Dan Martin: Aki ösztönből megy, nem nézi a számokat

Idén nyáron sorozatban másodszor zárt a legjobb tíz között a Tour de France-on, pedig centikre volt attól, hogy ne “élje túl” az első hetet. Benne volt az emlékezetes Porte-os bukásban, de szerencsére nem esett akkorát, hogy fel kelljen adnia a versenyt. Utólag kiderült, két repedt csigolyával jött be a hatodik helyre, ami nem kis bravúr.

Teljesen meglepett az orvosok diagnózisa. Persze, hátfájással fejeztem be a Tourt, de nem számítottam semmi súlyosra.”

Martinnak szerencsére nem kellett sokat kihagynia, a brit körön már ott volt a mezőnyben, és az év végi olasz egynaposokon is láthattuk. Talán furcsa megjegyezni, de ebben a szezonban mindössze egy győzelme volt. Az is az algarvei körön. Az erős tavaszát (LBL+FW: második hely) viszont, egy még erősebb Tour követte. Szinte végig ott volt a legjobbak mellett.

És ki tudja mi történik vele, ha nincs az a veszélyes kilencedik szakasz.

“Ha az időjárást nézzük, a lehető legrosszabb napon mentünk azon a szakaszon. Esett az eső, vizes volt az út, abban a kanyarban csak árnyékos rész volt. Nem is száradt fel rendesen. Richie ezért csúszhatott el. Az volt az első hegyi befutós szakasz, a mezőny ilyenkor az átlagosnál is feszültebb. Többek közt azért, mert az előtte való napokban szinte mindenki arról a lejtmenetről beszélt. Hogy milyen veszélyes, és akár el is szállhat valaki egy bukás miatt. Azért ez valahol érdekes. Később egyetlen lejtmenetről sem kérdezgettek minket annyit, mint arról. Én tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy az országúti kerékpár egy veszélyes sport, de az némileg furcsa, hogy egyetlen útszakasz miatt elúszhat az versenyed. Pedig a szintrajz addig a pontig nagyon rendben volt. Tök jó hegyeket kellett megmászni.”