Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Dopping?! Froome megbukott a Vueltán!

Eurosport
Eurosport

Publikálva 13/12/2017 - 12:26 GMT+1

Froome a Vueltán adott olyan mintát, ahol a megengedett szalbutamolmennyiség kétszeresét produkálta.

Chris Froome (Team Sky)

Fotó: Getty Images

Chris Froome és a dopping. Ez a két szó eddig maximum pletyka szintjén került szóba.
Egészen a mai reggelig.
Szeptember hetedike a kérdéses dátum.
Chris Froome-ot, a Vuelta 18. szakasza után ellenőrizték.
A mintájában 2000 milligrammnyi szalbutamolt találtak. A Sky versenyzője ezt a szert, az UCI orvosi bizottságának lejelentett asztmájára szedi. Csak ezúttal éppenséggel a megengedett mennyiség kétszeresét (!) mutatták ki mind az A, mind pedig a B mintájában.
La Vuelta : Froome drinks coffee
A brit csapat vezetősége már két nap múlva tudott a dologról. Mégis csak ma reggel, 20 perccel a nemzetközi szövetség hivatalos közleményének kiadása előtt hozták nyilvánosságra a hírt.
Az asztmám egyre rosszabb lett a spanyol kör utolsó hetére, így az orvosunk azt javasolta, hogy emeljünk az adagon. Ilyen esetben mindig odafigyelünk arra, nehogy átlépjük a tiltott mennyiséget. Én nagyon komolyan veszem a doppingellenőrzéseket, és remélem, ebben az esetben is minden kellő lépést megtesznek az UCI illetékesei. A csapatommal együtt állunk rendelkezésükre” – nyilatkozta Froome.
picture

Froome will auch bei der WM triumphieren

Fotó: SID

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés