Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Négy magyar érmet hozott a szombat délelőtt a szegedi világkupán

Eurosport Magyarország

Publikálva 11/05/2024 - 11:19 GMT+2

Kajak-kenu vk - A magyar versenyzők négy érmet, egy-egy aranyat és ezüstöt, valamint két bronzot szereztek a szombat délelőtti döntőkben a szegedi kajak-kenu világkupa-versenyen.

Kisbán Zsófia (Fotó: kajakkenusport.hu)

Fotó: Other Agency

Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt
A kenu kettesek 500 méteres versenyében két frissen összetérdelt egységnek szurkolhatott a Maty-éri lelátó közönsége. Adolf Balázs és Hajdu Jonatán, valamint Bragato Giada és Benkucs Kíra is megnyerte a múlt heti, szolnoki válogatót, s most lehetőségük adódott arra, hogy a nemzetközi mezőnyben is tesztelhessék magukat.
Adolf és Hajdu a visszafogott kezdés után 250 méternél ötödikként haladt át, majd a táv második felében remekül lapátolt és nagyszerű hajrával bejött a harmadik helyre. A győztes oroszoknak - akik semleges színekben versenyeznek - csak a hátát nézhette a mezőny, másodikként és negyedikként pedig egy-egy spanyol duó zárt. Utóbbiakat mindössze hat századmásodperccel előzte meg a magyar egység.
"Az oroszok mellett indultunk, figyeltünk rá, hogy ne zavarjanak minket össze, mert tudtuk, hogy nagyon el fognak indulni. Próbáltunk csak magunkkal foglalkozni, szerintem sikerült" - nyilatkozott az M4 Sportnak a Ferencváros négyszeres világbajnoka, Adolf.
"Tegnap még keresgéltük magunkat az elő- és középfutam után, most pedig megpróbáltuk megvalósítani a felépített pályánkat" - mondta a dunaújvárosi Hajdu. Hozzátette: dolgoznak tovább, az olimpia még messze van.
"Nehéz lesz fenntartani ezt a formát, javítani rajta még nehezebb, de az edzéseken biztosan motiváltabbak leszünk a mostani eredmények után" - fogalmazott.
Bragatóék a kicsit gyengébb rajt után próbáltak felzárkózni, majd az utolsó száz méteren még nagyobb sebességre kapcsoltak, de a hátrányukat csak csökkenteni tudták, ledolgozni már nem. A teljesítményük az éremszerzéshez kevés volt, az ötödik pozíciót szerezték meg.
A férfiaknál a Kollár Kristóf, Fejes Dániel duó a B döntőben szállt vízre és ott a második helyet szerezte meg, így összesítésben 11. lett.
A tavaly világbajnoki ezüstérmes Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor összeállítású 500 méteres férfi kajak négyes jól kezdett, féltávnál még az ötös élboly tagja volt, de a második 250 méter nem sikerült úgy, ahogy szerették volna, a hajrában nem tudtak újítani. A végén több rivális is megelőzte a magyarokat, akik végül a hatodik helyen haladtak át a célvonalon. Az aranyérem a vb-címvédő németek nyakába került.
"Szoros volt a befutó, úgy tűnik, a német és a spanyol egységre felzárkózott a világ. Nekünk még van hova fejlődnünk, ez most így sikerült" - értékelt az olimpiai bajnok Tótka.
A nők hasonló számában a fiatal versenyzők alkotta hazai hajó - Kiskó Réka, Rugonfalvi-Kiss Janka, Kőhalmi Emese és Csikós Zsóka összeállításban - nem tudott beleszólni a dobogós helyek sorsába, kilencedikként ért be. A győzelmet a németek szerezték meg, a Lisa Carrington vezette, vb-címvédő új-zélandi csapat némi meglepetésre lemaradt a dobogóról, negyedik lett.
Ami az olimpia műsorában nem szereplő számokat illeti, a kajak vegyes párosok 500 és a női kenu egyesek 1000 méteres döntőjében két magyar egység is érdekelt volt. Előbbiben a Kiskó Réka, Béke Kornél kettős 250 méternél még vezetett, majd végül a svédek és a portugálok mögött harmadikként ért be, a Dráviczki Dóra, Tamás Gergő duó pedig negyedik lett. A női kenu egyeseknél - amely számban összesen öten indultak - Kisbán Zsófia fölényes győzelmet aratott Zagyvai Borka előtt. A maratoni világbajnok több mint nyolc másodperccel előzte meg honfitársát.
"Elég sok hosszú evezés van a hátam mögött, munkából érkeztem erre a világkupára. Senkire nem figyeltem, szerettem volna menni egy jó időt, majd kíváncsi leszek a részidőkre. Két egyforma ötszázat terveztem, ha összejött, akkor nagyon örülök" - nyilatkozott a győztes.
A kajak egyesek egy kilométeres döntőjében Pupp Noémi sokáig a második helyen haladt a rajt-cél győzelmet arató ausztrál Alyce Wood mögött, de aztán az utolsó száz méteren ketten is megelőzték, így meg kellett elégednie a negyedik hellyel.
A vk - amelyen 63 ország képviselői versengenek - vasárnapig tart a Maty-éri pályán. Szombaton délután újabb döntős blokk következik tíz magyar hajóval.

A további program:

szombat:
  • para döntők 11.00
  • 200 és 500 méteres döntők 14.00
  • para döntők 15.05
  • 200, 500 és 1000 méteres előfutamok 16.45
vasárnap:
  • 200, 500 és 1000 méteres középfutamok 8.00
  • 200, 500 és 1000 méteres döntők 11.00
  • 5000 méteres döntők 14.00
(MTI)
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés