Jégkorong: katasztrofális, 10 gólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Svájc legjobbjai ellen a világbajnokságon
Jégkorong-vb - A magyar jégkorong-válogatott 10-0-ra kikapott a tavaly ezüstérmes svájci csapattól a dán-svéd közös rendezésű világbajnokság hatodik, utolsó előtti fordulójában, de a katasztrofális vereség ellenére változatlanul bennmaradást érő helyen áll a herningi csoportban.
Összefoglaló: Így ütötte ki Svájc Csehországot a férfi hokitornán
Videó forrása: Eurosport
A magyarok a második világháborút követő négy elit vb-s szereplésük során először kaptak tíz gólt, a korábbi negatív csúcs 2009-ben a Kanada elleni 9-0 volt.
A kiesés elkerüléséért küzdő, egy győzelemmel és öt vereséggel álló nemzeti együttes hétfőn 20.20 órától a norvégok ellen zárja a tornát. A csapat csak abban az esetben esik vissza a divízió I/A-ba, ha alapidőben kikap és a kazahok kedden pontot szereznek Svájccal szemben.
A világ élmezőnyébe tartozó, 2013-ban, 2018-ban és tavaly ezüstérmes svájciak toronymagas esélyesei voltak az összecsapásnak. Legutóbb 1974. március 11-én, azaz több mint 51 esztendeje a lyoni C csoportos tornán sikerült ellenük győzni (2-1), a másik tétmeccses siker pedig 1933. február 19-én született a prágai vb-n (3-1).
A két csapat 1985. március 21. óta nem találkozott, akkor Fribourgban a B csoportos vb-n a svájciak 9-1-re nyertek. A mostani keretüket öt NHL-es játékos erősíti, és már biztos negyeddöntősök voltak. Ugyanakkor négy sztárjukat - a 2017-es NHL-es draft első választottját, Nico Hischier-t, a hozzá hasonlóan a New Jersey Devilsben szereplő Jonas Siegenthalert, valamint két korábbi NHL-est, Denis Malgint és a csütörtöki vb-meccsen négyszer eredményes Sven Andrighettót - nem nevezték az esti összecsapásra.
Majoross Gergely szövetségi kapitány három helyen változtatott a kezdőcsapatán a pénteki, dánok elleni "csúnya", 8-2-es vereséghez képest: a kapuban Vay Ádám kezdett, az akkor lecserélt Bálizs Bence helyett pedig ezúttal Horváth Dominik volt a cserekapus. Hadobás Zétény és Laskawy Ferenc be-, míg Nilsson Henrik és Terbócs István - utóbbi a csehek ellen a térdével blokkolt egy lövést - kikerült.
Nekiugrott a magyaroknak az esélyesebb csapat, és egy kapuvas után a hatodik percben a vb legidősebb hokisa, a 41 éves Andres Ambühl, majd 1:41 perc múlva a New Jersey ásza, Timo Meier nem kegyelmezett. Emberelőnyben kijött a szorításból a Majoross-alakulat, egyenlő létszámban viszont újabb lövés csattant a magyar kapuvason.
A folytatásra visszavett a tempóból a rivális, ám a korongbirtoklása így is komoly fölényt mutatott. A magyarok is olykor átjutottak a túloldalra, ám alig volt esély faragni a hátrányból. A meccs derekán Dominik Egli távolról, takarásból, másfél perc múlva ordító védelmi hibából az üresen hagyott Meier közelről, majd újabb két perc elteltével - Vay hatalmas védését követően - Janis Moser a kék vonalról hizlalta az előnyt.
A záró felvonásban fórban akadt néhány magyar helyzet, majd kapuszavarásért meg nem adott svájci gól is. Aztán az 51. percben korongjáratás végén Egli mértani pontossággal lőtt a jobb felső sarokba, 48 másodperc múlva Ambühl lépett ki egyedül és Vay Ádámot elfektetve nem hibázott. Az 55. percben Andrea Glauser is betalált, majd 67 másodperccel a vége előtt a mesterhármast szerző Ambühl, 40 másodperccel a végső dudaszó előtt pedig Kevin Fiala is a kapuba talált.
Fájdalmas adat, hogy a svájciaknak több góljuk volt, mint a magyaroknak kapura lövésük (6).
Az egymás elleni párharcokban ez volt a huszadik svájci diadal egy döntetlen és négy magyar siker mellett.
Majoross Gergely szövetségi kapitány szerint a realitás jött szembe a magyar jégkorong-válogatottal.
Semmiféle álom vagy rémálom nincs ebben.
Ahol mi tartunk, és ahol a svájci jégkorong tart, az ekkora különbséggel bír. Nyilván ehhez kell az is, hogy mi most messze voltunk a legjobbunktól. Ennek van ezer oka, jelenleg nem tartunk ott, hogy ilyen szinten tudjunk játszani. Kilenc nap alatt volt hat mérkőzésünk, és sajnos ez a valóság" - mondta az MTI-nek Majoross.
"A legjobbunkkal valamit tudunk keresni a középcsapatok ellen, és azzal talán túl tudunk élni periódusokat a legjobb együttesekkel szemben. Ma ez viszont nem történt meg" - tette hozzá.
Majoross szerint azért voltak pozitívumok is.
"Amíg van bennünk elég emóció, hogy játsszunk, és értjük, hogy milyen döntéseket kell hozni, addig versenyben tudunk maradni. De arról nincs szó, hogy partnerek tudunk lenni ilyen csapatoknak, csak túl tudunk élni nehéz időszakokat. Ha ebből a kettőből bármelyik alább hagy, onnan nagyon rosszul néz ki a helyzet. A svájciak azzal jöttek, hogy az egész tornán, minden meccsen hatvan percen át a lehető legjobban játszanak, és nincs kegyelem a részükről" - fogalmazott a szövetségi kapitány.
Eredmény:
6. forduló, Herning:
- Svájc-Magyarország 10-0 (2-0, 3-0, 5-0)
- gól: Ambühl (6., 51., 59.), Meier (8., 34.), Egli (32., 51.), Moser (36.), Glauser (55.), Fiala (60.)
Az állás:
- 1. (és már negyeddöntős) Svájc 16 pont/6 mérkőzés,
- 2. (és már negyeddöntős) Csehország 14/5 (28-9),
- 3. (és már negyeddöntős) Egyesült Államok 14/6,
- 4. Németország 9/5 (19-15),
- 5. Dánia 9/6 (23-23),
- 6. MAGYARORSZÁG 3/6,
- 7. Kazahsztán 3/6,
- 8. Norvégia 1/6
A cseh-amerikai és a német-dán pontazonosságnál - mivel nem játszottak még egymás ellen - a gólkülönbség, a magyar és a kazah csapat között pedig az egymás elleni eredmény rangsorol.
(MTI)
Borítókép forrása: © INTERNATIONAL ICE HOCKEY FEDERATION / MATT ZAMBONIN
Kapcsolódó témák
Kapcsolódó mérkőzések
Magyarország
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2776.png)
0
10
Svájc
/images.sports.gracenote.com/images/lib/basic/geo/country/flag/large/2213.png)
Hirdetés
Hirdetés
/origin-imgresizer.eurosport.com/2024/09/16/image-96003c89-cf48-4721-828c-1772716592b4-68-310-310.jpeg)