Richard Carapaz már a 2019-es Giro d'Italia megnyerésével is valódi nemzeti hősséválta hazajában, Eucadorban.

Képzelhetjük, mi lesz vele most, a tokiói arany után. Az Ineos versenyzője most bepillantást enged az ecuadoriak sajátos létszemléletébe, beszél gyerekkoráról, kerékpáros karrierje kezdétől, és arról, hogy merít erőt a személyes tragédiákból.
Juan Carlos Rosero volt Ecuador legeredményesebb kerékpárosa – Richard Carapaz feltűnéséig. Háromszor nyerte meg hazája körversenyét, és 1992-ben, pályafutása legsikeresebb évében ő lett az első külföldi győztese a szomszédos Kolumbiában rendezett Vuelta a Boyacának, majd ötödikként zárt a kontinens csúcsversenyen, a kolumbiai körön. Ő volt Richard első edzője a carchi csapatnál, egyben „barátja, testvére és második apja” is.
Vuelta a España
Roglic leadta a piros trikót, Carapazt megbüntették
17/08/2021 09:05
2013. január 23-án hunyt el – a nap, amit Richard sose fog elfelejteni. Azon a reggelen Rosero, a 19 éves Carapaz és néhány csapattársa edzeni indult a környező hegyekbe, az új szezonra készültek.
„Az emelkedőkön leszakítottuk, de mindig utolért bennünket a lejtmenetben, mígnem rosszul kezdte érezni magát és inkább visszafordult. Később felhívtam, hogy el tud-e jönni értünk. Először nemet mondott, aztán visszahívott, hogy ’Úton vagyok’. Felvett minket és hazavitt, majd három órával később megcsörrent a telefonom. Azt hittem, tévedés történt, ez csak valami rossz vicc. Rohantam a sürgősségire, de a hallotasházba irányítottak, ahol már ott találtam a gyászoló családot. Ez volt az első közeli tapasztalatom a halálról.”

Richard Carapaz

Fotó: AFP

Richard családja már négy generáció óta él La Playában, mióta katonaként szolgáló egyik dédapja gyalogszerrel érkezve itt telepedett le, és kezdett földművelésbe. A tengerszint feletti magasság a 3200 métert súrolja („Rosero mondta is nekem, hogy ’Itt nincs magaslati edzőtábor, a mi szervezetünk alkalmazkodott ehhez a létformához").
A fehér, ötszobás házhoz, ahol felnőtt, meredek földút vezet föl. Szemben egy kialudt vulkán kráterje. Reggelente kolibrik látogatják édesanyja, Anita orchidea-ültetvényét. A lelkes horgász Carapaz – aki gyerekként maga fogta ki a reggelire szánt pisztrángokat –, olyan őshonos fákra és gyümölcsfajtákra hívja fel a figyelmet, amelyek az európai fülnek szinte teljesen ismeretlenek: a papayához hasonlító chinguacánra, az áfonyára hajazó mortiñóra; a taxo névre hallgató passiógyümölcs-fajtára, ami kizárólag a magasan fekvő őserdőkben terem; és az édesburgonya-félék családjába tartozó ovóra.
„Tíz éves koromig nem tudtam, hogy van-e világ ezen kívül. édesanyám mindig azt mondta, ’menj, hallgasd meg, hogy énekelnek a madarak!’, vagy ’menj, számold meg a pillangókat!’, és én mentem. Néha úgy érzem, mintha más bolygóról jöttem volna. vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok elmagyarázni a csapattársaimnak. ide kell jönnöd ahhoz, hogy megértsd.
A La Playa fölött magasodó hegyeket sűrű őserdő borítja; a biológiai rezervátumhoz tartozó területen ritka, védett állatfajok, mint például tapírok, guanakók (teveféle), pápaszemes medvék és hegyi pakák (rágcsálóféle) élnek. A hegyoldalakon természetes források törnek a felszínre. A kolumbiai határ csupán néhány kilométerre van innen.
„Ez az ideális terep a gerilla-csoportok számára, hogy elrejtőzzenek. Amikor gyerek voltam, mindennaposak voltak a kolumbiai fegyveres erők támadásai, autóba rejtett pokolgépek robbantak a közelben”– emlékszik vissza Carapaz, hozzátéve, hogy édesapját a kilencvenes években több alkalommal is foglyul ejtették a gerillák (Rogoberto Uran 1991-ben hasonló okok miatt vesztette el az édesapját).
Richard La Playában járt általános iskolába, majd 11 évesen a szomszédos Sucumbíos tartomány határán fekvő El Playónban tanult tovább, ahová csak kilenc kilométernyi aszfaltozatlan úton lehetett eljutni. Eleinte az iskolabusznak kinevezett ócska terepjáróval tette meg ezt az utat, ahogyan minden playa-i gyerek, 14 évesen azonban rábukkant egy jó állapotú kerékpárra az ócskaságok között, amiket fuvarozással foglalkozó édesapja, Antonio szedett össze munkája során.
https://i.eurosport.com/2021/07/26/3182428.jpg
„A régi bringám tropára ment, úgyhogy felmásztam a platóra, és találtam ott egy másikat, ami szinte tökéletes állapotban volt. Felkeltettem édesapámat, és közöltem vele, hogy szeretném megtartani. Addig használtam, amíg az összes gumi elkopott rajta, és már a fém felniken tekertem a suliba.”
A középiskolában kitűnő tanuló volt, és mielőtt felfedezte volna magának a kerékpározást, atletizált, rendszeresen részt vett az iskolák közötti futóversenyeken. Azonban kishíján lemaradt élete lehetőségéről. 2007-ben a nemzeti hős Juan Carlos Rosero tehetségkutató programot indított, hogy továbbadja tudását a fiatal ecuadori versenyzőknek. Carchi tartomány is csatlakozott az akcióhoz, de azon a napon, amikor Rosero személyesen látogatott el Carapaz iskolájába, hogy diákokat toborozzon az új kerékpáros klubjába, Richard épp nem volt jelen.
Édesanyját nem sokkal ezelőtt mellrákkal diagnosztizálták, és amíg apja mindent megtett, hogy ő a lehető legjobb ellátást kapja, a farm körüli teendők a kis Carapazra és a nagypapájára maradtak. Nyolc tehenet kellett kézzel megfejnie minden reggel, aznap pedig a szokásosnál is hosszabbra nyúlt a procedúra, és csak kilenckor végzett vele. A tanításnak 12:30-kor volt vége, így már nem lett volna értelme bemenni.
Másnap az egyik osztálytársa mesélt neki Roseróról. Richard ezután maga kereste fel a legendát, és csatlakozott a csapathoz 50-60 másik gyerekkel együtt. 2008 januárjában kezdődött a közös munka a fizikai felkészítéssel – már ekkor voltak, akik lemorzsolódtak. Majd a tulcáni velodromban folytatták az edzéseket, ahol a sok bukás miatt még tovább zsugorodott a létszám, de Richard kitartott.

Richard Carapaz

Fotó: AFP

Az első igazi versenye a Vuelta al Retorno volt, ami három napon át zajlott: időfutammal kezdődött, 90 km-es dimbes-dombos szakasszal folytatódott, és egy kőkemény hegyi etappal zárult Ibarra város környékén. Richard trófeával tért haza, mellé pedig járt egy kosárnyi étel és némi pénzdíj is. A nyereményét új felszerelésekre költötte.
2009-ben óriási szenzációnak számított, hogy az akkor Alexandre Vinokourov nevével fémjelzett Astana Carchiba érkezett edzőtáborozni. Vinokourov még 1995-ben fedezte fel az országot, amikor a kazah válogatottat képviselve részt vett az ecuadori körversenyen, sőt, két szakaszt is nyert.
„Elmentem velük tekerni” – idézi fel Carapaz. „Ezután éveken át minden télen visszatértek. Amikor már Európában versenyeztem, egyszer Alexey Lutsenko odajött hozzám és megkérdezte, ’Nem te vagy véletlenül az a srác, akivel Ecuadorban találkoztam?’”
Richard eközben kétszeres junior nemzeti bajnok lett az országúton, és a fapályán is remekelt országos szinten: egyéni üldözésesben és a madisonban is szerzett bronzérmeket.
Aztán 2010-ben edzője, Rosero úgy döntött, ideje lenne összemérni az erejét az örök rivális kolumbiaiakkal. A bemutatkozás nagyon is jól sült el, hiszen Carapaz két szakaszgyőzelemmel az összetett negyedik helyén végzett az U18-as Vuelta del Porveniren, megelőzve későbbi ineosos csapattársát, Sebastián Henaót. Néhány hónap elteltével pedig már egy bizonyos Miguel Ángel Lópezzel csatázott a kolumbiai hegyekben, akivel a horgászat szeretete kapcsán hamar összehaverkodtak.
„Ekkoriban még azt gondoltam, hogy pályafutásom végéig itt maradok Ecuadorban, szóval vettem is egy telket, és elkezdtem rajta építkezni.”
A Mexikóban rendezett 2013-as Pánamerikai Játékok U23-as mezőnyversenye azonban új horizontokat nyitott meg előtte, felülírva szerény terveit. „Juan Carlos ezt a futamot jelölte ki a szezonom fő céljának. Azt mondta : ’Ez meg fogja nyitni a kaput Kolumbiába, Kolumbia pedig megnyitja majd a kaput Európába.’

Richard Carapaz

Fotó: AFP

Richard ennek megfelelően szólóban, hatalmas előnnyel nyerte meg a kontinensbajnokságot, csaknem két percet verve az ezüstérmesre. Ez volt karrierje egyik legsikeresebb időszaka: egy hónappal később, életében először már Franciaországban versenyezhetett az ecuadori válogatottal – Roserónak tehát igaza lett, megnyílt előtte a világ.
Ám a sokévnyi küzdelem árán elért áttörést egy komoly sérülés kis híján semmissé tette. 2014 márciusában edzés közben gázolták el, mint kiderült, az autó sofőrje épp telefonált. A jobb lábában lévő ülőideg súlyosan károsodott. A történet ismerős, az orvos ugyanis kételkedett abban, hogy valaha még kerékpárra ülhet. Két nagy operáció kellett ahhoz, hogy helyrehozzák a károsodást, a lába pedig ezután is sokáig fel volt dagadva.
A kerékpárosokat azonban kemény fából faragják, és Carapaz a javallatok ellenére, kevesebb mint két hónappal azután, hogy újra edzésbe állt, augusztusban már elindult a bolíviai körön.
„Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán befejezem a versenyt, de egy napig én voltam a legjobb fiatal, egy másik szakaszon pedig bekerültem a szökésbe is. Ezek az eredmények motiváltak arra, hogy folytassam.”
Az újabb fordulópont 2015 áprilisában érkezett el, amikor is ő lett a Vuelta de la Juventud (a kolumbiai körverseny U23-as kiadása) első nem-kolumbiai bajnoka. Tulcánban valódi hősként fogadták. A népünnepély öt órán át tartott.
Innentől exponenciálisan ívelt felfelé a karrierje. A 2016-os szezont már Kolumbiában, a kontinentális Strongman-Campagnolo Willier csapatnál kezdte. „Azt gondoltam, hogy itt töltöm a profi éveimet. Aztán a korábbi profi Juanjo Oroz személyesen hívott fel egy ajánlattal.”
Hamarosan le is igazolta őt a Movistar utánpótlás-csapata, így átkerült Pamplonába. A Movistarnál pedig nem gondolkodtak sokat: augusztusra hivatalossá vált, hogy Carapaz lesz az első ecuadori versenyző a WorldTour-mezőnyben.
Két év múlva országából elsőként Grand Tour-szakaszt nyert a Girón, 2019-ben pedig már magát, a Girót nyerte meg. Nem kis előrelépés.
Ebből is sejthető, hogy Richard nem azért nem jutott el 23 éves kora előtt a World Tourig, mert későn érő típus lenne, hanem legfőképp azért, mert Ecuador a világ sporttérképnek perifériáján helyezkedik el, és a kétmilliós dél-amerikai államtól merőben idegen a győzelem gondolata.

Richard Carapaz

Fotó: AFP

Carapaz édesapja utólag elárulta, a helyiek az utolsópillanatig a fia ellen fogadtak a Girón.
„Az emberek azt hitték, hogy egy ecuadori sosem nyerhet. de a mi országunk már csak ilyen: a vereség a kultúránk szerves részévé vált”– mondja a szombat óta már olimpiai bajnoknak is számító Carapaz. „Amikor rajtam volt a rózsaszín trikó, itt mindenki azt gondolta, hogy előbb-utóbb elesek, vagy valami rossz dolog történik.”
„Carchi ellátja Ecuadort burgonyával, csemegekukoricával, újhagymával, illetve kerékpárosokkal. Amikor megnyertem a Girót, a nép magának akarta a sikert. Máris a független carchi köztársaságról kezdtek el beszélni.
Carapaz kiváló megfigyelő, a lehető legjobb módon hasznosítja a rendelkezésre álló információkat és a begyűjtött tapasztalatokat, amit a Giro három hete alatt is bizonyított: tökéletesen időzített támadásainak köszönhetően vette át a rózsaszín trikót, majd okos védekezéssel őrizte meg előnyét. Nem volt lehetősége bejárni a teljes útvonalat, ám ehelyett műholdfelvételeket és utcaképeket tanulmányozott, kielemezve a másnapi szakasz kulcsfontosságú részeit, így például a Sormano technikás lejtmenetét is.
„Megszámoltam a kanyarokat – nagyjából 80 volt belőlük. A képek alapján meg tudtam saccolni, mikor kell fékezni, és végig ott tudtam maradni Nibali kerekén, aki minden kanyart jól ismer.”
Ha még emlékszünk, Carapaz két éve a movistaros csapattársa, Mikel Landa árnyékában érkezett a giróra. Végül azonban ő írt történelmet hazája számára. Egycsapásra ő lett ecuador első számú sportolója.
A rózsaszín trikót (majd a milliós ineos-os szerződését) annak köszönhette, hogy megfontoltan agresszív volt, nyugodt és taktikus. Visszavert minden támadást, így aztán viszonylag nyugodtan ért el Veronába, ahol őt ünnepelhette az Aréna közönsége.

Richard Carapaz

Fotó: AFP

A gyalogló Jefferson Pérez 1996-os olimpiai aranyérme óta Ecuador nem örülhetett ekkora sportsikernek, de van valami, ami még különlegesebbé teszi Carapaz Giro-győzelmét, egyszersmind egy újabb kivételes képességére is rámutat: élete sikerét ugyanis beárnyékolta szeretett nagyapja halálos betegsége. Abban az időszakban, amikor első ecuadoriként megnyerte az U23-as kolumbiai kört, anyai nagymamáját gyászolta. Kerékpáros karrierje kezdete pedig gyakorlatilag egybeesett édesanyja rákdiagnózisával.
Mindezek Carapaz különleges mentális erejéről árulkodnak: képes erőt meríteni a tragédiákból, pozitív energiává alakítani a negatívumokat. Vagy, másként fogalmazva, a kerékpáros, versenyzés és a győzelem segít számára feldolgozni a veszteségeket.
„Ez könnyen elképzelhető. Talán azért van így, mert hiszek Istenben, és abban, hogy minden okkal történik.”
(Forrás: Rouleur)

Vuelta a España
Már nem Roglic van pirosban, Taaramäe vezeti a Vueltát - összefoglaló
16/08/2021 17:08
Vuelta a España
5+1 versenyző, akire figyeljünk a ma rajtoló Vueltán
14/08/2021 08:26