Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

A hétvége hősei: Valverde, Porte, Roglic

Eurosport
Eurosport

Publikálva 18/06/2018 - 13:40 GMT+2

Porte Svájcban, Valverde Franciaországban, Roglic pedig hazai pályán nyert összetettet.

Alejandro Valverde (Movistar)

Fotó: Getty Images

Az, hogy mekkora jelentőségük van ezeknek a győzelmeknek, majd júliusban kiderül. Az mindenesetre biztos, hogy az Okcitán kört (ex Route du Sud) megnyerő Alejandro Valverde, és a Svájcban sárga trikót szerző Richie Porte egyaránt kitűnően hangolt a Tourt megelőző utolsó többnaposán. Meg persze itt van Primoz Roglic, aki sorozatban a harmadik versenyét nyerte (Baszkföld, Romandia, Szlovén kör) és jelezte, vele is érdemes lesz számolni.
Alejandro Valverde (Movistar)
Mivel a jelzők már évekkel ezelőtt elfogytak vele kapcsolatban, így egyszerűen csak rögzítsük a tényt: Valverde ismét nyert egy összetettet, és trikókkal együtt már 13 (!) győzelemnél jár. Ahhoz képest, hogy a Svájci kört egy kisebb megfázás miatt lemondta, az Okcitán körön igen meggyőző volt. Még akkor is, ha tényleg nem a legerősebb mezőnyt kellett megvernie. Az utolsó napon az összetett éllovasaként támadott (az astanás Sánchezzel együtt), és majdnem haza is értek.
Valverde's interview
Richie Porte (BMC)
"A Romandia óta nem mentem, sőt volt egy kisebb leállásom is, mivel két héttel korábban megszületett a kisfiam. Az egész verseny során csodálatosan dolgozott a csapatom, megnyertük a TTT-t, egy ilyen minőségi győzelem sokat jelent nekem a Tour előtt."
Porte csapata tényleg jól működött a Svájci körön, csak nagy kérdés, hogy meddig fog valójában. Hisz a BMC anyagi gondokkal küzd, a következő éve sem biztosított, így az összes versenyző szabadon tárgyalhat más csapatokkal. Porte nemrég azt mondta, még a TdF előtt szeretné megoldani a helyzetét. Hisz júliusban már csak a versenyzésre szeretne koncentrálni.
picture

Bistrot Vélo - Richie Porte

Fotó: Eurosport

Primoz Roglic (LottoNL-Jumbo)
Megnyerte a Szlovén kört, amit kis túlzással rá írtak. Övé lett a királyszakasz, és az utolsó időfutam is (ahol egyébként Pelikán Jani elég nagyot ment, hisz 20. lett., így például Majkát is megelőzte). Roglic nyert már szakaszt a Girón, és tavaly a Touron is, idén először fog "fél szemmel" az összetettre figyelni. Sem ő, sem mi nem tudjuk, mire lesz képes 21 szakaszon keresztül. Mert egy hétig nagyon megy, azt már nem egyszer láthattuk.
picture

Slovenia’s Primoz Roglic won the Tour de Romandie by eight seconds (David Davies/PA)

Fotó: PA Sport

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés