Szombaton délután rendezték a Minszkben zajló jégkorong világbajnokság első elődöntőjét. Az első párosítás számított erősebbnek, a két évvel ezelőtti győztes, és idén eddig 100%-os teljesítményt nyújtó Oroszország ellenfele az olimpiai döntős, vb-címvédő Svédország volt.
Szenzációsan kezdődött a mérkőzés a svédek számára, 19 másodperc elteltével ugyanis megszerezték a vezetést, Oscar Möller találatával. Röviddel ezután Medvegyev kiállítása miatt emberelőnybe is került a svéd együttes, ám gól nem született, majd Lundqvist és Klasen kisbüntetéseit az orosz csapat nem tudta kihasználni. Az egyenlítés azonban összejött az oroszoknak, a 14. percben Szergej Plotnyikov volt eredményes. Kereken két perccel az első harmad vége előtt pedig a vezetést is megszerezte az első harmadban hattal több kapuralövést jegyző orosz együttes, Szergej Sirokov talált be, így az első szünetben 2-1 volt az állás.

Nilsson háromszor volt kénytelen kiszedni a korongot a kapuból

Fotó: Eurosport

NHL
Visszavonul az NHL legeredményesebb amerikai kapusa
29/04/2021 18:57
A kvázi hazai pályán játszó orosz csapat a második harmadban is fölényben játszott (13-8 volt a kaput eltaláló lövések aránya), és a mérkőzés derekán, a 32. perc legelején növelni is tudták előnyüket az oroszok, Anton Belov góljával. Hiába volt kétgólos hátrányban a svéd csapat, még a harmadik harmadban is az oroszok próbálkoztak többet. Az utolsó két és fél percben kapus nélkül ment előre a címvédő, újabb gól azonban már nem született. Az eredmény 3-1 maradt, így az orosz csapat jutott elsőként a vb-döntőbe és várja ellenfelét az esti Csehország-Finnország találkozóról. Ez utóbbi mérkőzést a Sport2 17.45-től élőben közvetíti.
JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG (MINSZK) - ELŐDÖNTŐ
Oroszország
Svédország
3–1
(2–1, 1–0, 0–0)G: 0:19 Möller (0–1), 13:25 Plotnyikov (1–1), 18:00 Sirokov (2–1), 31:02 Belov (3–1)
Jégkorong
Elhunyt a csehek legendás hokijátékosa
27/04/2021 20:06
NHL
Bár a hosszabbításban kikapott, így is rájátszásban a Carolina
27/04/2021 07:49