Nem bírtak a nagyágyúkkal a magyarok a budapesti cselgáncs-vb szerdai napján, már csak vegyes csapatban szurkolhatunk a mieinknek

Cselgáncs-vb - A 78 kilogrammos Sági Nikolett búcsúzott a nyolcaddöntőben, míg a 100 kilogrammos Vég Zsombor kikapott első mérkőzésén, így helyezetlenül zárt a budapesti cselgáncs-világbajnokság szerdai versenynapján.

Nehéz helyzetben, a hajrában fordítva nyert az első körben Vég Zsombor

Videó forrása: Eurosport

A magyarok közül a KSI SE 21 éves versenyzőjét, Sági Nikolettet szólították tatamira, akinek első ellenfele a tajvani Wang Chieh-Hsi volt. Az U23-as Eb-harmadik magyar előbb egy lábszárátforgatásra jukót kapott, majd az akciót leszorítással folytatta, amelyből az ellenfél nem tudott kibújni.
A második mérkőzésén Sági bombaerős ellenfelet kapott az olimpiai címvédő, világ- és Európa-bajnoki érmekkel is rendelkező olasz Alice Bellandi személyében. Első találkozójuk mindössze 42 másodpercig tartott, amikor a súlycsoport favoritja egy külső horogdobással véget vetett a küzdelemnek.
Az U23-as Eb-harmadik magyar így helyezetlenül fejezte be első vb-jét.
"Hatalmas pozitív energiák voltak bennem, amikor az első meccsem után lejöttem a tatamiról" - mondta mosolyogva az MTI-nek Sági. "Az olimpiai bajnoktól nem ijedtem meg, mert igazából ez volt a célom, hogy tudjak vele egyet menni. Ez megtörtént, és remélem, fogunk még szorosabb mérkőzéseket is vívni."
Az eddig csak a harmadik vonalnak számító Európa Kupákon bizonyított dzsúdós kifejtette, mentálisan azt viszi tovább magával a vb-ről, hogy a jövőben minden versenyt megpróbál majd ugyanígy élvezni.
"Sokszor rástresszelek a meccsekre, de már tudom, hogy felszabadultam is lehet dzsúdózni" - tette hozzá.
A Ceglédi VSE versenyzője, Vég Zsombor igazi "nagyágyút" kapott ellenfélül a 32 között a georgiai Ilia Sulamanidze személyében, aki a párizsi olimpián ezüst-, a 2021-es budapesti vb-n pedig bronzérmet nyert, emellett megnyerte áprilisban a podgoricai Európa-bajnokságot. A 24 éves kaukázusi dzsúdós mellett szólt az is, hogy eddigi hat összecsapásukon legyőzte a három World Tour-éremnél tartó magyart.
A hetedik csatában a favorit georgiai két bokasöprésre is jukót kapott, majd előnyét magabiztosan megőrizte a meccs végéig. Vég így helyezetlenül zárt.
"Ősszel műtöttek, de most szinte százszázalékosnak éreztem magam" - kezdte összegzését az MTI-nek. "Egy taktika forgott a fejemben előtte, amelyet sajnos nem tartottam be, azaz nem vártam ki az utolsó percet az indításokkal, hanem hamarabb odamentem hozzá, mert a vártnál gyengébbnek éreztem. De olyan jó ütemben csinálja a bokasöprést, hogy hiába tettem kevesebb súlyt az első lábamra, így is elvitt két jukóra."
A 23 éves magyar dzsúdós elmondta, az indításai kicsit pontatlanok voltak, a földharccal pedig ellenfele már kihúzta a végéig, hiába látta rajta, hogy nagyon elfáradt.
"Ha majd nyolcadszor megyünk egymás ellen, akkor be fogom tartani a taktikát, és akkor talán legyőzöm" - tette hozzá.
Mivel a csütörtöki napon +100, illetve +78 kilóban már nem lesznek hazai versenyzők a vb-n, a magyarok legközelebb a pénteki vegyes csapatversenyben lépnek tatamira, ahol a nyolcaddöntőben az olaszok ellen kezdenek majd.
(MTI)
Borítókép: Sági Nikolett (fehérben) és a tajvani Vang Csieh-hszi küzd a cselgáncs-világbajnokság női 78 kg-os súlycsoportjának legjobb 16 közé jutásáért a Papp László Budapest Sportarénában 2025. június 18-án. MTI/Illyés Tibor
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés