Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Így rakta össze magát újra a világbajnok kajakos a világkupa rontott előfutamai után

Eurosport
Eurosport

Publikálva 04/10/2020 - 12:08 GMT+2

Birkás Balázs végül bronzéremmel zárt 500 egyesben a szegedi világkupán.

Fotó: Eurosport

Legutóbb április elején beszélgettünk a kétszeres világbajnok kajakossal, Birkás Balázzsal, nem sokkal azután, hogy bejelentették, elhalasztják a tokiói olimpiát. Bár az edzéseken remek számokat produkált, Balázs egyértelműen támogatta a döntést. Ezúttal a múlt hétvégén rendezett szegedi világkupán szerezett bronzérme volt beszélgetésünk apropója, elsősorban az, ahogy össze tudta magát szedni a rosszul sikerült elő- és középfutam után.

Birkás Balázs igyekezett tevékenyen eltölteni a karantén-időszakot és az azt követő nyarat. Az edzések mellett jutott idő kikapcsolódásra is.
"Próbáltam produktív lenni és lazítani egy kicsit. Amikor csak tudtam vitorláztam, voltam vitorlásversenyen, és néhányszor eljutottam lovagolni is. Ezenkívül megcsináltam a jogsit nagymotorra. Csupa olyasmivel foglalkoztam, amire egyébként nem nagyon jutott volna idő."
A felkészülés is jól haladt, továbbra is hozta azokat a számokat, amiket szeretett volna. Egészen júliusig, amikor egy betegség egy kicsit megakasztotta a folyamatot. Szerinte a versenyhiány és ez a betegség is benne volt abban, hogy a magyar bajnokság nem a tervei szerint sikerült. Ötszázon harmadik, míg fő számában, kétszázon csak ötödik lett.
"Kifogástalanul ment minden, remek eredményeket hoztam edzéseken, júliusban azonban jött egy kis betegség, amivel össze tudnám kapcsolni azt a formahanyatlást, ami ezután következett. Ez okozott egy kis törést, meg az is, hogy nem nagyon tudtam pályákat menni a magyar bajnokság előtt. Egyetlenegy 500 métert mentem csak, semmi többet, 200-at egyáltalán nem. A többiek annyival voltak előrébb, hogy ők voltak tesztversenyeken. Nem véletlen, hogy kell az a terhelés, kell az az inger, hogy háromhetente teljesítsünk két óra alatt kettő max pályát, és ez nekem hiányzott."
A világbajnok magyar kajakosnak három érve is van a tokiói olimpia elhalasztása mellett | EurosportAhogy sok más sportoló, a kétszeres világbajnok kajakos, Birkás Balázs is úgy vágott neki a 2020-as szezonra való felkészülésnek, hogy ez lesz pályafutása eddigi legfontosabb éve. Egyértelmű célja volt, hogy részt vegyen és érmet nyerjen a tokiói olimpián, az élet azonban más forgatókönyvet írt.
"Véleményem szerint múlhatott ennyin a magyar bajnokság. Az 500 még jól sikerült, de nem tudtam fölállni belőle a másnapi 200-ra. Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy egy picit léptem csak túl az 500-as végsebességemet. Szomorú voltam, mert tudtam, hogy több van bennem, csak nem tudtam kihozni. Másrészt viszont mégsem voltam annyira szomorú, mert láttam, hogy nem a többiek lettek sokkal jobbak, hanem én maradtam el saját magamtól."
Múlt hétvégén pedig jött az év fő versenye, a szegedi világkupa, ahol Balázs 500 egyesben és 500 négyesben állt rajthoz. Az első napon, a selejtezők során akadozott a gépezet, olyannyira, hogy egyesben kis híján még a döntő is elúszott a számára.
"Az első nap nagyon nem az én napom volt. Nagyon erős volt a szembe szél, olyankor baromi nehéz takarékosan evezni. Főleg, hogy nem sok pályát mentem előtte. Tudtam, hogy ha nem csinálok semmi mást, csak pihenek egyet és másnap ugyanúgy odaállok, ki fogok kapni. Max a mezőny közepében végzek. A másik opció az volt, hogy próbálok valami újat előhúzni a zsákból."
"Így aztán kimentem reggel, és próbáltam minél jobban alkalmazkodni a pályához, a Maty-éri vízhez. Próbáltam újra felépíteni a mozgást, változtattam a beállításon, azon voltam, hogy újra megérezzem a vizet. Ilyenkor ugyanis az a legnagyobb hiba, ott csúsznak el a dolgok, hogy nem vagyunk elég jó kontaktban a vízzel. Ott kell átadni ugye az erőt, és ha ezt nem tudom hatékonyan megtenni, akkor csak pazarlom az energiát, majdhogynem üres húzásokat csinálok."
Úgy gondolhatnánk, hogy ez az egész folyamat valamiféle csapatmunka nyomán, az edzők segítségével történik, Balázs azonban ezt most egyedül oldotta meg.
"Egyedül mentem ki délelőtt, edző most nem volt velem ezen a versenyen. Általában persze segítenek az edzők, főleg a párosoknál, meg a négyesnél, de a megoldást most egyedül kellett megtalálnom. Ez a legnehezebb amúgy, nem föladni, hanem egy ilyen helyzetből is megpróbálni fölállni és nyerni akár. Hátra kell lépni egyet és meg kell nézni, hogy lehet a legtöbbet kihozni az adott helyzetből."
"Az a baj, hogy az érzelmek nagyon rossz irányba viszik sokszor a dolgokat. Amúgy szerintem mindenhonnan lehet tanulni, bármilyen emberi helyzetből, vagy akár filmekből. Az a kérdés csak, hogy a megtapasztalt dolgokat alkalmazom-e később. Úgyhogy nyitott szemmel kell járni szerintem."
Következett a döntő, ahol kiderült, hogy megérte korán kimenni a pályára, megérte kísérletezgetni, megérte plusz energiát beletenni, Balázs ugyanis végül megszerezte a harmadik helyet.
"A rajt előtt már tudtam, hogy ebből kisülhet valami jó. Van annyi tapasztalatom, hogy tudom, mennyit számít az, hogy jól evezek. Akár másodperceket is. Akkorra már éreztem, hogy jobban egyben van a mozgás, jobban fut a hajó, sokkal több erőt tudok leadni. Sokkal inkább szinkronban volt a testem a vízzel. Tudtam, hogy ha elengedem a gyeplőt, akkor a dolog menni fog. Nyilván nyerni akartam, illetve az ember mindig a saját pályáját akarja jól megcsinálni."
picture

Balázs4.jpg

Fotó: Eurosport

"A harmadik helynek alapból nem szoktam örülni, mert a győzelemre megyek, igaz ezt most előre aláírtam volna. A versenyek előtt vannak mérések, most például lehetett látni, hogy a laktátküszöböm nincs olyan magasan, mint szezonban, amikor rendesen ki van hozva a forma. Úgyhogy ennél a bronznál most ebben nem nagyon volt több."
Balázs összességében nem elégedetlen a szezonjával, de azért van néhány dolog, amit utólag talán másképp csinálna.
"Mivel bizonytalan volt, hogy lesz-e világkupa vagy sem, utólag azt mondom, hogy kihoztam volna egy csúcsformát a magyar bajnokságra és nem próbáltam volna meg a jövő évet szem előtt tartva kétéves ciklusban gondolkodni. Fejben talán jobb lett volna, ha látom, mennyit is léptem előre. Mert így most kb. 80 százalékos állapotba jutottam, és így nem látszik egyértelműen, hogy ez mire elég, hogy mit tettünk hozzá az eddigiekhez."
„Ha most nem lett volna ez a bronz, rossz szájízzel fejeztem volna be a szezont, pedig sok adatom, mérésem rengeteget fejlődött. Örülök, hogy azért szépen sikerült zárnom az évet.”
Jövőre cél az olimpia 200 egyesben és 500 négyesben is. Arra a kérdésre, hogy kit tart legnagyobb riválisának, Balázs nem mondott konkrét nevet.
"Az elmúlt években többen versenyeztünk a leggyorsabb kajakos címért itthon. Egy olyan év sem volt, ahol egy ember nyerte volna az összes versenyt. Az elmúlt években a felkészülésem nem feltétlen irányult a 200 egyes irányába. Ezen szeretnék egy picit változtatni, és valami maradandót alkotni ebben a számban jövőre."
Balázs a világkupa után leereszthetett volna, és nyilván valamennyire ez meg is történt. Ettől függetlenül ő már a verseny másnapján is kiment evezni.
"Motivált vagyok. Megvannak a céljaim. Oké, napi kettőt most nem fogok menni, de mondhatjuk, hogy megkezdtem az alapozást."
Pedig nem is volt kiírva edzés. Csak ennyire szeret evezni.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés