Valter Attila: „Ha valahol, akkor a Jumbonál pontosan tudják, hogy mikor állok készen a Tourra”

Újabb összetett győzelem Jonas Vingegaard csapattársaként, látványos segítő szerep, pluszban egy szép 13. hely a szezon egyik legnehezebb egyhetesén.

A Gran Camino és a Tirreno után ismét győztes csapat tagja volt Valter Attila, akivel kapcsolatban itthon egyre gyakrabban merül fel az a kérdés, hogy ilyen kezdés után vajon mennyi esélye lehet a Tour de France részvételre?

Hisz kétségtelenül erős, jól megy, bár a Jumbonál nagyjából ez mindenkire igaz. Jonas Vingegaard pedig amúgy sem egy olyan versenyző, aki egy vagy két jól sikerült többnapos után bárkit bekövetelne maga mellé a csapatba.

Valter Attila a sokakat érdeklő, Tourt érintő kérdés mellett a baszk körversenyről, a javuló helyezkedéséről és mezőnyben elfoglalt szerepe mellett arról is mesélt, hogy szerinte mennyire lepődtek meg az eddigi teljesítményén a Jumbo-Vismánál.

Néha, mikor menet közben lenéztem az órámra, én sem hittem el, hogy milyen számaim vannak. Nagyon rendben volt az egész hetem, jól ment a helyezkedés, aktív és hasznos tudtam lenni.

Az volt talán a legjobb érzés, hogy a fontos pillanatokban ott tudtam lenni Jonas mellett, és akkor a riválisok szinte meg sem próbálták betámadni. Mert tudták, hogy én úgyis visszahozom őket. De rajta is láttam, hogy egyre jobban bízik bennem.

Meg az eleje, amit nem is mutatott a tv. Ott az első órában az összes támadási kísérletet egyedül leszereltem. Cattaneo meg Cavagna elment, az úgy jó is volt nekünk, aztán rengeteg szökési kíséreltet leszereltem. Páran aztán oda is jöttek az FDJ-ből meg a Bahraintől, hogy engedjek már el valakit, mert így soha nem fogunk megállni. Mondtam nekik, hogy ti azért kicsit többen vagytok, de ha mentek, ott leszek veletek. És beforogni nyilván semmit nem fogok.

Szerintem meg, bár azért nem véletlenül vettek meg. Ők még talán jobban is hittek bennem, mint én saját magamban. De most se nyertem még, szóval mindig van hova fejlődni.

Ők magukban talán arra készültek, hogy egy év alatt jutnak el velem odáig, ahol most tartok. De nem csak én mentem jól, az egész sorunk, de ettől még a baszk körön bejönni a 13. helyre szerintem elég jó eredmény.

Nem minden nap volt tökéletes, de kevés az olyan versenyző, aki mindig jó helyen van a mezőnyben. Jonas mondjuk pont ilyen. A 3. szakaszon nem ment túl jól, Rohan bukása után, de akkor picit talán tudatosabban vettem vissza. Elöl tartottam a kapitányunkat vagy 20 kilométeren keresztül, aztán meg ő mondta, hogy inkább pihenjek. Mert olyan a versenyhelyzet, hogy innen már egyedül is megoldja. Bár aznap talán a lábaim sem voltak a legjobbak.

De azért, ha van egy sárga trikós Vingegaard, csak könnyebb elöl lenni?

Persze, Jonas segítőjét nyilván könnyebben odaengedik, de azért van olyan szitu, amikor ez sem számít. Csak én most akkor is ott tudtam maradni vele, amikor a legjobban kellett. Azért a mezőnynek jó jelezni, hogy nem hagyod magad, és te csak azért is elöl fogsz menni. Főleg az olyan helyzetekben, amikor csak haladunk, és senki nem akar támadni.

Ezt én mondtam nekik, mert tudom magamról. A profi versenyzők pontosan tisztában vannak a hiányosságaikkal.

Én mindig is azt mondtam, hogy nekem a helyezkedés az egyik gyenge pontom, és ezért sok energiát elpazarolok. De ez sem mindegyik versenyen meg pályán ugyanolyan. Az Amstelen szerintem sokkal nehezebb lesz elöl menni, mint a baszk körön.

Bár szerencsére az előző hét során meg lehetett jegyezni a magyar bajnoki trikót, mert ilyen dolgokat is szoknia kell a mezőnynek. Hogy ki miért, meg mikor van elöl.

De, kizárólag akarat kérdése az egész. Nem az erőn múlik. Meg nekem a múltban sokszor nem volt kiért elöl mennem, most viszont teljesen jogosan vezettük mi a mezőnyt. A pozícionálás csak hozzáállás kérdése, ez nem a wattokon múlik, magabiztosság meg tökösség kell hozzá. Ki kell tudni vívni a helyedet. Ha a mezőnyben mész, és egy percig ugyanaz a kerék van előtted, akkor hátrébb csúsztál, és az nem jó. Az egész egy ilyen mosógép effektus.

Régen sokszor vártam arra, hogy majd erőből megoldom, de ezzel sokat is pazaroltam. Most van egy összetettért küzdő kapitányunk, és vele ott kell lenni elöl. Így azért könnyebb. Meg már el is hiszem magamról, hogy meg tudom csinálni. Egy versenyre nem azért megyünk, hogy haverkodjunk, ha keménykedésre van szükség ahhoz, hogy elöl maradjunk, akkor ezt kell tenni. Bár ettől én még mindig olyan típus voltam, hogy próbálok vigyázni a többiekre.

Persze, sokat dumálunk, Lars (van den Berg) az egyik legjobb haverom, de a baszk körön Gaudu is mindig odajött köszönni, vagy például Ladagnous. Ők is tudják, hogy nem én akartam eljönni, hanem egyszerűen nem kaptam szerződést, szóval senki nem haragszik rám. A segítők is simán adnak fel nekem kulacsot. Az egyik FDJ-s sportigazgató például verseny közben gratulált a látványos fejlődésemhez, ami nyilván tök jól esett.

Nagyon jó, ezen a héten eléggé egymásra hangolódtunk. Sokat beszélgettünk meg poénkodtunk a szakaszok alatt és után. Péntek este majdnem éjfélig dumáltunk, mert a másnapi szakasz miatt lehetett kicsit tovább aludni. De az esetek többségében nem a kerékpár vagy az adott szakasz a téma. Egyszer például – mivel ő is egy konti sorból indult – meséltem neki a Pannonos időszakról.

De egyébként teljesen olyan, mint a tv-ben, a nagyképűségnek a legkisebb jelét sem érzed rajta. A szombati akcióját amúgy előre tervezte, pont úgy akarta az egészet megcsinálni, ahogy végül láthattátok.

Itt ilyen nincs, meg ő nem is ilyen típus. Pontosan tudja, hogy a Jumbonál lett olyan versenyző, amilyen most, és már a tavalyi évben is tökéletes csapatot kapott maga mellé. Akkor meg miért ne bízna meg a vezetőségben?

Amúgy meg ő is érzi a különbséget egy baszk kör és a Tour de France között. Erős vagyok, jól megyek? Igen. De mondj valakit ebből a Jumboból, aki nem erős. Nézd meg a potenciális Tour-keretet, kiváló versenyzők alkotják, akik mind jól ismerik egymást. Nem hiszem, hogy engem most még számításba vennének. Talán úgy gondolják, hogy amennyiben hosszú távon így megyek, jövőre tökéletes csapattársa lehetnék Jonasnak. Most azt mondom, hogy idén nekem a Vuelta lehet reális.

Biztos meglepődtek meg örülnek nekem, de a sikereket a helyükön kell kezelni. Eddig megbízható voltam, viszont ennyi idő alatt még nem derült ki rólam minden. Mi van akkor, ha lesz egy rossz napom? Szerintem 3 ilyen hónap a WT-mezőny többségénél elég lenne ahhoz, hogy elvigyenek a Tourra, de itt nem.

A Jumbónál nem úgy gondolkodnak, hogy mentél egy erős baszk kört, akkor gyorsan tegyünk be Vingegaard mellé. Nézd meg, Olav Kooij már a Nizzán nyert szakaszt, és szóba sem kerül a neve.

Ha most én dönthetnék, Van Baarle vagy Benoot helyére biztos nem magamat tenném be. Ha ugyanolyan erős lennék, mint például Tiesj, akkor is ott a tapasztalat kérdése. Ő megbízhatóbb, több Tourt ment, és tudja mennyire stresszes az a verseny. Jonas meg nyerni megy, neki top csapatra van szüksége.

Azt érzem, hogy még sok ilyen baszk kör kell, és akkor a jövőben beszélhetünk erről.

És ez szuper, én is látom, érzem, olvasom, elképesztően jól esik, de ettől még realistának kell maradni, és az eredményeket a helyükön kell kezelni. Nagyon jó az a szint, ahol most vagyok, de a Tour-keret még túlzás lenne. Nyilván, én leszek a legboldogabb, ha mégis betesznek, de ha valahol, akkor a Jumbonál megbízol a vezetőségben. Ők biztosan mondani fogják, ha szerintük készen állok.

A baszk kör után egyből jöttem haza kocsival, így kimaradtam a közös, bilbaói csapatvacsorából, ahol tök jó lett volna ott lenni. De így legalább vasárnap reggel itthon ébredtem. Keddig itt lesznek a szüleim Andorrában, aztán szerdán már megyek is Hollandiába a pályabejárásra. Vasárnap pedig Amstel.