Az őrült nagydumás, aki anno mozgólépcsőt javított éjszaka, és mára olimpiai bajnok

Lora: Szeptember végén indítottuk el. A cél az, hogy segítsük a hátrányos helyzetű sportolókat, elsősorban kerékpárosokat. Nagyon sok tehetségünk van, és korosztályos bajnokunk, de sajnos elegendő pénz híján ezek a tehetségek gyakran elkallódnak. Most például nagyon örülünk annak, hogy egy fiatal paralimpikon sízőt el tudtunk juttatni egy edzőtáborba.

Primož: Év közben nem sok időm lesz rá, de offszezonban aktívan kiveszem majd én is a részem belőle. Egyébként én vagyok az arca és a hangja az alapítványnak. Nagyon örülök, hogy olyan helyzetben vagyok, hogy ha megszólalok, meg is hallanak, és ezáltal nagyon sok embert inspirálni tudok.

Primož: Anno hiába írtam egy csomó üzenetet meg mailt, hogy ’21 éves vagyok, tekertem már 3 ezer kilométert az idén, nincs csapatom, de szerintem jó vagyok’. Ezután megkérdezték, hogy állóképességi sportot csináltam-e korábban, én meg mondtam, hogy síugró voltam, amin mindenki csak röhögött. Azt hitték, megőrültem. Nem volt pénzem bringára, mind elment a koleszra. A megoldás végül az lett, hogy kértem kölcsön a fatertől, eladtam a motoromat, így lett 3 ezer euróm egy versenybringára.

Lora: És volt két melód.

Primož: Éjszaka elektromos mozgólépcsőket javítottam és takarítottam, nappal meg súrológépeket árultam. Aztán jött az esély az Adriánál, majd a Jumbónál, és utána szerencsére beindultak a dolgok.

Primož: Semmi extra. Sportvonal nem nagyon van, úgyhogy nem tudom, az honnan jött. Viszont mindkét nagyapám bányász volt, a kitartásomat talán tőlük örököltem.

Lora: Amikor kicsi volt, lemérte, hány perc, hány másodperc alatt ér haza gyalog a buszmegállóból. Utána minden nap megpróbálta megdönteni a rekordját.

Primož: Folyamatosan tolni ki a határaidat, erről szól ez az egész.

Lora: Ez a különbség a hétköznapi emberek és az élsportolók között. Láttam egy dokumentumfilmet Martina Navratilováról, ő is hasonlókat csinált.

Lora: Mondhatom én? Még síugró volt, amikor megismertem. Ugyanazon a diákszállón voltunk Ljubljanában, én akkoriban röplabdáztam. Emlékszem, amikor először megláttam. Tanultam az erkélyen, és feltűnt, hogy egy kicsit távolabb egy hosszúhajú srác épp az ő erkélye korlátjának tetején ül. Mindezt alsógatyában. Fogalmam sincs, hogy tudta megtartani az egyensúlyát. Meditáló pózban helyezkedett el, és közben almát evett. Én meg azt kérdeztem magamtól, mégis ki ez az őrült fazon? Sérült volt épp, úgyhogy sokat volt a házban, így elkezdtünk dumálni. Akkoriban rengeteget szövegelt, az őrületbe kergetett.

Primož: Bizony, a régi szép idők. [nevet]

Lora: Eleinte utáltam. Annyira, hogy már ott tartottam, hogy amikor odajött, legszívesebben elmenekültem volna. És ráadásul folyamatosan hülyeségeket kérdezett. Én meg nem értettem, mi baja lehet ennek a srácnak.

Lora: Nem volt egy konkrét pillanat, inkább egy folyamat volt.

Primož: Aztán októberben összeházasodtunk, és elmentünk nászútra a Seychelle-szigetekre.

Lora: Teniszeztünk. Én életemben először.

Primož: De megállíthatatlan volt. Minden nap játszani akart.

Primož: Ilyenkor próbálok meg normális emberi életet élni. Apa és férj lenni. És nem arra figyelni, hogy a legjobb akarjak lenni valamiben.

Primož: Nem igazán. Könnyen kiürítem a fejem, gyorsan feltöltődöm.

Primož: Minden szezon más. Ugyanakkor nem hiszem, hogy tudnék többet vagy keményebben edzeni. De okosabban mindig lehet. Minden évben tanulunk valami újat, kipróbáljuk, és kiderül, működik-e. Lehet, hogy nem jön be, de az élet ilyen, mindig van benne kockázat.

Lora: Igen, alapvetően egy ilyen karakter. Általában jól dönt. Ha véletlenül nem, akkor sem nyafog, hanem megpróbálja kihozni a legtöbbet abból, ami van.

Primož: Nekem is vannak kétségeim. A Touron történtek után nem tudtam, mi lesz az olimpiával. Egyszer még Luka Mezgecet is felhívtam, hogy átvenné-e a helyem… A tokiói mezőnyversenyben meg már 20 km után görcsölt az egyik lábam. Mindent megpróbáltam, nyújtottam, egy lábbal tekertem, de iszonyúan fájt. De aztán tekertem még öt órát, mert nem akartam feladni.

Primož: Nem tudom. Kezeltettem magam, aztán minden nap egy kicsit jobb lett, végül megnyertem.

Lora: Hihetetlen katarzis volt. Az elnök azt mondta, egész Szlovénia sírt aznap.

Primož: Az utóbbi. Nem elégít ki igazán, ha úgy nyerek, hogy nem voltam igazán jó, viszont meg tudok békülni egy rosszabb helyezéssel, ha tudom, hogy kiadtam mindent. Megtanultam, hogy csak magamra, a saját teljesítményemre lehetek hatással.

Primož: Szeretném megnyerni, de nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, hogy a versenyző, aki megnyerte, vagy aki nem nyerte meg a Tourt. Hanem úgy emlékezzenek, hogy aki mindig harcolt, aki minden versenyen a legjobbját nyújtotta. Igen, ez akarok lenni. Egy harcos.

Primož: Ez a duma csak a médiának szól. Egy támadás is elég lehet. A dolog arról szól, ki a legerősebb.

Primož: Igen, hiszek.

Primož: Elvileg bármi lehet. Megszerezhetjük a zöldet, a sárgát, sőt, Sep Kuss akár elhozhatja a pöttyöst, de mindenképpen kell egy olyan terv, ami mindkettőnknek működhet. Egy biztos, Woutnak és nekem segítenünk kell egymást.

via HLN