Pidcock: „Most legalább nem kellett a célfotót nézegetni”

Úgy tűnik, a három évvel ezelőtti célfotós vereség még mindig benne van egy kicsit Tom Pidcockban, aki a vasárnapi győzelme után finoman utalt a 2021-es befutóra. Az Ineos versenyzője egy hete még a súlyosnak tűnő csípősérülése ellenére vállalta be a Roubaix-t, miután saját maga jelentkezett a csapatvezetésnél azzal, hogy indulni akar.

Pár éve milliméterekkel kapott ki, most Pidcock nyerte az Amstelt

Videó forrása: Eurosport

„Nem fogom azt mondani, hogy jó érzés másodszor is Amstelt nyerni, mert nem szeretnék újra elkezdeni vitázni, de most legalább nem kellett a célfotó. Lehet, hogy úgy kellene fogalmazni, hogy van másfél győzelmem.”
Finom utalás a vasárnapi Amstelt behúzó Tom Pidcocktól a három évvel ezelőtt történtekre, amikor véleményes célfotóval kapott ki Wout van Aerttól.
Úgy tűnik az a „vereség” még mindig benne van egy kicsit, különben most meg sem említi a 2021-es befutót. Az Ineos versenyzője egy hete még a súlyosnak tűnő csípősérülése ellenére vállalta be a Roubaix-t, miután saját maga jelentkezett a csapatvezetésnél azzal, hogy indulni akar.
„Nem is bíztam igazán a sprintemben, kicsit fájt a vállam, végig éreztem, nem ültem túl komfortosan a bicón. De azt hiszem, szerencsénk is volt azzal, hogy Vansevenant korán elindult, mert különben hátulról felérnek ránk. Szóval neki is köszönetet kell mondanom Kwiatkowski mellett, aki tényleg feláldozta magát értem.”
De mi a helyzet a 2021-es emlékekkel? Előjöttek a Benoot és Hirschi elleni sprintben?
„Az utolsó métereken valóban megfordult a fejemben az a befutó. Amikor elkezdtem a hajrát, Tiesj mellém ért, ugyanaz a sárga-fekete mez, mint három éve. Egy pillanatra arra gondoltam: na ne, ezt még egyszer nem akarom átélni. Szerencsére most nem kellett a célfotót nézegetni.”
A szuperfavoritnak tartott Van der Poel végül lemaradt a győztes támadásról, és 11 másodperc hátránnyal a főmezőnyben jött meg.
„Nem hozzá igazítottam a versenyemet, de azt tudtam, hogy élesnek kell lenni a hajrában, mert biztosan lesznek támadások. Nem hezitáltam, hanem mentem, nem akartam lemaradni a győztes akcióról. Egy kisebb csoportból mindig jobb a győzelemért sprintelni, mintha sokan maradunk együtt. Szerintem elég hibás megközelítés, ha egy ilyen nehéz versenyen végig csak egy emberre figyelsz.”
Pidcock a tavalyi Strade Bianche után nyert újra, és bármilyen furcsa, de ez még csak az ötödik profi győzelme volt. Mondjuk a minőséggel nincs gond, mert a két egynapos mellett győzött a Brabantse Pijlen, 2022-ben szökésből húzta be a Touron az Alpe d’Huezes szakaszt, és van győzelme az Algarvéról is.
picture

Thomas Pidcock

Fotó: AFP

Van der Poel közben simán csak egy „most nem voltak szuper lábaim” mondattal intézte el az Amstelt, de ilyen sorozat után neki nem is nagyon kell magyarázkodnia.
„Tudtuk, hogy nincs jó napja, jelezte nekünk rádión menet közben. De ilyen sorozat után azért egy rosszabb versenyt sokkal könnyebb megemészteni. Talán valahol nem is baj, hogy eltűnt vele kapcsolatban a legyőzhetetlenség mítosza” – jegyezte meg a vasárnapi befutó után Christoph Roodhooft, az Alpecin csapatfőnöke.
„Lementek azok az egynaposok, amelyek a legjobban fekszenek nekem. Itt teljesen más stílusban, sokkal taktikusabban kell versenyezni, mint a kockaköveken. Legyünk őszinték, az Amstelen is a legerősebb srácok maradtak elől” – mondta Van der Poel, aki szerdán nem, de vasárnap a Liége-en azért ott lesz a mezőnyben.
„Az egy sokkal nehezebb verseny, több komoly emelkedővel és szintkülönbséggel, meg indul Pogačar is. De ettől még nagyon várom.”
picture

Van Der Poel lemaradt a támadásokról az Amstel Gold Race-en

Videó forrása: Eurosport

(HLN.be, Wielerflits)
picture

Csatlakozz az Eurosport Magyarország Viber-csatornájához!

Fotó: Eurosport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés