Kiss Norbert szombati mérlege a csehországi Eb-fordulón: futamgyőzelem és harmadik hely
Gyorsasági kamion Eb - Az első futamot a pole pozícióból rajtolva megnyerte, majd a második futamon harmadik lett a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság csehországi Mostban zajló ötödik fordulójának szombati napján.
Kiss Nobert a dobogó tetején - Fotó forrása: goodyearfiaetrc.com
Fotó: FIA
Futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norberttől Mostban
A 39 éves szombathelyi pilóta a még pénteken rendezett első időmérő edzésen folytatta idei remeklését és a szezon kilencedik kvalifikációján sem tudta senki legyőzni.
A szombati első futamot Kiss a tőle megszokott magabiztossággal nyerte meg, igaz, az első kanyarban a sóderágyon keresztül száguldó riválisa majdnem eltalálta a kamionját, amikor visszatért a pályára. Ezt a helyzetet leszámítva azonban a magyar Eb-címvédő sikerét gyakorlatilag senki és semmi nem veszélyeztette a 11 körös viadalon.
Kissnek a részben fordított rajtrácsos második futamot a nyolcadik helyről kellett kezdenie, majd a rajt után azonnal feljött hatodiknak, kisvártatva pedig ötödiknek. Innen viszonylag sok időbe telt neki további két pozíciót javítania, arra pedig már nem maradt hátra elegendő kör, hogy a második helyért, vagy a győzelemért tudjon harcolni.
A címvédő ennek ellenére növelte az előnyét az Eb-pontversenyben, amelyet 261 ponttal vezet, míg a mögötte második, hatszoros Eb-győztes német Jochen Hahnnak 202 pontja van.
A csehországi versenyhétvége vasárnap egy újabb időmérő edzéssel, valamint további két futammal folytatódik.
(MTI)
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)