A két nappal ezelőtt Amsterdamból Bolognába érkező KLM gép három utasára is kifejezetten érdemes lesz figyelni a szombati Strade Bianchén. Mathieu van der Poel és Wout van Aert ugyanis egy repülővel érkezett Olaszországba, pár sorral mögöttük meg ott figyelt Tom Pidcock, aki az előző hétvégén elég meggyőző teljesítménnyel mutatkozott be az Ineos-ban.


A két top favorit tehát együtt, egy időben utazott az év első igazán kemény egynaposára, és mint pár éve minden cyclo cross vb, most a Strade Bianche is kettőjük párharcáról szólhat.
Azonban nagyon máshogy készültek a holnapi versenyre, a címvédő Van Aert például csak most kezdi el hivatalosan a 2021-es szezont, van der Poel lábába viszont (az UAE Touron szerzett győzelem mellett) már két egynapos is bekerült. A Kuurnén ráadásul majdnem robbantott egy óriásit, de a bő nyolcan kilométeres szökését nem sokkal a cél előtt megfogták.
Tour de France
Csak van Aert miatt érdekelné van der Poelt a zöld trikó?
8 ÓRÁJA

EvpHyZqWgAAGtDV.jpg

Fotó: Eurosport

A Jumbo-Visma versenyzője ellenben az elmúlt három hét során 2100 méter magasan aludt, vagyis hegyi edzőtáborból érkezett Olaszországba. Azzal Van Aert is tisztában van, hogy van der Poel elég jó formában kezdte az évet, bár nem tud róla minden részletet.
"Nem láttam végig a két hétvégi versenyt, csak hallottam róla, hogy vasárnap nagyot ment. Pont akkor volt két hosszú edzésem, szóval lemaradtam róla. Különben sem csak ketten versenyzünk, tele van olyan jó hegyimenőkkel a mezőny, mint Pogacar vagy Fuglsang. Ez pedig külön megdobja a a Strade presztízsét."
Van Aert az elmúlt három ét során 82 órát töltött a kerékpárján, ezalatt 2373 kilométert tekert és megmászott 57.600 méternyi szintkülönbséget. Tizennégy - főleg 2-3 kilométer hosszú - tenerifei emelkedőn is új rekord időt ért el, bár ennek szerinte nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani. 
"Igen, sok helyen tényleg enyém a KOM, de ez sokat nem számít. Jót tesz a lelkednek, azonban sokkal fontosabbak az érzések. Ezek alapján pedig azt mondom, hogy rendben vagyok, és készen állok a rajtra. A súlyom is rendben van, leadtam azt a 2 kilót amire rápörgött a sajtó. Komolyan mondom úgy jött le az egész hír, mintha kövéren versenyeztem volna a téli cross szezonban. Érdekes, valamiért Alaphilippe kapcsán nem kerül elő ez a téma."
Ennél valóban fontosabb, hogy Van Aert szerint kire lesz érdemes figyelni szombaton?
"Mathieu-re, ez majdnem biztos. Ha őt követem, ott lehetek a végjátékban. Eddig jól állok, ugyanis egy géppel érkeztünk Olaszországba:)"
nieuwsblad.be
Kerékpár
„Cadel Evansék manapság a top20-ban sem végeznének egy Touron”
TEGNAP 16:51
Kerékpár
Kétszeres világbajnok, pedig nem is készült profinak – Alaphilippe apukaként sem állt le
TEGNAP 11:50