Gyorskorcsolyázóból bringás, virágkötőből Tour-győztes - Vollering elárulta, hogy váltotta valóra az álmát

Demi Vollering úgy néz ki, méltó utódja tud lenni Annemiek van Vleutennek. A Tour de France Femmes győztese gyűjtötte a legtöbb pontot az évben, ráadásul igazi vezetővé vált egy olyan csapatban, ami 63(!) győzelemmel zárta az évet. Az SD Worx több győzelmet gyűjtött össze az idén, mint az utánuk következő három World Tour-csapat együttvéve (56 győzelem).

Ha ehhez hozzávesszük, hogy Vollering egymaga 17 győzelmet tett bele a közösbe, tényleg elő kell vennünk a szuperlatívuszokat vele kapcsolatban.

A Vélo Magazine készített egy interjút a holland bringással, amiben a kezdetekről, és erről a hihetetlen idei évéről is kifaggatták, például arról a bizonyos brutális támadásról is a Tourmalet-n, de az is kiderült, sikerült-e valóra váltania az álmát, amit egy időre kénytelen volt parkolópályára állítani.

Demi Vollering: Természetesen nagyon örülök neki! Ez szép elismerése a mögöttem álló szezonnak, és egy ilyen díjat elnyerni mindig nagyszerű dolog.

Hogy nagyszerű! Mert persze, ez nyilvánvalóan egy olyasmi, amit el akarsz érni a pályafutásod során… Mondjuk nem igazán hittem volna el, ha valaki ezt mondja, de biztosan örültem volna, mert az azt jelenti, hogy sok versenyt nyert meg az ember.

Ez igaz, akkoriban nem igazán voltam még benne a kerékpározásban, bár már akkor is szerettem. Gyerekként mindig is bringás akartam lenni, az volt az álmom, hogy nagy versenyző leszek egyszer. A suliban azonban semmilyen bringaversenyen nem indultam, mert jobban érdekelt a korcsolyázás, így ez az álmom szép lassan elszállt. Aztán – amikor rájöttem, hogy a jégen nem leszek elég erős – visszataláltam a kerékpározáshoz.

Amikor kicsi voltam, sokat bringáztam. Hollandiában az iskolák szerveznek versenyeket, ahol ki lehet próbálni a kerékpározást, én pedig imádtam ezt csinálni. Az unokatestvéreim pedig benne voltak egy csapatban is, csodáltam őket, amiért bringázhattak, és én is ezt szerettem volna csinálni.

Mi viszont négyen voltunk testvérek, a családomnak pedig elég komoly nehézséget jelentett volna az utazgatás az országban három másik, nálam jóval fiatalabb kisgyerekkel, így ez nem igazán volt opció. De sohasem távolodtam el teljesen a kerékpározástól, amikor pedig 16 éves lettem, elkezdtem versenyezni, és azóta nem is hagytam abba.

Igen. Aztán volt egy olyan szezonom (2017-2018 telén), amikor nem tudtam megjavítani egyik egyéni csúcsomat sem, ezért egyre többet és többet kezdtem el bringázni. Az első téli edzőtáboromban Spanyolországban voltam, csapatot váltottam, és végre egy igazi edzővel kezdtem el együtt dolgozni. Mivel minden gyorsan ment, sőt, sokkal gyorsabban, mint reméltem, szerződést kaptam a Parkhotel Valkenburggal (2019), majd két évre rá csatlakoztam az SD Worxhöz.

Nem igazán tudom, miért lehet ez. Ha valaki nagyon fiatalon kezdi a kerékpározást, sokszor azért van, mert a szülei egyszerűen ezt erőltették neki. Ha pedig állandóan edzettél, akkor értelemszerűen már nem tudsz olyan ütemben fejlődni, és még keményebben kell edzened, mint a többieknek.

Szerintem jót tesz, ha későn kezded el, és az is nagy előny, ha tényleg magadért csinálod. Az én esetemben ez egy belső motiváció volt, hogy kerékpározzak, soha, senki sem erőltette.

A sport mellett mindig szerettem egészségesen táplálkozni és vigyázni a testemre, ez mindig nagyon fontos volt a számomra, egész fiatal korom óta. Például nem is szerettem soha bulizni járni, mert mindig szörnyen érzem magam másnap, úgyhogy inkább edzeni járok helyette.

Mindig a legjobbat akartam kihozni magamból, mindig kíváncsi voltam arra, hogy meddig tudok eljutni, mennyire tudok jó lenni valamiben. Amikor virágkötőnek tanultam, a csokrok kötésében is én akartam lenni a legjobb.

Igen! (Nevet.) Egyébként az iskolában rengeteg mindent tanultunk, de én utáltam, nagyon nem szerettem a sulit. Bezzeg, ami érdekelt, mint például a virágkötészet, abban nagyon jó voltam.

Ebbe nőttem bele. Otthon mindig voltak virágok, apa hazahozta őket a munkából. Ő kertészmérnök, a testvérével együtt van egy cégük is (Vollering Hydrangea – ez a hortenzia magyarul - szerk.). Az iskolában aztán ki kellett találni, hogy mit szeretnék csinálni, nálunk, Hollandiában egy csomó mindent ki lehet próbálni: gyerekeknek tornaórát tartani, manikűrözni, szépségszalonozni, bébiszitterkedni… és volt egy virágüzlet is, ahol rájöttem, hogy ez érdekel, így 17 évesen beiratkoztam egy hároméves tanfolyamra.

Két évig. Akkor hagytam abba, amikor a kerékpáros karrierem beindult. Amint megszereztem a képesítést, azt mondtam magamnak: „Két éved van arra, hogy igazán jó legyél a kerékpározásban vagy a gyorskoriban, de ha nem jön ez össze, akkor koncentrálhatsz a virágkötészetre”.

Az az igazság, hogy amikor az iskolát befejeztem, nem mentek túl jól a dolgaim a sportban, úgyhogy szívesebben dolgoztam. Csak akkor hagytam abba a munkát a virágüzletben, amikor leszerződtetett a Parkhotel Valkenburg.

Igen, jól emlékszem rá! A Covid alatt volt, akkor decemberben alig tekertem. Otthon jól megvoltam a montizással, de aztán amikor januárban megérkeztem a csapat edzőtáborába, akkor láttam, hogy mindenki milyen baromi jó formában van. Ők már november óta dolgoztak, én meg szinte semmit nem csináltam. Minden egyes nap végén teljesen ki voltam merülve, alig bírtam a csoport elején tekerni. Az nagyon nehéz menet volt.

A csapat akkor azt mondta, hogy sokkal többet kell edzenem, és jóval kevesebbet síelhetek mellette. Na, emiatt először kicsit bosszankodtam, mert miért ne csinálhatnék valami mást is a bringázáson kívül? Aztán persze rájöttem, hogy igazuk van, sokkal jobb lettem attól, hogy több órát fektettem az edzésbe, a tanácsuknak köszönhetően gyorsan fejlődni kezdtem.

Tíz évvel ezelőtt teljesen más volt az életem, nagyon lefoglalt a gyorskorcsolyázás és a munka, akkoriban nem is nagyon néztem női versenyeket. Amikor aztán elkezdtem figyelni, láttam, hogy Anna milyen erős. Ő lett az, akit le akartam győzni. Emlékszem, a 2020-as Flèche Wallonne-on nagyon igyekeztem megnehezíteni a dolgát, közel voltam hozzá, és jó volt látni, hogyan reagált erre. (Vollering végül a harmadik lett Van der Breggen és Cecilie Uttrup Ludwig mögött - szerk.)

Így visszatekintve persze, csodáltam őt, de mindig igyekeztem megtalálni a módját, hogy méltó ellenfele tudjak lenni, szerettem volna olyan jó lenni, mint ő. Amikor pedig megérkeztem az SD Worxhöz, egyszerűen imádtam mellette versenyezni.

Az ő edzései borzasztóan fontosak nekem, és teljesen mások, mint amit a korábbi edzőimtől kaptam. Sokat segít nekem, és ez meg is látszik. A Tourmalet-n például végig ott volt velem, mindig tudja, hogy mi jár a fejemben, és mindig a megfelelő pillanatban mondja a dolgokat, így soha nem bizonytalanodom el. Pontosan látja és érti, hogy mi történik a mezőnyben, és mindig segít, hogy mit kell tennem adott helyzetben.

Igen, pontosan. Azt hiszem, a mi kapcsolatunk igazán egyedülálló.

Igen, ez egy nagyon fontos dolog nekem. Imádok a lakóautóval közlekedni, imádom, hogy el tudok menni vele a hegyekbe. Szeretek elvonulni a párommal a természetbe. Nagyon fontos ez az egyensúly nekem, ahogy az is, hogy egy olyan csapatban vagyok, ami lehetővé is teszi ezt nekem. Nem mondják soha azt, hogy „most a szállodában kell maradnod”, meg hogy „pihenned kell”.

Kerékpáros vagyok, ezt szeretem legjobban benne, hogy a természet kellős közepén lehet bringázni. A lakókocsi tökéletes menekülés a természetbe, miközben egy hotelben tölteni az éjszakákat az meg egy olyan része a munkának, amit annyira nem kedvelek. A hegyekben a lakókocsiban reggel csak kinyitod az ajtót, és ott van előtted a hihetetlen kilátás.

Rengeteg mindent. Először is: hogy soha ne add fel. Amikor Annemiek támadott az utolsó előtti szakaszon, én is egy hosszú szólót mentem mögötte. Egy pillanatra sem adtam fel, próbáltam a lehető legközelebb maradni hozzá, mert sosem lehet tudni, hogy mi következik.

Ott tanultam meg, hogy minél inkább vezéregyéniséggé kell válnom a csapatban. Egy év alatt emberként, kapitányként és kerékpárosként is fejlődtem. Ez volt az, ami segített abban, hogy idén meg tudjam nyerni a Tourt.

A Tour. Ez egy nagyszerű verseny, ami nyilván hatalmas cél volt a számomra, rendkívül különleges érzés az, hogy meg tudtam nyerni. Emellett az ardenneki klasszikusokra is emlékezni fogok, arra, hogy megcsinálhattam a triplát (Amstel, Flèche Wallonne, Liège-Bastogne-Liège). Erre nagyon büszke vagyok, mert tudom, hogy ez nem túl gyakran jön össze senkinek. Pogačar nagyon közel állt hozzá, hogy megnyerje mindhármat, de a liège-es bukása miatt neki nem jött össze.

Hmmm... Ezt nagyon nehéz megmondani. De ha választani kell, a Tourt mondanám, mert mégiscsak ez a világ legnagyobb versenye! A sárga trikó egy életre megváltoztat.

Eléggé. A Tourmalet lábától szerettem volna már támadni, de a csapatom azt akarta, hogy várjak, ameddig csak lehet, pláne mert Lotte (Kopecky, a csapattárs) volt sárgában. Az első néhány kilométeren már éreztem, ahogy fokozódott az izgalom, ahogy a testem megfeszült, nem tudtam tovább várni. Aztán Anna azt mondta nekem: „Demi, vegyél egy mély levegőt, mindjárt itt az idő”. Amikor támadtam (6 km-re a csúcstól), nem gondoltam semmire. Eggyé váltam a bringámmal, eggyé váltam az emelkedővel.

Annyira koncentráltam, annyira benne voltam, hogy semmit sem hallottam. Persze, rápillantottam az órára, aztán arra gondoltam, hogy „hé, ez tényleg elég jól megy”, de nem néztem hátra, egyszerűen csak éreztem, hogy senki sem tudja tartani velem a lépést. Az volt bennem, hogy „ez nagyon gyorsan megy, hogy lehet ez?”, meglepett, hogy ekkorára és főleg ennyire gyorsan nőtt a különbség. Nagyon különleges élmény volt.

Nem emlékszem, de valószínűleg igen.

Hihetetlen, hogy megnyertem a Tour de France-t. Ez tényleg egy hihetetlenül különleges verseny, ráadásul nekem most ez volt az év elején kitűzött célom is.

Ami a mindennapi életemet illeti, az nem sokat változott. Manapság már sokkal gyakrabban ismernek fel az utcán, ha valahova megyek, de a többi nem változott. Még mindig Demi vagyok, remélem, nem változtam meg, és szeretném, ha ez így is maradna.

Igen, találkoztam, az nagyon jó volt.

Kicsit furcsa, kicsit őrült volt, mert alapvetően tényleg csak azt csinálom, amit a legjobban szeretek: versenyzek. Szerencsére jó vagyok benne, sokszor nyertem már, és valahol elég furcsa, hogy találkozol a királlyal és a királynővel csak azért, mert azt csinálod, amit szeretsz.

Nem, vagy legalábbis nem tudok róla... Fogalmam sincs, honnan származik a nevem. Talán meg kellene kérdeznem a szüleimet.

Igen, és már viccelődtem is vele párszor, szoktam mondani, hogy „nem azért vagyok itt, hogy félmunkát végezzek”. (A demi felet jelent franciául - szerk.).

Igen, teljesen!

Forrás: Vélo Magazin, 2023. november

Már Viberen is megtaláltok minket! Csatlakozzatok a csatornánkhoz, ha soha nem szeretnétek lemaradni a legjobb tartalmainkról!