Bax: "Egy idő után már azt néztem, hogyan tudok a leggyorsabban eljutni a csapatbuszhoz"

Sjoerd Baxra kizárólag segítőként tekintettek az UAE-nél, ezért két idény után úgy döntött, hogy inkább elhagyja a mezőny legeredményesebb csapatát. A holland versenyző azért igazolt a Q36.5-höz, hogy végre megkapja a lehetőséget és néhány versenyen magért mehessen.

Verhetetlen: Tadej Pogačar 48 kilométeres szólóval nyerte a Lombardiát

Videó forrása: Eurosport

NYOLCVANEGY GYŐZELEMIG JUTOTT IDÉN AZ UAE EMIRATES CSAPATA, EZT AZ ŐRÜLETES SZÁMOT 21 KÜLÖNBÖZŐ VERSENYZŐ HOZTA ÖSSZE.
Az Alpecintől megszerzett Sjoerd Bax nem volt ott a legalább egyet nyerő versenyzők között, ezért két idény után úgy döntött, hogy inkább elhagyja a mezőny legeredményesebb csapatát. Bax azért igazolt a Q36.5-hez, hogy végre megkapja a lehetőséget és néhány versenyen magért mehessen.
Bár az UAE-nél kizárólag segítőként számoltak vele, a holland versenyző szerint hatalmas élmény volt idén Pogačarért dolgozni.
''Végül nem sok versenyen indultam vele, de ettől még tartom: Pogačar az egyik legjobb kapitány, akit kívánhatsz magadnak. De nem csak azért, mert állandóan nyert, hanem azért is, amilyen ember" - mesélte a Cyclingonline-nak Sjoerd Bax, aki a 2023-as idény elején került az UAE-hez.
"Tadej a versenyek után mindig megköszöni a csapattársainak a segítséget, és arra is jut ideje, hogy elbeszélgessen veled. Érdeklődik irántad, mindent szeretne tudni azokról a srácokról, akik a csapattársai. Teljesen képben van, tudja, hogy honnan jöttél, vagy van-e barátnőd. Ezek apróságok, de egy segítő számára szerintem kifejezetten fontosak. Nagyon tisztelem őt, Mathieu van der Poelhez hasonlóan ő is barátságos, kedves és mindig tisztelettudó."
Sjoerd Bax idén két olyan versenyen indult, ahol Pogačarért dolgozhatott, a szlovén versenyző természetesen mindkettőt megnyerte.
"A Liège megnyeréséhez valamennyit én is hozzá tudtam tenni, ott a nap elején elég sokat mentem a mezőny elején. Ősszel majdnem a Lombardiára is elvittek, de a csípősérülésem miatt végül nem tudtam indulni.
Összességében azt mondhatom, hogy nagyon kellemes Pogačarral dolgozni, szinte előre tudod, hogy bárhol indul, nyerni fog. Ezzel pedig az egész mezőny tisztában van, így a mi feladatunk is könnyebb segítőként.
Tudják, hogy mi fogunk elől dolgozni, és akkor is simán fel tudok érni, ha épp az autónál voltam frissítőért. Meglátják a mezed és szinte magától nyílik a sor, senki nem akadályoz a felzárkózásban."
Bax két szezon után döntött úgy, hogy inkább kipróbálja magát egy olyan csapatnál, ahol magáért is mehet.
"Soha nem volt problémám azzal, ha dolgozni kellett, de néha szeretnék esélyt kapni arra, hogy a saját célajimért versenyezhessek. Erre pedig itt egyszerűen nem volt lehetőségem. Mondjuk az is igaz, hogy a keretünk tele van olyan srácokkal, akik képesek is nyerni, szóval nem könnyű eljutni addig, hogy valahol kiemelt ember legyél. Szerintem végig megbízható voltam és keményen dolgoztam, de már tavasszal eldöntöttem, hogy nem akarom így folytatni.
Egy-egy verseny előtt már nem a befutót néztem meg, hanem azt, hogy miután elvégeztem a munkámat, miként tudok a leggyorsabban eljutni a csapatbuszhoz."
picture

Sjoerd Bax 2 év után hagyja el az UAE csapatát.

Fotó: Getty Images

Bax végül a Q36.5 csapatát választotta.
"Sok függ attól, hogy melyik versenyre kapunk meghívót, de akármilyen naptárunk is lesz, én azzal biztosan jól járok, mivel végre újra lehetőségem lesz magamért menni. Szeretnék majd olyan egynapos versenyekre koncentrálni, mint az Amstel Gold Race vagy a Strade Bianche, de újra rá akarok feküdni az időfutamokra, mert nagy célom a holland bajnoki cím. Biztosan extra lesz a következő év, mert nem a verseny elején kell csúcsra járatni magam, hanem sokkal inkább a végén."
De milyen versenyeken lehet számolni vele?
"Az UAE-nél azt hitték, hogy velem nyertek egy olyan versenyzőt, aki a sík és macskaköves klasszikusokon megy jól, de őszintén szólva a mezőnyben való verekedés nem az én világom. Jobban szeretem az olyan versenyeket, ahol akkor maradsz elől, ha tényleg erős vagy, és nem múlik nagyon sok a helyezkedésen. Az E3 Saxo Classic például nagyon szimpatikus, de egy Gent-Wevelgem egyáltalán nem az én világom. "


Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés