Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Kozák és Csipes is magabiztosan jutott tovább K-1 500-on

Eurosport
Eurosport

Publikálva 04/08/2021 - 04:16 GMT+2

Mindkét magyar versenyző futamgyőzelemmel ment tovább.

Bodonyi Dóra és Kozák Danuta

Fotó: AFP

A címvédő Kozák Danuta, valamint Csipes Tamara is megnyerte szerdai előfutamát kajak egyes 500 méteren a tokiói olimpián.

A Ferencváros 34 éves, ötszörös olimpiai bajnoka, Kozák azzal a dán Emma Jörgensennel került azonos futamba, akitől június elején, a poznani Európa-bajnokságon kikapott, s lett második. Most is az ő különcsatájukat hozta a futam, de ezúttal a magyar kajakos a gyengébb rajt után magabiztosan evezve maga mögé utasította skandináv riválisát.
Kozák Danuta kedden harmadik lett Bodonyi Dórával párosban, így már hétszeres olimpiai érmes.
A Budapesti Honvédot erősítő 31 éves Csipes - aki párosban negyedikként zárt klubtársával, Medveczky Erikával és szintén olimpiai, világ- és Európa-bajnok - gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott az ötödik előfutamban, így ő is készülhet a csütörtöki, középdöntős és a remények szerint döntős folytatásra.
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés