Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Nem indul Tokióban az olimpiai ezüstérmes kajakozó

Eurosport
Eurosport

Frissítve 31/03/2021 - 18:41 GMT+2

Steffi Kriegerstein hónapok óta küzd a koronavírus tüneteivel és szövődményeivel, ezért a németek olimpiai ezüstérmes kajakozója úgy döntött, nem indul az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokon.

Steffi Kriegerstein

Fotó: SID

A 28 éves sportoló elmondta, decemberben fertőződött meg, és bár január végén részt vett a válogatott törökországi edzőtáborozásán, a tünetei azóta sem múltak el. Hozzátette, néha olyan émelygés és szédülés kínozza, hogy nem mer autót vezetni.
Az alapos orvosi vizsgálatok megállapították, hogy jelentősen csökkent a tüdőtérfogata. Ennek kapcsán elmondta, hogy amint 140-150 fölé megy a pulzusa, extrém fejfájása lesz, az izmai nem kapnak elegendő oxigént, és égő fájdalmat érez a tüdejében.
"Még mindig nem érzem magamat százszázalékosan egészségesnek, ezért nem tudok normálisan edzeni. Azok a nagy célok, amelyekre az elmúlt négy évben összpontosítottam, már nincsenek elérhető közelségben. Most az egészségem a legfontosabb" - nyilatkozta Kriegerstein.
A versenyző hangsúlyozta, a drezdai klub orvosával és a német válogatott szövetségi kapitányával egyeztetve úgy határozott, hogy számára véget ért a mostani versenyszezon. Hangsúlyozta, pályafutása befejezéséről egyelőre nem döntött, mert nyárra szeretne olyan állapotba kerülni, hogy fájdalom és tünetek nélkül edzhessen.
Steffi Kriegerstein a 2016-os, Rio de Janeiró-i olimpián tagja volt a német női kajak négyesnek, amely a győztes Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina egység mögött ezüstérmes lett. A világbajnokságokon egy arany- és két bronz-, az Európa-bajnokságokon egy ezüst- és két bronzérmet nyert, mindet kettesben.
picture

Tina Dietze, Sabrina Hering, Steffi Kriegerstein und Franzi Weber gewinnen im Kajak-Vierer über 500 Meter Gold

Fotó: AFP

Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés