A győztes érzés: Mitől lesz a mezőny legjobb csapata a Quick Step?

Adott egy csapat, amelyik még sose nyert háromhetest. Mégis, ha megnézzük az eredményeiket, aligha találunk náluk sikeresebbet az elmúlt tíz évben. 2012 óta nem végeztek hetediknél rosszabb helyen a World Tour ranglista alapján, ami pedig a győzelmeket illeti, egészen (!) 2015-ig kell visszamenünk, hogy olyan szezont találjunk, ahol nem ők zártak az élen. Nem kell szakértőnek lenni, hogy kitaláljuk, a (Deceuninck) Quick Step csapatáról van szó.

A számok magukért beszélnek. A Quick Step 2012 óta szinte minden évben 50 megnyert verseny fölött zárta az évet, még a rövidített 2020-as idényben is összejött 39 siker. A többi nagy csapat ennek a közelében sincs, az Ineos 37, a Movistar 29, a Jumbo pedig 27 győzelmet átlagol. A QS átlagosan két nagy klasszikust nyer egy szezonban, évente két sprintet húznak be a Touron, ahol 2013 óta összesen 43 szakaszon értek be elsőnek. Soroljuk még?

Ezek a sikerek valahol már önmagukat generálják. A csapat kerékpárosai januártól októberig duzzadó önbizalommal vágnak neki a versenyeknek, a győzelmek pedig újabb győzelmeket szülnek.

„Ha mindenki nyerni kezd, az önbizalom megnő, ami mindenkire átragad. A hangulat remek, mindenki örül, ha nyerni látja a másikat és örömmel része a csapat sikerének. A csapat mentalitása győztes mentalitás. Nem tudom miért, de a légkör itt valahogy mindenkit jobbá tesz.” -mondta Sam Bennett még a nyár folyamán.

És tényleg, a Quick-Stepnél mintha mindenki, legyenek karrierjük bármelyik szakaszában, jobbá válna. Fiatal sztárokból, mint Remco Evenepoel, Julian Alaphilippe vagy Michael Kwiatkowski, klasszisokat nevelnek. Olyan rutinos versenyzők, mint Dan Martin, a mezőny legjobb felvezető embere, Michael Mörköv, vagy az egyik leghasznosabb segítő, Tim Declercq, egyértelműen szintet lépnek náluk, de még a pályafutásuk végén járó sztároknak, mint Philippe Gilbert és Mark Cavendish is tudtak adni egy nagy lökést.

Mivel nem a háromhetesek összetettjére koncentrálnak, keretük jóval sokoldalúbb, mint más élcsapatoknak. Ott van például a Flandria-győztes Kapser Asgreen, aki nyilván kitűnő egynapos menő, de más helyzetekben simán beilleszthető egy sprintvonatba vagy éppen segítő szerepbe. Így nem csak olcsóbb, mint egy potenciális GT-győztes, hanem végső soron több sikert is hoz a csapatnak.

Aztán persze ott vannak a sprinterek. Máshol is vannak jó felvezetővonatok vagy kitűnő ex-sprinterek a csapatkocsiban, mégsem ér senki a Quick-Step nyomába ezen a téren. Alig akad példa olyan gyorslábú versenyzőre, aki ne lett volna eredményesebb, miután a belga csapathoz került, de olyan se sok van, aki aztán eligazolva tudta volna tartani a szintet.

„A csapat a versenyzőket helyezi középpontba, nem csak a sprintereket, ezzel gyorsan elérve, hogy helyére kerüljön az önbizalmuk és jól érezzék magukat, amitől a versenyeken is sikeresek lesznek.” – mondja el a csapatnál a pályafutása legjobb éveit töltő Marcel Kittel.

A csapat egy másik jellegzetessége, amit sokan ismernek, hogy a Farkasfalka (Wolfpack) elnevezést használják magukra. Jóval kevésbé köztudott, hogy honnan jön a név. Az ötletgazda Brian Holm volt, még a csapat első éveiben, aki egy belső levelezésben írta egy verseny előtt, hogy „a farkasfalka nem ejt foglyokat.” Az elnevezés később megtetszett Bob Jungelsnek, aki a 2017-es Girón egy „badboy wolf” feliratú baseball sapkát viselt. Holmot erre felhívta a csapat sajtósa, Ale Tegner.

Igazából kész csoda, hogy ennyi ideig tartott, hogy a dolog kinőtte magát. Zdenek Bakala tulajdonos már a kezdetektől egy jól eladható csapatot szeretett volna, a Farkasfalka pedig épp olyan remek brandépítő eszköz, mint amennyire a sor identitása. Megvan benne egyfajta egészséges kivagyiság, ami tökéletesen illik a mezőny legeredményesebb csapatához, miközben utal a máshol egyáltalán nem jellemző csapategységre is.

„Néha a nagyon énközpontú sportolóknak szüksége van valamire, ami motiválja őket a közös munkára, ez pedig jól működik. Mindenkinek munkát ad a csapaton belül és így mindenki egyaránt részesül a siker érzésében a győzelmek után.” – mondja Kittel.

Josef Cerny és Mikkel Honoré páros szakaszgyőzelme az idei Baszk körről tökéletes példa erre, de a Quick Stepnél jóval komolyabb nevek is rendszeresen alárendelik magukat a csapat érdekeinek. Olyan egyéniségek, mint Alaphilippe, Gilbert, Tom Boonen vagy Johan Museeuw is csak egyek voltak a falka tagjai közül. Jó versenyzők jöttek és mentek, de a QS sikere állandó maradt.

Ebben pedig óriási szerepe van a csapatfőnök Patrick Lefevernek. A rutinos belga menedzser nem egy könnyű ember. Mindenen rajta tartja a szemét, ami a csapata körül történik. Ha valaki túl sokat költött egy kávéra a reptéren, a pénzügyeket intéző felesége tudni fog róla, ha pedig gyengén szerepelt egy versenyen, aligha ússza meg leteremtő email nélkül.

„Azt szokta mondani, hogy ő nem egy diktátor. Egyszer a móka kedvéért kinyomtattam egy emailt, amit egy nem megnyert verseny után küldött és elhordott benne hülyének, a legrosszabb szarnak, amit valaha látott és a többi… Megkérdeztem, hogy Patrick, ezt a levelet tőled kaptuk és azt mondod, hogy nem vagy diktátor?” – meséli Holm.

Ha nem is a diktátor, a keresztapa kifejezés alighanem jól illik rá. Régebben a csapatkocsiból irányított mindent, manapság viszont inkább csak érezteti a jelenlétét a versenyeken, miközben szponzorokkal parolázik és állandó főszereplő a sajtóban, akár a saját Het Nieuwsbladba írt jegyzetei, akár egy-egy jól időzített nyilatkozat kapcsán.

„Patrick kemény tud lenni a versenyzőivel és a stábbal. Amikor viszont tényleg rosszul alakulnak a dolgok, mint amikor Ian Stannard három Quick Step versenyzőt legyőzve nyerte meg az Omloopot 2015-ben, akkor megvédi a csapatát. Ez a különbség. Érti a kerékpársport világát és azt, hogy milyen törékeny lehet benne az ember.” – mondja róla Holm.

Lefevere étvágya a győzelmek iránt apadhatatlan. A kerékpárosok ebből azt érzékelik, hogy még a kisebb versenyekre is hihetetlen alapossággal készítik fel őket, Lefevere pedig gyakran ott is ül ezeken a meetingeken, némán érzékeltetve az elvárásait.

„Más csapatoknál azt veszem észre, hogy a Tourra mindent tökéletesítenek, de kisebb versenyeken kevésbé motiváltak. Engem pedig ez hajt. Utálok ott lenni egy versenyen, ha nem a győzelem a cél. A legtöbb bringás ilyen, még egy vasárnapi edzés végén is sprintelnek a várostábláig. Mindig szórakoztatóbb, ha a győzelemre mész, nem számít a verseny rangja.” – mondja erről Mörköv.

Rengeteget számít az is, ha egy versenyző otthon érzi magát. Egy csapatban, ahol a sort 13 nemzet tagjai alkotják, ebben nem kis munka van. Amikor nyáron felmerült, hogy Peter Sagan a Quick Stephez igazolhat, Lefevere többek közt ezzel is indokolta, hogy miért nem akarja megszerezni a szlovákot:

Az ilyesmi Mörköv szerint sem illik a Farkasfalkához:

„A Katushánál tapasztaltam, hogy milyen, ha van egy nagyobb orosz és egy nagyobb spanyol csoport. Ha rosszkor ültem le vacsorázni, köztük találtam magam és teljesen magamra maradtam. Vagy ha egy versenyen indultam az oroszokkal, egész héten egyedül voltam. Ha jó csapatot akarsz, annak nemzetközinek kell lennie. Nem csak többnemzetiségűnek, hanem olyan srácokból állónak, akik nyitottak. Biztosítanod kell, hogy ne legyen klikkesedés.”

Ha a versenyzők családias hangulatot emlegetnek, az nem véletlen, hiszen sok esetben konkrétan erről van szó. A Quick Step ezer szálon kötődik a belga kerékpáros élet nagyöregjeihez: Mauri Vansevenant az egykori profi Wim fia, Stijn Steels a sportigazgató Tom unokaöccse. Peter Farazijn lánya, Pauline sajtósként dolgozik, Franck Alaphilippe, Julian unokatesója pedig edzőként. Amikor a munkanélküli ex-profi James Vanlandschoot Lefeveretől kért segítséget, buszsofőrként kapott munkát.

A csapat emellett nagyon erősen épít az egykori Mapei sorára. A stáb magját alkotó Tom Steels (1996-2002), Davide Bramati (1997-2006) és Wilfried Peeters (1993-2000) mind tekertek ott, és persze ott van Lefevere, aki 1995 és 2000 között irányította a csapatot. Mind tagjai voltak a kilencvenes évek legsikeresebb sorának, ezt a győztes mentalitást pedig 30 éve őrzik.

„Barátok vagyunk. Védjük egymást és tudjuk kezelni a másikat. Nagy előny, hogy azt mondunk a másiknak, amit csak akarunk. Nem maradnak bennünk tüskék ezután, ami sokkal nehezebb olyan emberekkel, akikkel nincs meg a közös háttér.” – mondja Steels.

Ezeket az előnyöket mind figyelemebe véve felmerül a kérdés, miért akarna egy versenyző távozni? A pénz persze jó indok lehet. A csapat éves költségvetése 2020-ban állítólag 18 millió euró volt, fele az Ineosénak. Érthető, ha egy versenyző a győzelmeivel növeli az értékét, akkor szeretné ezt kamatoztatni, amire műshol nagyobb esélye van. Ilyen esetekben viszont a sikerek utána gyakran elkerülik. Kittel, aki 2017-ben még öt szakaszt nyert a Touron, másfél sikertelen évvel később viszont már vissza is vonult a Katushától, jó példa erre.

A Quick Step olyan régóta sikeres, hogy már senki nem kérdőjelezi meg, hogyan is csinálják. Minden siker tovább növeli az önbizalmukat, elvéve minden kételyt. A Farkasfalka mindig éhes a győzelemre.

Forrás: Procycling Magazin