Adott két srác, akik közül az egyik világbajnok, a másik Omloop-győztes, mégsem számítanak a legnagyobb esélyesek közé a tavaszi klasszikusokon. Okos taktikával, józan ésszel és pozitív hozzáállással ezen már idén változtatnának. 

Ha ránézünk a Trek-Segafredo 2020-as idényére, megállapíthatjuk, hogy két igazi erősségük volt az egynaposokra, hisz Jasper Stuyven Omloopot, Mads Pedersen Gent-Wevelgemet nyert, ráadásul a csapat tíz tavalyi sikeréből négyet ez a két versenyző hozott. A helyzet 2021-re sem változott, a legjobb korban lévő, 28 éves belga és a világbajnok dán kéz a kézben minden esélyt meg fog kapni tavasszal - azaz nincsenek kapitányi utasítások, nincsenek előre leosztott szerepek.
Pedersen és Stuyven ráadásul legjobb barátok, ami ilyen esetben még inkább könnyít a nehézségeken. A nehézségeken, amit napjainkban a legnagyobb klasszikusokon Mathieu van der Poelnak és Wout van Aertnek hívnak. A Cycling Weekly arról kérdezte Stuyvent, mennyire érzi azt, hogy Pedersennel elég veszélyes duót alkothatnak idén.
Kerékpár
"Az emberek azt hitték, egy ecuadori sosem nyerhet semmi komolyat"
8 ÓRÁJA
"Madsszal pontosan erről beszélgettünk a napokban. Úgy érezzük, hogy megvan bennünk a lehetőség, így azt az egyértelmű célt tűztük ki, hogy a lehető legtöbb verseny végén mindketten legyünk ott a legjobb helyeken. Mindig erősek a riválisok, de ha csúcsformában vagyunk, dupla ütőkártyát jelentünk az egynaposok pókerasztalán. Pontosan tudjuk azt, hogy egy kisebb vagy nagyobb csoporttal megérkezve az ellenfelek többségénél gyorsabbak vagyunk. Ez hatalmas előny."
Mads Pedersen: „Már megmutattam, hogy van der Poel és van Aert is legyőzhető" | Eurosport
A Trek dán versenyzője a Gent-Wevelgem tavalyi megnyerése után idén szintet lépne, és az összes klasszikuson ott lenne a legjobbakkal. Úgy gondolja, a két cyclocrossból érkező sztár is legyőzhető, így idén az újabb világbajnoki címre, a jövőben pedig akár a Tour zöld trikóra is lehet esélye.
Ők ketten valóban megállják a helyüket sprinterként is, de a támadások is fekszenek nekik, Stuyven például egy bő 70 kilométeres szökés végén nyerte az Omloopot az Yves Lampaert elleni hajrában, míg Pedersen Wevelgemben szépen hozta be a lemaradását Matteo Trentinékkel szemben, a végét pedig izomból csinálta meg. Taktikailag kiegészítik egymást, egyesek már a Deceuninck-Quick Stephez hasonlítják őket.
"Addig hagyjuk meg a lehetőséget egymásnak a győzelemre, ameddig csak lehetséges, de azt is megértjük, ha egyikünk éppen gyengébb napot fog ki, ekkor simán beállunk segíteni a másiknak. 
Felhőtlenül tudunk örülni egymás sikereinek, és ez a kulcs. Olyan mély barátságunk van, ami kihat a versenyzésünkre is, és folyamatosan magasabb szintekre emel minket. Megvan a motivációnk, hogy együtt, egymást kiegészítve nyerjünk. Nem sok csapat mondhatja el magáról, hogy ilyen lehetőségei vannak."
Stuyven tudja, hogy Pedersen, van Aert vagy épp van der Poel is gyorsabbak nála egy fokkal, de ez ugyanannyira lehet előny, mint hátrány.
"Nehéz tartanom velük a lépést a végén, hisz jobb a sebességük, de ilyenkor rájössz, hogy a versenyek korábbi szakaszát kell figyelned: azt, hogy mit és hogy csinálnak a többiek, és ez alapján próbálod legyőzni őket. Kicsit több energiát és figyelmet vesz el, de ha jól döntesz, egy lépéssel mindenki előtt jársz. A tavalyi Omloop megerősített abban, hogy pozitív érzésekkel, optimista hozzáállással csodákat érhetek el."
A csokigyáros kerékpáros teljes csokistoppal próbál ellenállni a szüntelen csábításnak | Eurosport
Amikor Jasper Stuyven megnyer egy versenyt, nem csak a Trek szponzorai örülnek nagyon. A siker hatással van a Brüsszeltől 35 km-re északnyugatra lévő városka, Betekom csokiboltjára is. Az üzlet a Stuyven nevet viseli, és bármit is tesz Jasper a kerékpáron, az jelentősen befolyásolja a bolt forgalmát is.
A tavaszi programjuk is körvonalazódik már, a kockaköves klasszikusok mellett a dombosabb egynaposokra is ráfeküdhetnek. Pedersen már elkezdte egyébként a szezont, az Etoile de Bességes nyitószakaszán 3. lett, Stuyvent valószínűleg csak a hónap végén láthatjuk.
"Az Omlooptól az Amstelig a létező legjobb formámat szeretném hozni. Elég valószínűtlen, hogy minden versenyen összejön, de ha legalább egyszer sikerül, már elégedett leszek. Nagyon szeretnék győzni valahol, teljesen mindegy, hogy hol. Megígérhetem, hogy fogunk is.
Talán nem a miénk a legjobb csapat a mezőnyben, de tavasszal kétségtelenül az egyik legerősebbek vagyunk. Ha érezzük, hogy márpedig ez a mi napunk, nem félünk senkitől és semmitől."
Cycling Weekly
Olympic Games
Két hónapja eltörte a kulcscsontját, most olimpiát nyert a legyőzhetetlen Tom Pidcock
10 ÓRÁJA
Olympic Games
Újabb ezüst, de ez valami egészen más – Van Aert mintha csak a Tourt folytatta volna
TEGNAP 17:14