Kijelölte a pénteken kezdődő szegedi kajak-kenu világkupán induló csapatát Storcz Botond. Az 54 országot felvonultató eseményen, amit a népes mezőny miatt csak mini-világbajnokságként emleget mindenki, a vezetőedző tíz érmet vár a magyar versenyzőktől.
Milánó és Rasice után a hétvégén Szegeden zárul az idei kajak-kenu világkupa sorozat. A Maty-éren megrendezésre kerülő eseményen immáron a legerősebb összeállításában áll rajthoz a magyar válogatott. A csapatban ugyanakkor több fiatal neve is felfedezhető, főleg a női kajakosok között, hiszen Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa és Fazekas-Zur Krisztina hosszabb pihenőt tart, így a szakmai stáb kedvére kísérletezhet. Kovács és Fazekas-Zur anyai örömök elé néz, míg Douchev-Janics Natasa gerincműtétje után lábadozik, ők ezért nem állnak a kapitány rendelkezésére.
Távollétükben a fiatal Kárász Anna és Vad Ninetta kapott helyet a csapatban, amely igazából nem számít szenzációnak, hiszen mindketten bizonyították már klasszisukat, mégpedig világeseményen. Előbbi a tavalyi portugáliai Európa-bajnokságon volt a győztes női négyes tagja, míg utóbbi a duisburgi világbajnokságon nyert aranyérmet szintén négyesben.
Tokyo 2020
A már meglévő 13 olimpiai kvótához gyűjtene még párat a magyar csapat
22/04/2021 13:01
Fejtörést okoz a jelenlegi helyzet, de nem kell kétségbe esni, hiszen a csapat gerince megmaradt. Kozák Danuta továbbra is extraklasszisnak számít a sportágban, itt van Szabó Gabriella, Vad Ninetta és Kárász Anna is, akik hozzák a megszokott színvonalat és minden bizonnyal eredményesen szerepelnek majd a világkupán” - magyarázta Storcz Botond vezetőedző, aki az eredményességet ezúttal nem csak érmekben, de helyezésekben is méri. Mégpedig azért, mert legjobbjaink formaidőzítése nem a szegedi vk-ra lett „beállítva”, hanem az idei világversenyekről döntő két válogatóversenyre, amelyek az itthoni mezőnyt ismerve felérnek egy világkupa-viadallal.

Fotó: Eurosport

Storcz több fiatalnak is lehetőséget biztosít, így például az ifjúsági olimpiai-, és világbajnok kajakosnak, Farkasdi Ramónának, a tavalyi csehországi Olimpiai Reménységek Versenyén összesen öt aranyérmet nyerő kenus Hajdú Jonatánnak, vagy a milánói világkupán a felnőttek között egy negyedik hellyel bemutatkozó szintén kenus Khaut Kristófnak. Ott lesz a csapatban az idei világkupa-sorozatban már bizonyító, amúgy vb-címvédő Vasbányai-Mike kenu páros, vagy a milánói vk-n K-1 500 méteren aranyérmet nyerő Dombvári Bence is.
Sok fiatal jut szóhoz a szegedi világkupán, aminek nagyon örülök. És persze itt lesznek állandó éremszállítóink is, a kenusoknál Vajda Attila, aki a duisburgi világbajnokság után most három egyéni számot vállal, vagy a C-2 1000 méter világbajnoki címvédői, Vasbányai Henrik és Mike Róbert, akik már Milánóból is éremmel tudtak hazatérni. Úgy érzem, az elmúlt években sokat erősödött a kenus szakág, bizonyítja ezt az is, hogy hosszú idő után sprintszámban is dobogósunk lett, Lantos Ádám egyre jobban közelít a világ élmezőnyéhez. Férfi kajakban is hasonló a helyzet, jó látni, hogy Dombvári Bence K-1 1000 és 500 méteren is rendre ott van a döntőben, sőt már igazi ellenfele olyan világsztároknak, mint Max Hoff vagy Ken Wallace, míg a Dombi Rudolf, Kökény Roland alkotta férfi párosunk és olimpiai négyesünk is két éve megbízhatóan tudja garantálni a színvonalat. Az idei év azonban több számban is a kísérletezés éve lehet, és kíváncsian várom, hogy fiataljaink miként tudnak csatlakozni az igen erős első vonalhoz” – elemezte a csapatösszeállítást Storcz Botond.
A szegedi világkupáról az Eurosport 2 szombaton és vasárnap élőben számol be, a Maty-éri eseményen rajthoz álló gyorsasági válogatott teljes névsora pedig itt található.
Kajak-Kenu
Kokaincsempészet miatt életfogytiglan várhat a világbajnok kajakosra
03/04/2021 17:22
Kajak-Kenu
Cél az olimpia: izgalmas év vár a világ- és kétszeres Európa-bajnok kajakosunkra
31/03/2021 15:51