Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Froome: „Jó lenne, ha az emberek nem felejtenék el, hogy majdnem meghaltam”

Nagy Benjámin

Frissítve 09/06/2022 - 10:09 GMT+2

Chris Froome 37 évesen, négy Tour de France-, két Vuelta a Espana- és egy Giro d’Italia-győzelem után nyugodtan megtehetné, hogy a kanapéjáról nézze a legnagyobb versenyeket, ehelyett összeszorítja a fogait és a karrierjét megtörő, nagyon súlyos bukása után a visszatérésen dolgozik. Szemmel láthatóan jól halad, ezt ő is tudja, de figyelmezteti azokat, akik túlbecsülik a helyzetét.

Chris Froome

Fotó: AFP

Végre nem fáj semmim, így tényleg folyamatos a javulás. Ez az első ilyen pillanat az elmúlt három évben.
Kis híján top10 a Mercan’Tour Classicon, biztató mozgás és csak fél perc hátrány a Dauphiné első emelkedős befutóján, aztán egy olyan 64. hely az időfutamon (+3:02-vel a győztes Filippo Ganna mögött), aminél jobbat hasonlóan sík egyenkéntin legutóbb négy éve (!), a 2018-as Tour de France 20. szakaszán ment.
Érezhető, hogy Chris Froome a három évvel ezelőtti súlyos bukása óta a legjobb formáját mutatja, és ezáltal azt is tudni, hogy a nyilatkozataiban nem a levegőbe beszél. Keményen dolgozik azért, hogy napról napra javuljon az állapota és valamennyire megközelítse azt a szintet, ahol anno tartott.
Egyvalamit viszont nem szabad a szőnyeg alá söpörni: három évvel ezelőtt tényleg életveszélyben volt, miután elesett a Dauphiné időfutamának pályabejárásán. Ebből kiindulva csoda, hogy egyáltalán látjuk őt a mezőnyben, az meg még nagyobb, hogy három év után először nem fáj semmije.
picture

Chris Froome

Fotó: Eurosport

Azok alapján, amiket elértem a pályafutásom alatt, teljesen érthető, hogy a többségnek nagy elvárása van velem szemben. Ugyanakkor jó lenne, ha az emberek nem felejtenék el, hogy majdnem meghaltam. Az elmúlt három évem teljesen másról szólt, mint azt bárki is hinné.
„Négy-öt hónapig nem tudtam kiegyenesíteni és terhelni sem a lábamat, ami két helyen eltört. Egyáltalán nem volt biztos, hogy járni tudok, így az élsporthoz való visszatérés is nagyon távolinak tűnt. Az első lépés az volt, hogy újra megtanuljak lépni, aztán valahogy fel kellett ülnöm a biciklire, ezután pedig valahogy tekernem is kellett a pedálokat. Hogy előbb újra versenyző lettem, aztán most megpróbálhatom megtenni a következő lépcsőfokot, ami egyet jelent azzal, hogy versenyképes legyek, egy nagy rehabilitációs időszak lezárása.”
Most azért is kell küzdenie, hogy bekerüljön az Israel Tour-csapatába, ami a Dauphinén, valamint a június 14-i Mont Ventoux Challenge-en mutatott formája alapján dől el. Az érzései jók, és nemcsak fejben, hanem testben is.
„Végre nem fáj semmim, így tényleg folyamatos a javulás. Ez az első ilyen pillanat az elmúlt három évben. Nem érzem kellemetlennek a bringán való pozíciómat, a bal és a jobb lábam egyensúlya is a helyén van. Január óta egyszer sem kellett megszakítanom az edzésprogramot, következetesen tudtam dolgozni és a megfelelő irányba lépni. Most már látom és érzem ennek az eredményét."
Chris Froome
Egy jó Froome a csapatának is sokat számítana, hiszen a WorldTour-kiesés elkerüléséért minden pont számít. Ennek ellenére nem helyeznek rá nyomást, ami szintén segíthet neki.
"Nem szabok külön határt magamnak és nem mondom, hogy van egy ilyen vagy olyan szint, ahová el akarok vagy el fogok jutni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy a csapatom támogat, türelmesek velem és mindenben mellettem állnak. Továbbra is olyan keményen fogok melózni, amennyire csak tudok, ez biztos.”
Forrás: CyclingNews
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés