Romain Bardet, Rigoberto Uran,

 Adam és Simon Yates, 

Fabio Aru, Rafal Majka, Maximilian Schachmann, illetve David Gaudu. Csak néhány név azok közül, akik az előttünk álló átigazolási időszakban csapatot válthatnak, hisz az év végén lejár a szerződésük.

Az ő jövőjükről most még kevés információval rendelkezünk, Thibaut Pinot viszont nemrég kiiratkozott ebből a sorból, hisz 2023 végéig hosszabbított. Ez hivatalos, ami viszont most következik, (még) nem. Fontos megjegyezni, hogy szigorúan sajtóinformációkról beszélünk. Hisz hiába nem láttunk március közepe óta versenyeket, pletykák "szerencsére" mindig vannak.

Froome augusztusban válthatna
Kerékpár
Sagan: „Miért lenne probléma, hogy nem World Tour csapathoz kerültem?”
4 ÓRÁJA
A pletykákra mindig nyitott Tuttobiciweb már tegnap szinte kész tényként közölte, hogy Chris Froome augusztusban eligazol, de ez nyilván nem ilyen egyszerű. Az olasz oldal a lehetséges állomáshelyet is megnevezte, amely nem más, mint az Israel Cycling Academy. Ennél a csapatnál nyilván lenne keret a hároméves szerződéssel megkínált brit versenyzőre, más kérdés, hogy milyen segítő személyzetet kapna maga mellé a Tourra. 
Mert ott nyilván ő lenne a kapitány, ez nem is kérdés. A szabályokat illetően egyébként nem lehetetlen év közben csapatot váltani, de ahhoz mindkét fél beleegyezése szükséges. Vagyis, ha az Ineos igent mondana, nem lenne akadálya annak, hogy Froome már augusztus elején új sorhoz kerüljön.

EX16T0xXQAI5pzD.jpg

Fotó: Eurosport

Jumbo: De Plus megy, Oomen jön 
Laurens De Plus nem lesz ott a Touron (amihez talán a csípősérülésnek is köze lehet), de a belga sajtó szerint jövőre már a Jumbóban sem. A belga versenyző az Ineosba tart, helyére pedig Sam Oomen érkezhet a Sunwebtől (ahonnan várhatóan Wilco Kelderman is távozik). Komoly, nagy teherbírású segítőt veszítene így Roglic és Dumoulin sora, persze a távozás még messze nem biztos. Bár a hln.be úgy tudja, hogy az idén a Girón induló De Plus 3 éves szerződése már készen áll, csak alá kellene írnia. 
Greg Van Avermaet és Jasper Stuyven is kellene az Israelnek
Új főszponzort keres a CCC, ezt jól tudjuk, épp ezért a nagy nevek bátran tárgyalhatnának az érdeklődőkkel. És hát hiába hűséges típus, ebben a helyzetben talán Greg Van Avermaet is meghallgat pár ajánlatot. A belga versenyzőt (a Treknél tekerő Styuvenhez hasonlóan) az Israel CA vinné, ahol úgy tűnik, komolyan szeretnék megerősíteni a klasszikust sort is. GVA nem olcsó, alsó hangon 2 millió eurót keres, és ha ehhez hozzátesszük Froome fizetését (ő a második legjobban kereső versenyző a mostani mezőnyben, 4.5 millióval), akkor már tényleg komoly pénzről beszélünk.

EP87aB8WoAUKZt7.jpg

Fotó: Eurosport

Háromhetes menőt keres a Movistar
A Landa-Quintana-Carapaz hármas távozása után mindez nem meglepő, a kinézett név annál inkább. Miguel Angel Lopez lehet a spanyol csapat új igazolása, amennyiben az Astana hat szezon után tényleg elengedi a kolumbiai versenyzőjét. Ez egyelőre nem több, mint óriási pletyka, de könnyen elképzelhető, hogy a Movistar hosszú távon nem lesz elégedett azzal, hogy a nagy körversenyeken szinte csak Enric Mas-ra számíthat. 
Bardet a Sunwebnél?
Furcsa elképzelni az AG2R-t Bardet nélkül, de a francia versenyző nyilatkozatai arra engednek következtetni, hogy ő maga is komolyan elgondolkozott a jövőn. Vagyis Pinot-val ellentétben nem mondta ki egyértelműen, hogy maradni szeretne. Bardet 29 éves, eddig csak a francia csapatnál tekert, de most van ajánlata "külföldről” is. A Sunweb vinné, ahol jelenleg azért nem hemzsegnek a háromhetes specialisták. És ha tényleg elmegy az Oomen-Kelderman kettős, akkor nagyon nem is lenne házon belüli riválisa. 
Kerékpár
Kattognak a fogaskerekek a Jumbónál: hogyan győzhetik le Pogacart?
EGY NAPJA
Olympic Games
Döbbenetes utolsó körös fordítás az aranyért, és bukással eldőlő bronzmeccs a pályakerékpárosoknál
TEGNAP 10:03