Aranypedál 2021 – Az év legemlékezetesebb versenye/szakasza

Idén is megválasztjuk az év legjobbjait, a ti segítségetekkel. A második részben arra keressük a választ: Szerintetek melyik volt a 2021-es szezon legemlékezetesebb versenye?

Egan Bernal - Giro d'Italia 2021

Fotó: AFP

Itt a december, ami nem jelent mást, mint a szokásos év végi szavazást! Már sorozatban a nyolcadik évben választjuk meg a szezon legjobbjait, természetesen a ti segítségetekkel. Idén is kiosztjuk a méltán híres, és szakmai körökben igencsak elismert Aranypedál-díjat, melyet még a 2013-as szezon végén vezettünk be, és ahol szerencsére az elmúlt években egyre többször tüntek fel magyar versenyzők, vagy hozzájuk köthető emlékezetes pillanatok. Ez idén sem lesz másként, köszönhetően Valter Attila Girójának.
Ezúttal öt kategóriában (év csapata, év versenyzője, legemlékezetesebb pillanat, legnagyobb csalódás, év szakasza/versenye) hirdetünk győzteseket, és szokás szerint minden esetben öt-öt jelöltre lehet szavazni.
A második részben arra keressük a választ: Szerintetek melyik volt a 2021-es szezon legemlékezetesebb versenye/szakasza? Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy tavaly ezt a kategóriát - nem meglepő módon - a Tour de France 20. szakasza (Pogačar emlékezetes időfutamos fordítása) nyerte.

És akkor jöjjenek az idei jelöltek:

1. Paris-Roubaix

Tizenkilenc évet vártunk egy újabb esős Roubaix-ra, ennek megfelelően nem is maradtak el az emlékezetes pillanatok. A dobogóra három újonc állhatott fel, egy elképesztő nap után, amit a bukások és a nagy sár ellenére 96-an befejeztek. A szökésben tekerő Moscon egészen sokáig közel volt a szóló győzelemhez, de egy defekt, majd percekkel később egy bukás nagyon hamar tönkretette a versenyét. Bő hat óra sárban tekerés után Sonny Colbrelli nyerte a sprintet Vermeersch, illetve van der Poel előtt, így 1999 után ő lett az első olasz Roubaix-győztes. A többi már történelem, mint azok felismerhetetlenségig saras arcok, amivel a főszereplők lehozták ezt az elképesztő napot.

2. Baszk kör, 6. szakasz (Arrate)

Ritkán látni akkora káoszt, és olyan izgalmas szakaszt, amit a baszk kör utolsó napja hozott. A 112 kilométeres, 3400 méternyi szintkülönbséget (és 7 hegyet) tartalmazó szakaszt Brandon McNulty kezdte sárgában, de várható volt, hogy a komplett mezőny rá utazik majd. Az UAE versenyzőjét érdekes módon hatvannal a vége előtt, egy lejtmenetben sikerült meglepni, és az Astana tempóváltása miatt még Pogačar is leszakadt az esélyesek soráról. A szakasz végére Roglič és Gaudu maradt elöl, és mivel a Jumbo versenyzője 1 kilométerrel a befutó előtt már biztos lehetett a sárga trikójában, egy pacsival jelezte Gaudu-nek, hogy viheti a szakaszt. Rogla pedig az összetett mellett a pontversenyt és a hegyi trikót is megnyerte.

3. Tirreno-Adriatico, 5. szakasz (Castelfidardo)

„Nagyon fáztam.” Ezt volt az utólagos magyarázat arra Mathieu van der Poeltól, hogy miért támadta be a mezőnyt 52 (!) kilométerrel a cél előtt. Bár Pogačar kék trikójára nem volt veszélyes, mégis egy elképesztő szólót láthattunk a holland versenyzőtől, aki az utolsó kilométerekre teljesen elfogyott. Van der Poel annyira megzuhant a hideg miatt, hogy a hajrában Pogačar számára még a szakaszgyőzelem lehetősége is felmerült, de végül sikerült a bravúr, és 10 másodperces előnnyel összejött a bő ötven kilométeres szóló. Ettől a naptól kezdve pedig nyilvánvalóvá vált, hogy MvdP összes távoli támadását komolyan kell venni.
picture

Mathieu van der Poel

Fotó: AFP

4. Giro d’Italia, 16. szakasz (Cortina d'Ampezzo)

A királyetap, amiből a rossz idő és helikopterképek hiánya miatt a legfontosabb pillanatokban nem sokat láthattunk. A Giro egyik legfontosabb szakasza közben Twitteren érkezett információkra kellett hagyatkoznunk, miközben Egan Bernal bevállalt egy durva támadást az utolsó hegyen. Mint utólag kiderült, az összetettben jól álló Vlasov azért kapott sokat, mert a kabátja beakadt a küllők közé, Evenepoel ezen a napon szállt el teljesen, Bernal ellenben valósággal szárnyalt. Egyértelműen jelezte, hogy ezen a Girón bizony ő a legerősebb. Az utolsó métereken még arra is odafigyelt, hogy rózsaszínben tekerjen át a célvonalon, így az öltözködés miatt pár másodpercet még benne is hagyott a szakaszban.

5. Vuelta, 20. szakasz (Mos. Castro de Herville)

A Vuelta utolsó hegyi szakasza, amely főleg Miguel Angel Lopezről marad emlékezetes, aki menet közben akadt ki, és adta fel a versenyt, pedig aznap reggel még a 3. helyen állt összetettben. A szakasz korán beindult, de Roglič minden szitut jól kezelt, akárcsak a szökésben tekerő Clément Champoussin, aki bebizonyította, hogy hiába érnek utol nem sokkal a cél előtt, feladni egy pillanatra sem szabad. Az AG2R versenyzője nyerte a szakaszt, Roglič adott pár másodpercet a fő riválisainak, és bebiztosította a piros trikóját. A nézők nagy része meg közben azt találgatta, hogy mi történhetett a Movistarnál.
A következő részben (12.18): A legnagyobb csalódás!
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés