Dráma, árulás és pereskedés: a belga világbajnokságok rövid története

.

Az első belgiumi világbajnokság rögtön őrült tömegeket vonzott az utak mellé. Sajnos pont ez okozta problémát a verseny hajrájában, amikor a kétszeres címvédő hazai Georges Ronsse és honfitársa, Emile Joly küzdöttek elöl a győzelemért az olasz legenda Alfredo Bindával. A rengeteg ember a Theux meredek emelkedőjén összetömörült, a versenyzők elhaladni is alig tudtak. A kialakuló káoszban egy kísérőautó elcsapta Jolyt, akinek a bringája teljesen tönkrement, sírva volt kénytelen feladni a versenyt.

A belgák ráadásul ráfáztak a hiányára a hajrában, hiszen az egymást nézegető kettőst hátba csapta egy másik olasz, Learco Guerra, aki egyből be is támadta őket. Ronsse ezt ugyan lereagálta, de ezzel a sprintben Bindát hozta nyerő helyzetbe, aki be is húzta második világbajnoki címét.

Annak idején a kerékpársport szabályai még elég mások voltak, mint manapság. Frissíteni például szabadott, de csak akkor, ha a versenyző leszállt a nyeregből. Ezt használta ki a Namur körül rendezett vb-n a hazai Jean Aerts, aki a hajrában a spanyol Luciano Monteroval harcolt az aranyért. Aerts úgy tett, mintha megállna frissíteni, amikor azonban ellenfele is lelassított, gyorsan továbbment. A spanyol későn reagált, lemaradt, így a hazaiaké lett az arany. A fair play díj mondjuk nem náluk kötött ki…

Az 1950-es kiadás egy holland és egy belga versenyző sokáig emlékezetes párharcát hozta. Gerrit Schulte és a hazai Briek Schotte hosszú kilométereken át csatázott egymással, végül a holland rogyott meg, így ismét belga arany született. Igazán legendásra azonban a verseny utáni rádióinterjú sikerült, ahol Schotte élő adásban üzent haza: „Anya, anya hallasz? Nyertem és világbajnok lettem!”

Néhány évvel később a versenyt már kockaköves emelkedők is színesítették, azonban nem erről marad igazán emlékezetes. Sokkal inkább két bombaerős csapat, a franciák és a belgák küzdelméről. A nagy harcban, hogy legyőzzék az Anquetil, Bobet és Darrigade vezette riválisokat, a hazaiak néha kicsit egymás ellen is mentek, de a végén ők jöttek ki jól a dologból. A végén ugyanis egy elit csoportból Rik Van Steenbergen nyerte a hajrát, a harmadik vb-címét szerző sztárt pedig egyenesen I. Baldvin belga király köszöntötte a célban.

Talán a legemlékezetesebb történet a listánkon a következő, 1963-as vb-hez köthető. A sztori meglehetősen szövevényes, ennyi évvel az események után pedig nem könnyű igazságot tenni, de idézzük fel, mit lehet tudni!

Adott a vb legnagyobb esélyese, Rik Van Looy. Mindenki tudja, ha sprint lesz, azt ő fogja nyerni. A sztár azonban előre sejti, hogy erre a legnagyobb veszélyt épp a saját csapattársai jelentik, ezért megegyezik velük: mindenki érte dolgozik, cserébe kapnak fejenként 1250 eurót, ami akkoriban komoly összeg. Az alku megköttetik, a versenyen azonban végül két csapattárs egészen biztosan nem a megbeszéltek szerint cselekszik.

Benoni Beheyt és Gilbert Demsel, akik klubjukban is csapattársak voltak, valószínűleg együtt eszelték ki a tervet. Demsel, aki egy korábbi nézeteltérés (Van Looy állítólag fizetett, hogy utolérjék őt a Flandrián) miatt haragszik a kapitányra, korán kezdi a hajrát, így Van Looy is kénytelen korábban indulni, Beheyt pedig a célvonalon megelőzi az elfáradt sprintert.

A hazai szurkolók őrjöngnek, ők a sztárjukat akarták nyerni látni. Beheyt utólag úgy nyilatkozik, félt, hogy megtámadják. A történetről egyébként a mai napig nem szeretne beszélni, ami későbbi karrierje fényében érthető. Van Looy és csapata innentől éveken át dolgozott azért, hogy Beheyt minél kevesebbet nyerjen, aminek hatására a világbajnok alig öt évvel később, 28 évesen vissza is vonult.

Sok kerékpárrajongó emlékezhet a 2013-as vb-re, amikor kihasználva, hogy a spanyolok két sztárja, Alejandro Valverde és Purito Rodriguez nem támogatták egymást, nagy meglepetésre Rui Costa szerezte meg a szivárványszínű trikót. Nos, az 1969-es kiadás pepitában ugyanez a történet, csak épp a belgák számára még rosszabb módon: sztárjaik hazai pályán szúrták el egymás versenyét.

Van Looy és Eddy Merckx egymás ellen versenyzett, a holland Harm Ottenbros pedig köszönte szépen és behúzta a vb-címet. A csalódott hazaiak kedvenceiket és a meglepetésgyőztest egyaránt kifütyülték, a sajtó pedig később sem bánt kegyesen Ottenbros-zal. Ezen mondjuk az sem segített, hogy a holland utóbb kijelentette, a második világháború óta magát tartja az első tiszta győztesnek…

Alig hat évvel később adódott volna a lehetőség a „bosszúra”, a hazai sztárokat azonban ismét megtréfálta egy holland. Hennie Kuiper a hajrában lépett el, az elképesztően erős, Merckx, De Vlaeminck, Van Impe, Moser, Thévenet, Zoetemelk, Knetemann fémjelezte élcsoport pedig nem működött együtt, így nem érték utol.

Hogy miért nem dolgoztak össze a belgák De Vlaemnickért, aki megnyerte a hajrát a második helyért, és valószínűleg simán világbajnok lett volna a sprintben? Hihetetlen, de egy rosszul elsült vicc miatt. A nagy esélyes ugyanis előző este azzal tréfálkozott, hogy győzelme esetén 9,5 felé osztják a pénzt, mondván az apró Van Impe félnek számít. A csapattárs azonban megsértődött, másnap pedig kulcspillanatban nem volt hajlandó dolgozni. Mit mondjunk, sokba került vicc volt…

Egy ikonikus hármas befutó. Egy rémes bukás. Egy hosszan tartó pereskedés. Kevés botrányosabb világbajnoki hajrá volt a történelemben, mint az 1989-es. A belga Claude Criquielion, a kanadai Steve Bauer és az olasz Maurizio Fondriest együtt érkezett meg a sprintre. A hazai versenyző tűnt a befutónak, Bauer szabálytalan manővere azonban bukást eredményezett, csak Fondriest maradt talpon, így ő lett a világbajnok.

A belga közönség szinte gyilkosságot kiáltott. Bauert utólag kizárták, ez azonban persze nem segített Criquielionon, aki törött bringával, kezeit a magasba emelve haladt át a célvonalon. Utána még évekig pereskedett, hogy a győzelem valójában őt illeti, végül 1993-ban utasították el az ügyét.

Mindmáig az utolsó belga világbajnokságon nem sok minden történt. A teljesen sík pályán ötórányi unalmas versenyzés, majd az előre látható sprintet a nagy esélyes Mario Cipollini nyerte. Persze ki lehet emelni, hogy milyen remek munkát végzett az olasz kapitány Ballerini, hogy menedzselje a válogatott elképesztő egóit, de okkal remélhetjük, hogy a közel húsz év után Belgiumba visszatérő idei világbajnokság ennél csak izgalmasabb lehet.

Forrás: Het Nieuwsblad