"Három vb-t nyertem, bár a nevemet sehol nem tüntetik fel. Azokat az aranyérmeket, segítőként némileg a magaménak érzem. Most szövetségi kapitányként hajtok rá a negyedikre. Tudom, hogy egyszer sikerülni fog".
Davide Cassani.
Január óta ő felel az olasz válogatottért. A szakértelme és a sportág iránti elkötelezettsége megkérdőjelezhetetlen. Tizennégy éven keresztül volt profi, két szakaszt nyert a Giro d'Italián. Versenyzőként nem kevesebb, mint kilenc világbajnokságon vett részt. Szövetségi kapitányként, a ponferradai lesz számára az első.
Tour de France
Lefevere: "Nagyon szomorú, hogy harmincévesen valaki nem képes megmondani az igazat"
EGY ÓRÁJA
"1968-ban Imolában láttam először vb-t élőben. Tisztán emlékszem, Adorni győzött. Az apukám vitt ki az út szélére, és ott fogadtam meg: kerékpáros leszek."
Cassani eredményes profi karrierje után az olasz tv-hez került, és 18 évig dolgozott szakkommentátorként a RAI-nál. Egy biztos: kiválóan ismeri a mezőnyt.
"Tavaly decemberben az elhunyt édesapám pénztárcájában találtam egy 5000 lirást. Eltetettem, hátha szerencsét hoz. Fél óra múlva Di Rocco elnök úr hívott a szövetségtől, hogy lenne-e kedvem a kapitányi poszthoz. Január 4-én, pont apukám születésnapján alá is írtuk a szerződést..."
Egy szövetségi kapitány az országúti kerékpárban, sokkal jobban ki van szolgáltatva a versenyzői/játékosai pillanatnyi formájának, mint mondjuk a labdarúgásban. Év közben szinte alig van idő egy-egy összetartásra, pár nap közös munka meg nem sok mindenre elég. És a mezőnyversenyen, nem használható a sokak számára megszokottá vált rádió.

Giorgio Lugaresi a Cesena focicsapatának elnöke, Giulio a legendás Marco Pantani édesapja és Davide Cassani (jobb szél), még egy júliusi előkészületi mérkőzésen emlékezett az 1998-as Giro és Tour győztesére

Fotó: Eurosport

Cassani már hónapokkal ezelőtt bejárta a vb pályát, semmit nem bízott a véletlenre. Ha valaki, ő megtippelheti, hogy milyen versenyre van kilátás.
"Nagyjából egy 5-6 fős szökevénycsoport elgurulására mutatkozik esély, főleg az utolsó 4 körben kell majd nagyon észnél lenni. Én a verseny elejét még a kísérőkocsiból figyelem, aztán már a boxban leszek. A legfőbb riválisok? Degenkolb, Gerrans, Cancellara, Sagan, Matthews és talán Boonen. Sokan mondják Kristoffot, szerintem az ő teljesítménye szépen lassan kezd visszaesni. Az utolsó emelkedőn Rodríguez vagy Kwiatkowski is képes lehet meglepetésre. De ha elkezd esni, minden borul..."
És az olaszok?
"A hangulat kiváló, nagyon együtt vagyunk. A szakmai stáb is remek,Ferrettire és Velora (Marco Velo 1998-ban Pantani csapattársaként tekert a Giron) bármikor nyugodtan hagyatkozhatok. Kicsit olyan ez a keret, mint egy csatár nélküli focicsapat. Nincsenek segítők, vagy kapitányok. Épp ezért sok minden elképzelhető. Nálunk nincs egyértelműen kinevezett első számú ember. Van viszont alázat, és mindenki képes a másikért dolgozni. Ebben lehet az erőnk". 

A ponferradai vb pálya. 254 km hosszú, egy kör 18,2 km. Vasárnapra esőt mondanak, ami alaposan megnehezítheti az egyébként is gyorsnak tűnő összesen, 4284 méter szintkülönbséget tartalmazó pályát. A szakemberek 46-47-es átlagot tippelnek a mezőnyversenyre

Fotó: Eurosport

Tour de France
Öt kritikus szakasz, ahol eldőlhet a 2021-es Tour
17 ÓRÁJA
Kerékpár
Cycling Show: Az Eolo Kometa drámai bemutatkozása a Giro d'Italián
EGY NAPJA