Az 1000 méteren vb-aranyérmes Kopasz Bálint átvette a vezetést a kajakosok világranglistáján, öt magyar az első hatban

Férfi kajakban a milánói világbajnokságon 1000 méteren győztes Kopasz Bálint átvette a vezetést Varga Ádámtól a nemzetközi szövetség (ICF) világranglistáján, míg női kenuban Csorba Zsófia megerősítette vezető helyét a vb után.

A címvédő Kopasz Bálint kontrollált versenyzéssel döntős fő számában

Videó forrása: Eurosport

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a vb utáni, frissített rangsorban ebben a szakágban az első hat helyen öt magyar található, a harmadik helyezett cseh Josef Dostal mögött Csizmadia Kolos, Nádas Bence és Kurucz Levente következik.
Női kajakban Csikós Zsóka őrzi második helyét a lengyel Anna Pulawksa mögött. itt az első tízben ő az egyetlen magyar.
Férfi kenuban Adolf Balázs továbbra is a cseh Martin Fuksa mögött áll a második helyen, a világbajnok négyes tagjai közül Fejes Dániel és Hajdu Jonatán egy-egy helyet javított - előbbi a negyedik, utóbbi a hetedik -, Kollár Kristóf és Juhász István pedig őrzi a kilencedik, illetve tizedik helyét.
Kapcsolódó:
Női kenuban Csorba Zsófia megerősítette vezető helyét. Az első tízben további négy magyar található: Nagy Bianka és Kiss Ágnes holtversenyben a harmadik, őket Opavszky Réka követi, Takács Kincső pedig a tizedik.
A múlt heti világbajnokságon megszerzett pontokat másfélszeres szorzóval vették figyelembe. A listába minden sportolónak csak az adott versenyen elért legjobb eredményét számítják bele.
(MTI)
Borítókép: A későbbi győztes Kopasz Bálint a kajak-kenu világbajnokság férfi kajak egyes 1000 méteres számának döntőjében Milánóban 2025. augusztus 23-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés