Több, mint két év után láthatunk újra nagy jégkorong világversenyt, idén május 21. és június 6. között Rigában rendezik a világbajnokságot.

Eredetileg a lett főváros mellett Minszk lett volna a házigazda, de a fehérorosz belpolitikai helyzet miatt ránehezedő nyomás, illetve a pandémia miatt az IIHF jónak látta, ha idén Riga egyedül rendezi meg a tornát.
A késői időpont szokatlan lehet, hiszen az elmúlt tíz évben megszokhattuk, hogy a világbajnokságot május közepén rendezik. Az IIHF már tavaly nyáron döntött arról, hogy két héttel elcsúsztatja a kezdést, de akkor még nem tudták, hogy ez mennyire jó döntésnek bizonyul, hiszen az NHL rájátszása csak szombaton indult, és ezért körülbelül bő egy hete még minden tengerentúlon játszó játékos számára tartott az idény. Egy május közepén rendezett tornát csak NHL játékosok nélkül lehetett volna megtartani.
World Championship
Az ég kék, a fű zöld, Kanada hoki vb-t nyer
06/06/2021 20:34

Létezik még válogatott hoki a legmagasabb szinten?

Az NHL és a Nemzetközi Jégkorongszövetség közti kapcsolat nagyban meghatározza a válogatott hokit. Ez a kapcsolat sokáig elég jól működött, de aztán az NHL-játékosok nem vettek részt a 2018-as téli olimpián. A tornának így is rettentően izgalmas volt a végkifejlete, ami az oroszok németek elleni hosszabbításos sikerével zárult, de gyakorlatilag világversenyeken soha nem látott alacsony színvonalú játékoskereteket láthattunk, ugyanis mára a volt szocialista országok legjobbjai is a tengerentúlon játszanak. Az NHL-ben még fontosabb a nemzetközi játékosok szerepe, ugyanis a liga 30%-át alkotják. Ha a 2010-es és a 2014-es olimpiai kereteket nézzük, a négy legnagyobb európai hokinemzet az orosz, a svéd, a cseh és a finn válogatottban átlagosan 71% volt az NHL játékosok aránya.

World Cup of Hockey 2016 CZE-RUS

Fotó: AFP

A jégkorong-rajongók a 2016-os Világkupa óta (ami egy NHL rendezvény, és 2004 óta csak egyszer rendezték meg, valamint a közeljövőben se tervezik) nem láthatták teljes létszámban a világ legjobb játékosait válogatott jégkorong tornán.
Ez azt jelenti, hogy most már lassan öt év telt el teljes értékű világverseny nélkül. A jelenlegi állás szerint 2022-ben lesznek NHL játékosok a téli olimpián, mivel a liga szünetet fog tartani az ötkarikás játékok alatt, ahogyan azt korábban is tette, 2018 előtt. Most már ott tartunk, hogy ez létszükséglet a nemzetközi jégkoron számára, öt év olyan hosszú idő, hogy most már nem is lehetünk biztosak abban, hogy még létezik válogatott jégkorongozás a legmagasabb szinten.
A nemzetközi jégkorong szövetség 1976-ban engedélyezte először, hogy NHL játékosok is szerepeljenek a világbajnokságon, ekkor alakult ki az, hogy azok jönnek el a vb-re, akiknek csapata nem jutott rájátszásba. Ez hosszútávon a szovjet dominancia enyhülését eredményezte, korábban a kanadaiak és az amerikaiak csak egyetemi játékosokból álló csapatot küldtek a vb-kre. A 76-ban bekövetkezett változás az európai csapatokat kevésbé érintette, hiszen sokkal kevesebb légiós volt az NHL–ben, mint manapság, elsősorban svédek, és néhány finn, de így ez a két válogatott is erősödött a 80-as években. A nagy változást a vasfüggöny leomlása hozta el, ekkor már sok kelet-európai játékos is átkerülhetett a tengerentúlra. Eközben az olimpián továbbra se szerepelhettek az NHL-esek, ez csak 1998-ban változott meg, amikor a liga először tartott olimpiai szünetet, így az ötkarikás játékokon végre valóban mindenki a legjobbjaival szerepelhetett.
Ezt követően igyekezetek egyre későbbi időpontra tolni a vb-t, hogy a torna során becsatlakozhassanak azok is, akiknek csapata kiesik a Stanley Kupa első körében. A 2010-es években már eleve akkor kezdték a vb-t, amikor az első kör véget ért, és az egyenes kieséses szakaszra már átjöhettek olyan játékosok is, akiknek a csapata a második körben búcsúzott (persze, csak ha nekik is volt kedvük). Így a vb arany sorsa sokszor azon is múlhatott, hogy éppen milyen eredmények születnek a Stanley-kupában, és így ki tud, és ki nem tud becsatlakozni a küzdelmekbe.
Mivel az NHL az olimpia alatt hajlandó volt szünetet tartani, ezért ott mindenki ott tudott lenni, miközben a vb-ken elég változó volt, hogy milyen erős a mezőny, de sokszor elég jó nevek tudtak megérkezni a végelszámolásra. Ez a törékeny egyensúly borult fel 2018-ban, amikor az NHL nem tartott szünetet a téli olimpia miatt. Az IIHF, a NOB, és sok játékos sem örült neki, de semmit se tudtak tenni, jól látszik, hogy mennyire az NHL irányít mindent.

Az NHL jobban szervezné meg a nemzetközi hokit?

A problémára megoldást jelenthetne a World Cup of Hockey, vagyis a Világkupa, ami az NHL által szervezett torna, amelynek története a Summit Seriesben gyökerezik, ami 70-es években azért jött létre, hogy az akkor egyeduralkodó Szovjetunió tényleg összemérhesse erejét Kanada legjobbjaival. Ez később több válogatottal is kiegészült, és így lett Kanada-kupa, amit a 90-es évektől hívnak Világkupának. Azonban ezt a tornát 2004 óta csak egyszer rendezték meg, 2016-ban, akkor fantasztikus tornát láthatott a közönség. A Világkupa orvosolta a vb-k egyik nagy problémáját, miszerint valójában nincs 16 igazán kompetens válogatott az A-csoportban. Így itt a 6 hagyományosan erős válogatott a kanadai, az orosz, az amerikai, a svéd, a cseh, és a finn mellett egy észak-amerikai u-23-as válogatott indult el, valamint egy egyesített európai válogatott, amely a már felsorolt hat nemzeten kívüli legjobb játékosokat tömörítette. Mindkét újonnan kitalált csapat kitűnően szerepelt, az elsősorban dánokból, svájciakból, szlovákokból és németekből álló csapat egészen a döntőig menetelt, ahol Kanadától kapott ki.

Az európai csapat a 2016-os Világkupán

Fotó: Eurosport

A Világkupa megrendezése, némiképp érthetetlen módon, 2016 óta nincs hivatalosan napirenden, bár a szurkolók részéről érezhető lenne rá az igény. Ez a rendhagyó NHL szabályok szerint rendezett esemény ugyan nem pótolja a vb-t, de időnként, legalább négy évente érdemes lenne megrendezni, mert láthatóan magasabb színvonalú esemény, mint a világbajnokság. Ha rendszeresen lenne Világkupa, és az olimpiára is visszatérnének az NHL játékosok, az ember annyira nem bánná, hogy a vb a jelenleg ismert formájában működjön tovább. Azonban, ha valamilyen szörnyű katasztrófa miatt a pekingi téli olimpián se lennének NHL-esek, és mondjuk még négy évet kéne várni, az már tényleg olyan hosszú idő, hogy a válogatott jégkorongozás az eddig ismert formájában megszűnne létezni. Gondoljunk bele, már a most eltelt öt év is egy átlagos játékos fél karrierje.

Európai ligákra épülő keretek

Az idei vb esélyeit illetően teljes a bizonytalanság, két éve hatalmas meglepetésre a finnek lettek a világbajnokok történetük során harmadszor, úgy, hogy a keretükben hosszú évek után először egyetlen NHL játékos sem volt a keretben. Idén is sok olyan válogatott van, ahol az elképzelhető legjobb összeállításhoz képest egész sorok hiányoznak, sőt szinte minden nagy válogatott esetében elmondhatjuk, hogy bőven B csapattal állnak ki.

World Cup of Hockey 2016 Kanada-Európa

Fotó: AFP

A legnagyobb esélyes tekintetében is teljesen a sötétben tapogatózunk, a fogadóirodák az oroszokat és a kanadaiakat tartják a legesélyesebbnek, utóbbiak borzasztón fiatal és nemzetközi szinten tapasztalatlan kerettel érkeznek Rigába, a 25-ös keretből mindössze négy olyan játékos van, aki korábban már viselte a juharleveles mezt felnőtt világbajnokságon. Újdonság, hogy mind a kanadaiaknál, mind az amerikaiaknál is a megszokottnál több nem NHL-es játékos szerepel.
A szokásostól eltérően sok csapat alig vagy egyáltalán nem hagyott üres helyet a keretekben, szóval a torna közben nem igazán számíthatnak erősítésre a tengerentúlról. Mivel idén csak A- csoportos vb-t rendeznek, így nem lesz kiesés, ami tovább növeli az idei vb furcsaságainak végeláthatatlan listáját.
NHL
Az NHL új csapata nem az előző újonc útját választja
22/07/2021 18:55
Jégkorong
38 évesen búcsúzik az NHL-legenda
13/07/2021 14:40