Már sorozatban a hetedik évben választjuk meg az év legjobbjait, természetesen a ti segítségetekkel. Idén is kiosztjuk a méltán híres és szakmai körökben igencsak elismert Aranypedál-díjat, melynek feltalálást nem másnak, mint Székely Dávidnak köszönhetjük :)


Ezúttal nem a megszokott öt, hanem hat kategóriában (év csapata, év versenyzője, év pillanata, év csalódása, év szakasz/versenye, év felfedezettje) hirdetünk győzteseket, és minden esetben öt-öt jelöltre lehet szavazni.
A második részben arra keressük a választ: Szerintetek ki volt a 2020-as szezon legnagyobb csalódása? Egy versenyző, akitől előzetesen sokkal többet vártatok. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy tavaly ezt a kategóriát Simon Yates nyerte (mindössze négy szavazattal Romain Bardet előtt).
Tour de France
Öt kritikus szakasz, ahol eldőlhet a 2021-es Tour
16 ÓRÁJA
1. Egan Bernal
Ahhoz képest, hogy a tavalyi Tour-győzelme után sokan a Pantani óta nem látott duplát emlegették vele kapcsolatban, kiderült, hogy nem is olyan könnyű dolog a címvédés. Persze, egy már a Dauphinén is előkerülő hátsérülés komolyan hátráltatta, de ettől még rossz volt látni, hogy a 16. szakasz végén majdnem fél óra hátránnyal jön meg. 
2. Thibaut Pinot
Sajnos csak a szokásos. Egy újabb háromhetes, amit sérülés miatt nem tudott rendesen és egészségesen befejezni. A Tour nyitószakaszán szálltak bele hátulról, pont a 3 kilométeres kapu alatt. Pedig milyen hangulat lett volna a 20. szakaszon, ha a dobogóért vagy a sárgáért tekerhet hazai pályán! A hátsérülése miatt a Vueltát is hamar elengedte.
3. Elia Viviani
A Quick-Stepnél két éven keresztül szárnyalt, az első cofidises szezonját viszont győzelem nélkül zárta. A Girón egyszer sem volt dobogón, a Touron meg egy sprintben sem volt ott a top 5-ben. A fizetése nyilván kiváló, ő tavaly élete szerződését írta alá, de ettől még tény: 2020-ban egyik számára fontos versenyen sem hozta magát. 

043_2535823.jpg

Fotó: Eurosport

4. Greg Van Avermaet
Ugyan a Liége-en hatalmasat bukott és így lemaradt kedvenc versenyéről a Flandriáról, de addig sem volt túl nagy éve. Győzelem nélkül zárt 2020-ban, tőle az nem komoly eredmény, hogy a Strade Bianchén és a Sanremón is a legjobb tízben volt.
5. Vincenzo Nibali 
Akárcsak Valverdének, neki is bekavart ez a furcsa, három hónapig tartó idény, pedig az év elején még úgy voltunk vele, ez lehet az utolsó olyan Giro, ahol tényleg esélyes a győzelemre. Ehhez képest úgy lett hetedik, hogy elég messze volt a legjobbaktól.

Ki volt a 2020-as szezon legnagyobb csalódása?

Egan Bernal0% (0 szavazat)Thibaut Pinot0% (0 szavazat)Elia Viviani0% (0 szavazat)Greg Van Avermaet0% (0 szavazat)Vincenzo Nibali0% (0 szavazat)Összes szavazat: 0
➡️ A következő részben (12.14): Az év szakasza 
Kerékpár
Cycling Show: Az Eolo Kometa drámai bemutatkozása a Giro d'Italián
EGY NAPJA
Kerékpár
Wout van Aert: „Most nem mi voltunk a legerősebbek, a Touron nem rajtunk lesz a nyomás”
TEGNAP 07:16