Fotósként az ember hihetetlenül közel kerül a sportolókhoz, több mint tíz év alatt pedig ebből remek történetek, és tartós barátságok születnek. Hamvas Bálint mindent megörökít, ami egy CX-szezonban történik, képeiből pedig évente különleges albumot is gyárt. A crossos közegben legrégebben mozgó magyarral a sportág legnagyobb hazai sikerét, Vas Blanka overijsei győzelmét követően beszélgettünk.

Az Instagramodon látható egy kép Vas Blankával, ahol azt írod, először kértél képet egy versenyzővel, pedig azért már jó pár éve ebben a közegben mozogsz.
Erre azóta rájöttem, hogy nem teljesen igaz. 2010-ben a kanadai mountain bike világbajnokságon – én annak idején montival kezdtem a bringázást – Ned Overenddel, aki nagy hősöm volt, de korábban sose találkoztam vele, csináltam egy képet, azt nem lehetett kihagyni. Úgyhogy Blanka volt a második. Aktív versenyzők közül az első.
Kerékpár
Van Aert nem viccel: rámegy a Roubaix-ra, a Flandriára és a többnaposokra is
20 ÓRÁJA
Ennyi év után… pontosan mikor is kezdtél a cyclo-crossban dolgozni?
2008-ban voltam életemben először cross versenyen. 10-15 évvel ezelőtt azért az otthoni CX sokkal kisebb közeg volt. Jó volt, ha a Bikemagben megjelent egy bélyegnyi fotó az ob-ról. Piszkált, hogy mi a fene ez, ezért 2008-ban kimentem Táborba, a világkupára és az teljesen elvarázsolt. Egy óra volt a verseny, hihetetlen intenzitású, rögtön azt mondtam, hogy én ezt akarom fotózni.
Egy ilyen közegből, mint az itthoni, hogyan kerül be valaki abba a vérkeringésbe, hogy hétről-hétre járja a világkupát és fotózza a mezőnyt?
Ez 2004-5 körül indult, akkor kezdtem el… hát, fotózgatni. Közben jártam amatőr monti versenyekre, semmi komoly, egyszer talán 41. voltam és azzal ki is csúcsosodott a karrierem. Viszont egyszer megsérültem, és nem tudtam menni egy versenyre, úgyhogy elvittem a kamerámat és rájöttem, hogy ez tetszik. Akkor azt mondtam, hogy én kerékpáros fotós akarok lenni.
Persze, fogalmam nem volt, hogy lesz ebből valaha bármi. Amúgy a reklámszakmában dolgoztam, közben régóta ki akartam jönni Angliába, ami így is történt 2009 elején. Az a munka nem tartott sokáig, de szeretek itt lenni, úgyhogy megragadtam. Ez azt jelentette, hogy sokkal közelebb kerültem a cyclo-cross versenyekhez, innen 1-2-3 óra alatt ott van az ember bárhol, heti szinten bejárható a dolog.
https://i.eurosport.com/2021/11/13/3253658.jpg
2009-10-ben önszorgalomból, saját pénzből elmentem az összes CX világkupára. Megszoktam a montis közegben, hogy ott csak az számít. Szezon közben jöttem rá, hogy van a Superprestige meg a többi. Viszont már nem volt arra pénzem, hogy csak úgy poénból versenyekre utazzak, úgyhogy egy év kimaradt. 2011-ben örököltem egy kisebb pénzt, abból megfinanszíroztam egy teljes szezont.
A 2011-12-es szezont csak a magam szórakoztatására csináltam meg, tényleg minden versennyel. Ha jársz hétről-hétre, akkor a belgák, akik egyedüliként vannak ott minden héten, kezdenek megismerni. Elkezdtem a fotókat megosztani, illetve időközben egy angol kiskereskedésnél közösségi médiásként dolgozni, ez tíz éve még kevésbé triviális volt. Egy ottani kollégám mutatott be a SRAM-nál, akiknek adtam egy példányt a könyvemből és mondtam, hogy jövő szezontól szívesen dolgoznék velük. Ők meg mondták, hogy jó. Így kezdődött, ők voltak az első nagy ügyfelem.
Szépen lassan jöttek később a többiek. Aztán 2013-ban jutottam el egy olyan pontra, amikor úgy voltam vele, hogy főállás mellett hétvégenként ezt nem bírom. Akkoriban vasárnap éjfélkor hazaértem Belgiumból, és hétfő hajnalban indultam munkába… ezt így öt hónapon át, hat vagy hét szabadnappal. Akkor kezdtem el szabadúszóként dolgozni, ami a mai napig így van.
Ennyi idő alatt rengeteg minden változott a sportágban, nálunk épp úgy, mint Nagy-Britanniában.
Itt az egyik legnagyobb kerékpáros tömegsport szakág lett, rengetegen csinálják. Amúgy talán a legnagyobb változás a női egyenjogúsítás lett. Megint csak, én montiból jöttem, ami relatív fiatal szakágként úgy működik, hogy ugyanazon a pályán, ugyanazért a pénzért 1-2 körrel kevesebbet mennek a nők. Ezért mindig meglepett, hogy a crossban ők sokadlagos kérdésnek tűntek. Évekig nem volt kötelező a világkupában sem női versenyt rendezni, a pénzdíjról nem is beszélve. Ehhez képest tavaly a SP-ben Lucinda Brand ugyanúgy 25 ezer eurót vitt haza, mint Toon Aerts.
https://i.eurosport.com/2021/11/13/3253661.jpg
Más, hogy amikor én ezt elkezdtem, volt egy olyan rivalizálás, ami nem volt kiszámítható. Volt Sven Nys, Stybar, Kevin Pauwels… 3-4 olyan versenyző, akiknél jobb nem volt, de bármelyik hétvégén nyerhettek. Ez folyamatos izgalmat generált, ami mára a férfiaknál gyakorlatilag eltűnt. Mióta Mathieu van der Poel és Wout van Aert feltűnt, azóta egy kezemen meg tudom számolni a versenyeket, ahol ott voltak és nem ők nyertek. Van Eli Iserbyt, aki jobb, mint a többiek, ha nincsenek, akkor valószínűleg ő nyer. A férfiak versenye így kicsit leült, a nőknél viszont továbbra is van 3-5 olyan versenyző, aki mindig nyerhet.
A harmadik, ami következik a másodikból, hogy amikor Nys visszavonult 2016-ban, az nagy visszaesést hozott magával. Ma már nincs az, ahogy régen nagy buszokkal hozták a Nys és a Pauwels rajongókat, ez a fajta rajongás eltűnt. Kevesebben járnak versenyekre.
Azt hinné az ember pedig, hogy van der Poel és van Aert rivalizálása generálja ezt az érdeklődést.
Igen, de nincsen az a fajta imádat… sokan szeretik őket, de nincs az a szervezett őrület. És mivel a versenyek sokkal kiszámíthatóbbak, az emberek azt mondják, minek menjek ki? Már a korona előtt is kettévált a dolog, a versenyek egyik fele alig 6-7 ezer embert vonzott, a nagy klasszikusokon pedig továbbra is ott volt a 20 ezer továbbra is.
Ezzel szemben mennyire tapasztalod, hogy nemzetközileg egy kicsit többen érdeklődnek, szélesebb körben lett ismert a cyclo cross?
Ugye Amerikában volt ennek még egy fellángolása. Ott ez egy egész más sport, sokkal inkább a részvételre építenek. Reggeltől-estig vannak versenyek, közben mennek a profik, amiket megnéz mindenki, aki versenyzett. Belgiumban csak a profiké a pálya, aki ott van, mind szurkolni ment.
https://i.eurosport.com/2021/11/13/3253672.jpg
A sport ugye Belgiumban a reklámból él. Ott ez működik, a szponzorok 90%-a viszont helyi. Őket baromira nem érdekli, hogy a versenyzőiket látják Amerikában. Sokáig ezért nem is adták el a jogokat, most kaphatnak annyi pénzt, hogy az már az ő érdeklődésüket is felkeltette. De Belgiumból nézve a világ többi része kerekítési hibahatár, vagy hát volt 1-2 évvel ezelőttig, amikor a nadrágszíjat összébb kellett húzni.
Közel 10 éve ott vagy a versenyzők mellett. Ha egy jó sztorit kéne mondanod, akkor mi lenne az?
2012-ben az esseni versenyen, amikor megérkeztem és leparkoltam egy mezőre, még gyönyörű szép, napos idő volt. Mire kijöttem fél nyolckor, szakadt az eső. Akkor már éreztem, hogy ez így nem lesz jó. Botorkálok oda a sötétben az autóhoz, beülök, megpróbálok elindulni és nem megyünk sehova. Pörög a kerék, de nem lehetett elindulni.
Elkezdtem keresni valakit, aki kihúz engem, de addig a sajtófőnök már rég elment, a pályamunkások vagy nem beszéltek angolul vagy nem volt infójuk. Végül valaki mondta, hogy van odébb egy parti, ott próbáljam meg. Benyitottam egy istállószerű hodályba, ahol 500 belga részegen táncolt és bulizott. Valahogy találtam valakit, aki beszélt angolul, majd egy fél órás lökdösődés után – volt, aki mondta, hogy segít, de olyan részeg volt, hogy inkább mentünk is tovább – nagy nehezen találtunk valakit, akinek volt traktorja és nem volt teljesen részeg. Ő végül kihúzott.
Aztán klassz volt, amikor az első könyvem bemutatójára el tudtam hozni Stybart. Az is egy véletlen volt, egy barátom esküvőjén futottam össze egy bankárral, akinek a főnöke Zdenek Bakala, a Quick Step tulaja. Így amikor végeztem a könyvvel, írtam a srácnak, hogy valahogy el tud-e jönni a Stybi. Majd egy hét múlva visszaírt, hogy persze. Ebben nyilván benne volt, hogy meg akarta nézni az olimpiai pályát, így a bemutató után másnap szereztem neki pár jó bringást és kimentünk oda tekerni.
https://i.eurosport.com/2021/11/13/3253669.jpg
Az is jól esett, hogy én voltam a másodfotós Wout esküvőjén. Vele még 2013-ban egy SRAM-os fotózáson kerültem kapcsolatba, amikor még csak egy kis u23-as gyerek volt, akkor lettünk jóban. Felhívott, hogy van rendes esküvőfotós, de kiegészítő fotósnak szívesen látnának. Mondtam, hogy persze. Vannak jópofa történetek, nyilván tudnék mesélni napestig.
Említetted Stybart és van Aertet, a nagy nevek mind megismernek és jóban vannak veled?
Amikor 2016-ban a könyvemhez indítottam Kickstarter kampányt és ahhoz csináltam egy videót, akkor nagyon jólesett, hogy odamentem Mathieu-höz és megkérdeztem, mondana-e egy három mondatot, ő pedig mondta, hogy simán, csak mondjam meg, hol és mikor. Szóval igen, a legtöbben ismernek.
És mennyire kötnek most Blankához?
Nagyon sokan gratuláltak most is a sajtóközpontban, mindenki tudja, hogy magyar vagyok. Engem kérdeztek meg, hogy ejtik például a nevét. Belgiumban egyébként jól mondják, azt mondják „Vas”, nem pedig „Vasz”.
Ez nyilván jól esik, mert erre sohasem számítottam. Most már közel 20 éve fotózom bringásokat, volt Bodrogi, volt Benkó Barbi, de én sose vártam, hogy magyar versenyzőért szoríthatok crossban. Most vasárnap a Himnuszt hallani egy bicikliversenyen, az így csodálatos volt.
Többször szóba került már a könyvsorozatod. Erre hogy jött az indíttatás, hogy egy ilyet kiadj?
Amikor elkezdtem fotózni, nagyon bújtam a netet az infókért, hogyan is kell ezt csinálni. Így akadtam rá egy magyar fotósra, Bálint Richárdra, aki ralit fotózott. Írtam neki egy e-mailt, ő pedig rettenetesen nagylelkű volt az idejével. Ő csinált egy könyvet a rali-szezonról, abból küldött is egy példányt, tényleg hihetetlen segítőkész srác. Arra gondoltam, hogy egy ilyet én is akarok csinálni.
Így aztán 2009-10-ben megcsináltam az elsőt, amiben akkor még csak a világkupák voltak. Érdekes, hogy úgy építettem fel, minden verseny egy fejezet volt, és ugyannyi oldal volt dedikálva a férfiaknak és a nőknek. Nekem ez egyértelmű volt, de sokaknak, főleg a női versenyzők között szimpatikus volt. Ez sokat segített az elején.
https://i.eurosport.com/2021/11/13/3253677.jpg
2015-16-tól aztán jött a Kickstarter, amiből három sikeres volt, aztán a negyedik kifulladt. A mai napig nem tudom, hogy miért. Ez pont a tízedik évfordulón volt, mindenképpen akartam valamit. Megnéztem, hol tudok költséget vágni és az egyik a designer volt. Akkor azt gondoltam, ezt megtanulom.
Igazából élvezem, hogy a teljes folyamat az én kezeim között történik, kivéve az írás, mert azt továbbra sem szeretem. Arra megkérek újságíró barátokat, elmondom, hogy miről szeretnék olvasni, és ők megcsinálják.
És ennek a projektnek milyen az elismertsége?
Én úgy érzem, sose lett átütő siker. Mindig van 4-500 ember, akik megveszik és ők imádják. Az nagyon jó érzés, amikor ilyenekbe belefut az ember és megállítják, hogy milyen jó és jövőre is megveszik, stb.
Ők egyébként jellemzően angolok, belgák, magyarok?
Azt mondom, hogy 35% amerikai, 35% angol, a maradék pedig egyenlően német, belga, kanadai… négy évvel ezelőttig szerintem egy könyvet nem adtam el Magyarországra. Ami tekintve, hogy itthon nyomtatom, vicces. Most már azért van egy jó tízfős magyar kontingens, aki megveszi.
Az első könyvet még háromnyelvűre csináltam. Volt angol, holland és cseh, mert az volt a zseniális tervem, hogy Táborban fogom árulni a vb-n. Nyomtattam 4-500-at, talán tavaly fogyott el… Szegény édesapám – nagyon sokat köszönhetek amúgy a szüleimnek – aki egyébként utálja a biciklizést, vagy legalábbis abszolút hidegen hagyja, ott állt kint három napon keresztül egy sátorban és árulta a könyveket. Talán százat adtunk el, jó ha ötöt a cseheknek.
https://i.eurosport.com/2021/11/13/3253665.png
Mennyire volt különleges a tavalyi kiadás, ami a koronavírusos szezont fedte le?
Úgy gondoltam, hogy mindenképpen meg kell csinálni, mert annyira különleges és furcsa szezon volt. Azt csináltam, hogy mivel a korábbi könyvek mind ugyanakkorák, 20x27 centisek, ez egy 20x20-as négyzet lett, így ha egymás mellett vannak a könyvek a polcodon, akkor feltűnik, hogy ez más, mint a többi. A képek maguk pedig igazi mementók.
Ezt most látni főleg idén, ahogy visszatértek a nézők. Ami egyrészt idegesítő...:) Hiszen megkomponálsz egy képet, ott állsz három percig, hogy jöjjön a verseny, az emberek meg belelógnak. Ez nem hiányzott, de a képek az üvöltő és tapsoló emberekkel igen.
Ennyi év után milyen különlegességet tartogat még egy új szezon?
Idén a lehető legtöbbször bringával fogok menni a versenyekre. Vettem egy elektromos biciklit, arra rá tudom pakolni az összes felszerelést. Doverig elmegyek vonattal, onnan át Dunkerque-be és onnan felbiciklizem De Panne-ba, nagyjából 36 kilométer. Onnan bárhova el tudok jutni úgy, hogy az legfeljebb 10 kilométer tekerés. Hosszabb ideig tart, de sokszor kellemesebb is, tényleg hozzáad az élményhez.

A fenti képek, és még egy csomó remek másik Hamvas Bálint oldalálról származnak.
Kerékpár
Van Aert nagy egynapost nyerne tavasszal, amire bombaerős csapatával minden esélye megvan
15/01/2022 11:08
Kerékpár
Evenepoel: "Leülünk beszélni van Aerttal, hogy tiszta lappal indulhassunk”
13/01/2022 11:37