Aranypedál 2024 – Az év legjobb versenye

Sorozatban a tizenegyedik olyan év következik, amikor a ti segítségetekkel választjuk meg a szezon legjobbjait. Megint kiosztjuk a méltán híres, és szakmai körökben elismert Aranypedál-díjat, amelyet még a 2013-as szezon végén vezettünk be, és ahol szerencsére az elmúlt években egyre többször tűntek fel a magyar versenyzők, vagy hozzájuk köthető emlékezetes pillanatok.

Valter Attila nagyot ment a királyszakaszon, Pogacar eldöntötte a Girót - összefoglaló

Videó forrása: Eurosport

ITT A DECEMBER, MINDJÁRT KARÁCSONY, AMI NEM JELENT MÁST, MINT A SZOKÁSOS ÉV VÉGI SZAVAZÁST. IDÉN SOROZATBAN MÁR A TIZENEGYEDIK OLYAN ÉV KÖVETKEZIK, AMIKOR A TI SEGÍTSÉGETEKKEL VÁLASZTJUK MEG A SZEZON LEGJOBBJAIT.
A szabályok nem változtak, ezúttal is öt kategóriában (év csapata, év versenyzője, legemlékezetesebb pillanat, legnagyobb csalódás, év szakasza/versenye) hirdetünk győzteseket, és minden esetben négy-négy jelöltre lehet szavazni.
Ebben a részben arra keressük a választ, hogy szerintetek melyik volt a 2024-es szezon legjobb versenye/szakasza? Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy tavaly óriási meccs volt két verseny között és ebben a kategóriában a Flandria illetve a Vuelta 17. szakasza is 38-38%-ot kapott.

1. Giro d'Italia 15. szakasz

A Giro nyitószakasza sem volt rossz, de inkább a livignói befutót hoztuk. Brutális nap, öt kategorizált emelkedő és a szokásos Pogačar-show. Sima győzelem Quintana előtt, a szlovén versenyző rózsaszínben nyerte a királyszakaszt, ahol még a napot elmenésben töltő Valter Attila is megpróbált rövid ideg beállni neki az utolsó hegyen. Majd a befutó után jött az emlékezetes mondat: "Pihenhetek egy fél percet? Köszi!"

2. Tour de France, 1. szakasz

Ezt a nyitónapot sem Pogačar nyerte, az idei Tour de France első szakasza a hatalmas hőség mellett Bardet és DSM tökéletes taktikai húzása miatt marad emlékezetes. A napot szökésben töltő Frank van den Broek hatalmasat ment Romain Bardet-nak, aki 50 kilométerre a céltól indult el. Lehetetlen vállalkozásnak tűnt, de csak hazaért, a francia versenyző pályafutása során először vehette fel a sárga trikót.

3. Olimpia, férfi mezőnyverseny

Sokáig fogunk még beszélni a párizsi olimpia mezőnyversenyéről, és nem csak Remco Evenepoel miatt, aki annak ellenére nyert szökésből, hogy a hajrában kerékpárt kellett cserélnie. Ez a verseny sokkal inkább Valter Attila 4. helye miatt marad emlékezetes. Főleg úgy, hogy a hajrában sokáig semmit nem tudtunk róla, majd Ati egyszer csak megjelent a célegyenesben.

4. Tour de France Femmes, 8. szakasz

Olyan versenyt hozott a női Tour utolsó szakasza, hogy egyszerűen nem lehetett kihagyni a négyes listáról. A 8. szakasz előtt Niewiadoma 1.15-tel vezetett a nagy esélyes Vollering előtt összetettben, a zárónapon pedig jött az Alpe d'Huez. Vollering mindent megpróbált, el is tudott szakadni a sárga trikóstól, de hiába győzött az utolsó szakaszon, 4 másodperc így is maradt köztük. Niewiadoma nagyot védekezett és végül megnyerte a Tourt.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés