Edzője tudja, hogy Vas Blankával alaposan megfogta az Isten lábát
Publikálva 06/11/2021 - 10:45 GMT+1
Lars Boom, a 2019-ben visszavonult korábbi kiváló versenyző iszonyúan boldog volt Vas Blanka múlt vasárnapi cyclocross világkupagyőzelmétől. A holland szakember nyár óta dolgozik Blankával, és tisztában van vele, hogy egy csiszolatlan gyémántra bukkant a magyar lány személyében. Boom azt mondja, technikailag már nem sok mindent tud neki tanítani.
Vas Blanka
Fotó: AFP
A holland edző pontosan tudja, hogy megfogta az Isten lábát Vas Blankával.
Majdnem tíz év telt el azóta, hogy maga Boom megnyerte pályafutása utolsó cyclocross versenyét, a holland bajnokságot, 2012 januárjában. A magyar szupertehetségnek, Vas Blankának köszönhetően azonban a holland szakember újra győzelemnek örülhetett.
Boom egyébként hivatalosan október 1. óta segíti a magyar lány edzéseit az SD Worx-nél, nyáron hagyta ott a liv Racingnél betöltött sportigazgatói pozícióját.
A Wielerflits nevű holland oldal munkatársa vasárnap délután negyed négy körül érte utol Boomot a Overijsében megrendezett verseny befutója környékén. Blanka ekkorra már az utolsó ellenfelét, Puck Pietersét is leszakította magáról, és úton volt élete legnagyobb cyclocrossban elért győzelméhez.
„Egy kicsit feszült vagyok” – mondta Boom nevetve. „Ez nem akármi a számára. Az első győzelme lehet a világkupában.”
Kettejük együttműködése még az elején tart, de az eredmények máris látszanak.
„Már az amerikai világkupaversenyekre is együtt utaztunk. Eléggé egymásra voltunk utalva, ami jó volt arra, hogy jobban megismerjük egymást. És a dolog működik. Ő egy olyan versenyző, aki borzasztóan gyorsan tanul.”
A Wielerflits munkatársai két évvel ezelőtt, Essenben beszéltek először Blankával, aki akkor másodikként végzett, és először állhatott fel a dobogóra egy belgiumi versenyen. Akkoriban még döcögött kicsit az angolja, most azonban már jól ki tudja magát fejezni, amire Boom szerint szüksége is van.
„Amikor együtt utazunk, mindig angolul beszélünk, ráadásul az Egyesült Államokban amúgy sem nagyon volt más lehetőség. De Blanka ebben is nagyon gyorsan fejlődik.”
„Technikailag már olyan szinten van, hogy abban amúgy sem tudok már neki sok mindent tanítani. Élvezet nézni őt a kerékpáron. Apró dolgokban tudok neki segíteni, olyasmikben, amik a tapasztalatomból adódnak. Taktikai dolgokban.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/10/31/3246513.jpg)
Vas Blanka megint csodát tett
Fotó: AFP
De van fejlődési lehetőség az akadályok átugrása terén is.
„Ez leginkább a merészséggel függ össze. A legtöbb lánynak már megy edzéseken, de versenyen kevesen csinálják. Az első akadály még oké, de a kombináció a másodikkal, az már jóval nehezebb. Bátornak kell lenni. Blankának ez csak idő kérdése.”
A magyar versenyző kitart amellett, hogy országúton, montiban és cyclocrossban is megpróbáljon eredményes lenni. Marianne Vos és Pauline Ferrand-Prévot inspirálják őt, akiknek ezt sikerült elérniük.
„Ők is össze tudták egyeztetni ezt a három szakágat, akkor nekem is sikerülhet” – mondta Blanka. „A motiváció azért is nagy, mert ott vagyok mellettük, ellenük is versenyezhetek.”
Boom azért is örül, hogy Blankával dolgozhat, mert tudja, hogy ritkán születnek akkora tehetségek, mint a magyar lány, vagy általa is említett két klasszis.
„Mi, az SD Worx-nél örülünk, ha mindhárom szakágat folytatni akarja. Alig várjuk, hogy láthassuk, mit tud a klasszikusokon. Fontos, hogy jól megtervezzük a versenyprogramját és akkor komoly jövő állhat előtte.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/11/01/3246778.jpg)
Vas Blanka
Fotó: AFP
Blanka számára most a szombati Cyclocross Európa-bajnokság az első számú cél.
„Jó formában vagyok, és ha jó napom lesz, ott állhatok a dobogón, vagy akár meg is nyerhetem a versenyt” – mondta Blanka. „De persze nem lesz könnyű, mert hihetetlenül erős a mezőny.”
Január végén pedig jön a világbajnokság, Fayetteville-ben.
„Az Eb után Taborban indulok egy világkupaversenyen, majd jön egy kis pihenés. December közepén kezdem újra, utána pedig a legfontosabb cél a világbajnokság lesz.”
A hollandok dominálják a cyclocrosst, de Boom szerint alapvetően egy egyéni versenyt láthatunk majd, hisz mindenki világbajnok szeretne lenni.
„Lehet, hogy holland fölény lesz, ugyanakkor nagy csatára számítok. Sok olyan versenyző van, aki világbajnok lehet.”
Az országúti szezon februárban indul, és Blanka most kezdi majd meg első teljes szezonját az SD Worx-nél. A csapat rugalmas hozzáállása volt a fő oka annak, hogy hozzájuk írt alá.
„Fontos volt számomra a szabadság, amit itt megkapok. Hogy mindhárom szakágban versenyezhetek. Ez volt számomra a legfontosabb, ezt kerestem. Az idén keveset találkoztam az országúti csapattársaimmal, de jövőre több versenyen akarok indulni országúton, és több időt akarok a csapattal tölteni.”
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/10/31/3246061.jpg)
Vas Blanka
Fotó: AFP
Bár a versenynaptára még nem végleges, Boom nagyon kíváncsi arra, mire megy majd Blanka a tavaszi klasszikusokon.
„Az egész csapat kíváncsi rá, hogy megy majd az egynaposokon, hogy fekszik majd neki a kockakő. Fontos, hogy a versenyzőink sokáig frissek maradjanak, és elkerüljék a kiégést. Ezért iktatunk be pihenőket, ezért szakítjuk több részre a szezont.”
„Szerintem jól működik, ha kombinálom a három szakágat. Ráadásul élvezem őket, úgyhogy miért is ne?! Ha később úgy érzem, hogy ez így sok, akkor talán majd jobban specializálódom. Olyan hosszú pályafutásról álmodom, mint amilyen Vos karrierje.”
via wielerflits, cyclingnews
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés