Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Vila: Már nem Sagan a világbajnok, de mindenki őt fogja figyelni

Eurosport
Eurosport

Frissítve 07/12/2018 - 13:28 GMT+1

Nem sokat változik Peter Sagan 2019-es versenyprogramja.

Peter Sagan Vuelta 2018

Fotó: Getty Images

Bár Saganról lekerült a szivárványszínű trikó, az elvárások semmit sem csökkentek vele szemben. Ugyanaz a mindenki által figyelt versenyző marad, aki ebben az évben is volt. Ezt mondja a sportigazgatója, és nem utolsósorban jó barátja, Patxi Vila.
"Mindenki tudja, hogy nem veszített semmit az erejéből azzal, hogy lekerült róla a szivárványszínű trikó. A fontos egynaposokon most is mindenki őt fogja figyelni. A nyomás és az eredménykényszer maradt, csak más színű lesz rajta a mez" - mondta a korábban 11 évig profiként tekerő Vila.
TDF stage 4 : ITW Patxi Vila
"Szerintem nem sokat változik majd a programja, nagyjából olyan szezonra számíthatunk tőle, mint az elmúlt két évben" - mondta a Bora sportigazgatója. " Idén is nagyszerű eredményeket hozott, így nem sok értelmét látjuk a változtatásnak. Peter egy kiváló egynapos versenyző, így 2019-ben is a klasszikusokat célozza meg. Sanremo, Flandria, Roubaix, majd a Tour de France és a zöld trikó. Ezek lesznek a fő céljai."
Sagan, akárcsak 2018-ban, jövőre is a Tour Down Under-en kezdi az új idényt. Aztán ott lesz Argentínában, az általunk is közvetített Tour de San Juan-on.
Peter Sagan
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés