Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Megtréfálták a szökevények a csajokat, Vas Blanka 43. lett a női Vuelta 3. szakaszán

Eurosport Magyarország

Publikálva 09/09/2022 - 20:31 GMT+2

Grace Brown nyerte a női Vuelta országúti kerékpáros körverseny harmadik szakaszát pénteken, a magyar bajnok Vas Blanka 43. lett. Az összetett élcsoportjában egyedüli változásként Vas csapattársa, a holland Demi Vollering vette át a harmadik helyet, míg a magyar bajnok a 26. pozícióba csúszott vissza.

Megtréfálták a szökevények a csajokat, Vas Blanka 43. lett a női Vuelta 3. szakaszán

Női Vuelta - Vas 43., Brown nyerte a szakaszt.
Pénteken a Camargo és Aguilar de Campoo közötti 96,5 kilométeres etapon a mezőnyre egy harmadik és egy második kategóriás hegy várt. Utóbbi után a fennsíkra egy nagyobb, mintegy húszfős csoport érkezett együtt, az összetettben tavaly kilencedik Vas ekkor már nem volt ott az élmezőnyben, és egy nagyobb bollyal ötperces lemaradással ért célba.
A magabiztos előnnyel piros trikós Annemiek van Vleuten dolgozott csapattársáért, Arlenis Sierráért, utóbbi viszont nem harcolhatott az elsőségért, miután a záró tíz kilométeren belül ketten jó ütemben el tudtak tekerni az esélyesek csoportjától. Az üldözők későn ébredtek, a szakaszgyőzelmet pedig az ausztrál Grace Brown szerezte meg a svájci Elise Chabbey előtt. A harmadik helyért vívott sprintben a világbajnok olasz Elisa Balsamo bizonyult a leggyorsabbnak.
Az összetett élcsoportjában egyedüli változásként Vas csapattársa, a holland Demi Vollering vette át a harmadik helyet, míg a magyar bajnok a 26. pozícióba csúszott vissza.
picture

Ceratizit Challenge by La Vuelta: Vas Blanka 43., Grace Brown nyerte a szakaszt - összefoglaló

Eredmények (a verseny honlapja alapján):

3. szakasz, Camargo-Aguilar de Campoo, 96,5 km:
  • 1. Grace Brown (ausztrál, FDJ Suez Futuroscope) 2:28:37 óra
  • 2. Elise Chabbey (svájci, Canyon) azonos idővel
  • 3. Elisa Balsamo (olasz, Trek-Segafredo) 8 mp h.
  • ...43. Vas Kata Blanka (SD Worx) 5:02 perc hátrány
Az összetett élcsoportja:
  • 1. Annemiek van Vleuten (holland, Movistar) 5:49:01 óra
  • 2. Elisa Longo Borghini (olasz, Trek-Segafredo) 1:55 perc hátrány
  • 3. Demi Vollering (holland, SD Worx) 2:24 p h.
  • ...26. Vas 9:53 p h.
A hivatalosan a Ceratizit Challenge by La Vuelta nevet viselő 5 szakaszos női viadal nyolcadik kiírásának résztvevőire szombaton a Palencia és Segovia közötti 160,5 kilométeres etap vár.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés