a sebességükből. Bennett reméli, hogy nem így lesz, igaz a győzelmei általában inkább az erejének, semmint a puszta sebességének köszönhetők. 
"Az oxigénfelvevő képességem nagyobb, mint a legtöbb sprinteré, ezért természetesen a sprintjeim is másmilyenek. Nekem inkább az erőmön és az állóképességemen kell dolgoznom ahhoz, hogy gyors legyek. Húsz éves koromtól nagyjából három évvel ezelőttig a sprintjeimet próbáltam fejleszteni, de nem lettem igazán gyorsabb. Utána változtattunk, és az erőre, az állóképességre mentünk rá, így frissebben érkeztem a hajrákra és jobban is bírtam azokat."

2021-ben nem biztos, hogy rámegy a zöldre


A 2021-es tervei között szerepelnek olyan tavaszi egynaposok, mint a Sanremo vagy a Gent-Wevelgem, de természetesen a Tour is a legfontosabb céljai között van.
"Még soha nem érkeztem top formában a Sanremóra, úgyhogy jó volna egyszer végre jól teljesíteni. Az elmúlt két évben már közelebb voltam ahhoz, hogy ott legyek a végjátékban, de nem voltam elég erős."
A Tourral kapcsolatban nagy kérdés, hogy célul tűzi-e ki a zöld trikó megvédését.
"A szakaszgyőzelmekre fogok elsősorban rámenni, már csak azért is, mert az idén várhatóan több mezőnyhajrá lesz. Sok múlik azon, hogy a csapat mit akar majd tőlem, a zöld trikóért folyó harc ugyanis nagyon kemény volt, hiányzott is néhányszor az extra erő, amikor szakaszt akartam nyerni."
Decemberben derült ki, hogy Mark Cavendish is csatlakozik a csapathoz. Marcel Kittel szerint ez jót tehet Bennettnek, az ír sokat tanulhat Cavtől. Kérdés persze, hogy egy lassan klasszissá érő sprinternek ugyan mennyi mindent kell még tanulnia.

Sam Bennett

Fotó: Eurosport

"A tanulásnak sosincs vége. Ha valaki abbahagyja a tanulást, nem fejlődik tovább. Miközben a sport folyamatosan megújul, amivel muszáj lépést tartani. Én is igyekszem ezt tenni."
Bennett egy éve még azt találgatta, vajon hogy fog ő felnőni a Quick-Step eredményeihez. Mára az ő zöld kerója is ott lóg a wevelgemi főhadiszállás falán.
"Amikor az ember belép, rögtön meglátja. Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy most már én is méltó tagja lehetek a csapatnak. Tavaly még ijedten sétálgattam ott, most már elégedetten."
Cyclingnews
Kerékpár
Sagan megy, Thomas bizonytalan, de mi lesz Cavvel? – megnyílt az átigazolási piac
8 ÓRÁJA
Kerékpár
Szüleitől kapott egy nagy szívet, és klasszis hegyi menő lett belőle
TEGNAP 10:41