"

Fiam, élvezd ki!

", írta egy laza WhatsApp-üzenetben a Strade Bianche után a büszke apuka, aki majdnem lemaradt Mathieu van der Poel eddigi 26 évének egyik legkomolyabb pillanatáról.  


Ha van ember, aki mindig megmondja a tutit a holland klasszisról, az a papa, Adrie. Versenyzőként a maga idejében hasonló módon hozta a nagyobbnál nagyobb győzelmeket, így pontosan a helyén tudja kezelni a fia sikereit, ráadásul minden interjújában érzékelteti, hogy a család két lábbal a földön jár. Mathieu Strade Bianchén bemutatott elképesztő támadása és győzelme azonban még őt is meglepte.
Pedig nem volt messze attól, hogy lekésse az utolsó kilométert. 
Olympic Games
Valter Attila: „Elismerem, ez tényleg nem egy nagy eredmény, de akkor is befejeztem a versenyt”
4 ÓRÁJA
"Sok munkám akadt itthon, aztán a szép idő miatt rendet raktam a ház körül, mert itt a tavasz és magától nem lesz csinos a kert. Amikor valami fontos történt a versenyen, David (Mathieu szintén országútis bátyja - a szerk.) szólt, beszaladtam a nappaliba, megnéztem, aztán visszamentem kapálgatni. A végét szerencsére épp sikerült elcsípnem, és természetesen mint mindig, úgy most is levettem a hangot a tv-ről."
Elfogytak a szavaink Van der Poelra, de az ellenfeleknek is leesett az álluk | Eurosport
Hatalmas versenyt hozott az egyik legnépszerűbb egynapos, a Strade Bianche, melyet két elsöprő erejű, brutális támadásának köszönhetően Mathieu Van der Poel nyert meg. Julian Alaphilippe lett a második, Egan Bernal pedig megjött harmadiknak. Nézzük, mit mondtak a főszereplők a célba érkezés után.
Lehet, hogy kicsit túlzott, vagy megnézte az összefoglalót, esetleg az ismétlést, hisz a kerti meló ellenére teljesen képben van a történtekkel. 
"Picit megdöbbentem, ahogy láttam, hogy Mathieu mennyire erős. Könnyen követni tudta a riválisokat, ez pedig ilyenkor azt is jelenti, hogy a robbanékonysága is megvan. Ezeken a rövid emelkedőkön a magasabb, kicsit testesebb egynaposmenőknek, mint amilyen Mathieu is, nincs hátrányuk az alacsonyabbakkal, például Alaphilippe-pel szemben, de én ennek ellenére is a franciát mondtam legnagyobb esélyesnek. Aztán látszott, hogy nem támad, nem próbálkozik valami váratlannal, azaz nincs csúcsformában. Rajta és Bernalon is azt éreztem, hogy tökéletesen megfelel nekik a 2-3. hely, nem is tudtak reagálni az utolsó kaptatón."
Felmerülhet a kérdés: apa és fia ilyenkor egyből megbeszéli-e a nem mindennapi élményeket? "WhatsAppon gratuláltam, nem akartam zavarni, hisz első a csapat, ráadásul nagyon jól indult nekik ez az év, a Strade csak a hab a tortán. 
Azt írtam neki, hogy 'fiam, élvezd ki ezt a pillanatot, mert nem sok versenyző nyer így'. Aztán hozzátettem, hogy ha így folytatja, én lassan pancsernek érzem magam a saját eredményeim miatt. Megnyertem pár nagy egynapost anno, a Flandriát, a Liége-Bastogne-Liége-t, az Amstelt vagy épp a San Sebastiánt, de nem az összeset, Mathieu pedig erre is képes lehet. Na meg az sem mellékes, hogy a közönségnek tetszik a versenyzési stílusa, sokan szeretik nézni őt."
Vad tavasz vár ránk a klasszikusokon a két öreg róka, Lefevere és Adrie van der Poel szerint | Eurosport
Patrick Lefevere, a Quick-Step főnöke és Adrie van der Poel, Mathieu édesapja a Het Nieuwsblad oldalán vitatták meg, szerintük milyen tavasz elé nézünk. Abban nem volt vita közöttük, hogy Wout van Aert és Mathieu van der Poel favoritnak számítanak majd bárhol, ahol elindulnak, ahogy abban sem, hogy Julian Alaphilippe lehet az, aki leginkább felveheti majd velük a versenyt.
Mathieu a szerdán rajtoló Tirrenón folytatja a szezont, aztán ott lesz többek között a Milano-Sanremón, a Flandrián és a Paris-Roubaix-n is. Mondani sem kell, milyen esélyekkel.
"A következő öt-hat hétben simán kitarthat a formája. Jól zárta az előző évet, motiváltan csinálta végig a téli felkészülést, és tanult a korábbi hibáiból, tehát kellően kipihente magát. Az Alpecin-Fenix a nagycsapatokhoz képest sokkal nyugodtabban vághat neki a következő versenyeknek, mert kisebb a nyomás. 
Nem szabad idegeskedni vagy kapkodni, de jelen pillanatban úgy látom, Mathieu képes megnyerni akár a Flandriát és a Roubaix-t is, a Liége-Bastogne-Liége-en pedig szintén topfavorit lenne, de az ardenneki egynaposokat biztosan kihagyja a májusi montis világkupa-állomások miatt. Örülnék annak, ha a sűrű program mellett jutna ideje néhány magaslati edzőtáborra, hisz szerintem a hosszabb emelkedőkön is szépen helytállna, ráadásul az olyan klasszikusokhoz is megfelelő felkészülést adnának, mint amilyen a Lombardia, ahol már idén esélyesként indulhat.
A legjobb évei pedig még mindig hátravannak, ezt ne felejtsük el, így semmi baj nincs azzal, ha valahol nem jön össze a siker. Ha úgy versenyez, ahogy ő szeretne, ahogy neki tetszik, akkor nem fog panaszkodni."
WielerFlits
Olympic Games
Carapaz szerint a legjobb pillanatban indított, Valverde versenyét a hátfájás tette tönkre
7 ÓRÁJA
Olympic Games
Limitidőn túl, de Valter Attila célba ért az olimpián
11 ÓRÁJA