Eurosport
Komoly magyar éremesélyt tartogat az olimpia egyik új sportága
Publikálva 03/08/2021 - 15:09 GMT+2
Az egyetlen magyar induló, Hárspataki Gábor felkészülését többek között a szintén karatés Virág András segítette.
Hárspataki Gábor
Fotó: Other Agency
Augusztus 2-án, egy hetes erdélyi felkészítő tábor után utazott ki Hárspataki Gábor a tokiói olimpiára, hogy a nevéhez fűződő európai- és világbajnoki címek után az ötkarikás játékokon is bizonyítson karatésként.
Az olimpikon augusztus 6-án bizonyíthat, felkészülését pedig többek között a szintén karatés, Virág András segítette.
„Gábort már több mint 10 éve ismerem. Kicsinek is hatalmas tehetségnek számított. Állandóan hiperaktív volt, mint most. A korosztályos és a felnőtt válogatott edzéseken találkoztunk, meg a versenyeken. Eljött az idő, amikor Gábor bekerült a súlycsoportomba és volt, hogy egymás ellen is versenyeztünk. Az elején még én nyertem, de aztán átvette a helyemet. Nem fogom elfelejteni soha, mikor a Magyar bajnokságon miénk volt a leglátványosabb mérkőzés. 9-7-re Ő nyert és így én 2. lettem. Ezek után Gábort nem lehetett ebből a súlycsoportból kirobbantani, nagyon stabilan hozta a formáját minden egyes alkalommal, minden egyes versenyen” – árulta el Virág András, aki szerint Hárspataki komoly érem-esélyes.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/08/03/3192793.jpg)
Hárspataki és Virág
Fotó: Eurosport
„Ha Gábor tudja hozni a saját karatéját, akkor biztos vagyok benne, hogy éremmel fog tudni hazatérni. Nagyon erős versenyzőnek látom, aki az ő súlycsoportjában kijutott az olimpiára, egy kivétellel mind olyan versenyző, akit korábban megvert már. Technikailag és erőnlétben szerintem topon van, fejben kell nagyon erősnek lennie, azt gondolom, az fog dönteni” - vélekedett a karatés, aki Hárspataki Gábor edzésmunkáját segítette a felkészülés alatt.
„Az, hogy Hársi kijutott az olimpiára, egy nagyon hosszú folyamatos csapatmunka eredménye. Egy sportolónak fontos, hogy milyen körülmények között tud edzeni, milyen emberek veszik körül, minden impulzus nagyon fontos. Mondhatom azt, hogy az MTK Budapest Karate egy nagy család és ott segítünk egymásnak, ahol tudunk” – tette hozzá.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2021/06/12/3152079-64597308-2560-1440.jpg)
Így hangolt az olimpiára a világbajnok magyar karatés
Videó forrása: Eurosport
Hirdetés
Hirdetés