Amerikai őslakosként egy egész népcsoportért küzd az olimpián

Roque már nagyon fiatalon beleszeretett a sportágba. Apja, Jim, edző volt a városban. Jelenleg is a szakmában dolgozik, a Toronto Maple Leafs játékosmegfigyelője. A lányát a kert végén sajátkezűleg felépített jégpályára állította először, de hamar beállította saját csapatába, ahol kizárólag fiúk játszottak. Roque számára ez teljesen természetes volt, neki egyébként is az volt a legfontosabb, hogy minél többet legyen a jégen.

Egyre jobban felnőve vette észre, hogy a körülötte lévők különböznek tőle. Elsősorban nemükben. A Felső-Félszigeten nem volt lánycsapat, így aztán különleges módon játszott tovább a fiúk között.

Rockwell 2016-ban játszott először női csapatban, amikor a Wisconsin Egyetemre készülvén részt vett az egyetem edzőtáborában. Ott tűnt fel az is, hogy nem nagyon van a társai között hozzá hasonló hátterű. Ez volt a második nagy felfedezése.

A 24 éves Roque hamarosan debütál az amerikai olimpiai csapatban. Ő lesz az első őslakos az Egyesült Államok női jégkorongcsapatában, és jelenleg ő a csapat egyetlen színesbőrű játékosa.

„Soha nem foglalkoztam azzal, milyen kevés őslakos játékos jégkorongozik a világon” –mondta Roque. „Otthon annyian voltunk, és most itt ülök mint az első és egyetlen ilyen játékos az amerikai női csapatban. Ez egy klassz pillanat, amire nagyon büszke vagyok, de nyilván szeretnék segíteni a változásban is. Szeretném, ha több őslakos játékos játszana, és kerülne be a csapatokba."

Ahhoz, hogy Roque idáig eljusson, a saját útját kellett járnia. Ez nem volt egyszerű út, és a végcél sem volt mindig egyértelmű.

Annak ellenére, hogy gyerekként hátrányként lehetett volna arra tekinteni, hogy a városban nem volt lánycsapat, Roque ebből inkább előnyt kovácsolt felnőtt korára. A csapattársak gyerekként általában kiálltak mellette, de a lelátó népe már ritkábban volt ennyire empatikus.

„Rengeteg szülő kiabálta, hogy «Üsd meg a lányt!». Vagy: «Nem ide való!»” – mondta Roque. „Aztán néhány szülő a mieink közül verekedett velük, verekedésbe keveredtek a jégpálya előterében. Őrült idők voltak.”

Testi adottságai és képességei később még inkább különböztek férfi csapattársaitól, és Roque mindig megtalálta a módját, hogy ezt a maga javára fordítsa.

Annak ellenére, hogy ő volt a legkisebb a jégen, keménynek kellett lennie. Megtanulta, hogyan kell elfogadni a bodicsekeket, és hogyan lehet belőlük megindulni. Tudta, hogy sebességével nem fog senkit megelőzni, és ha túl sokáig tartja a korongot, elsodorják. Sokkal fontosabb volt tehát jól és jókor passzolni, gyorsítani a korong útját, mindenkinél jobban.

2013-ban apja tanácsára tett egy kísérletet az U18 női vb-csapat válogatójára. „Fogalmam sem volt, mennyire lehetek jó lányok között” – mondta, de hamar kiderült, hogy eléggé. Behívták egy következő válogatóra, majd bekerült a keretbe is.

Az egyetemi női csapatban kellett teljesen átállnia a női játékra, ami komoly feladat volt. Edzői folyamatosan mondták neki, hogy lőjön többet és tartsa tovább a korongot – ami régen hátrány volt, most előnyére változott. Sok büntetést kapott kezdetben azért is, mert játékának durvasága a férfi mezőnyhöz igazodott. A fiúcsapatokban való játék kétségtelenül formálta Roque mai énjét. A 170 centis lány büszke sportintelligenciájára és képességeire. Jól látja a játékot, de nem fél bemenni a nehéz területekre, és ritkán veszít csatákat.

Amikor legutóbb karácsonyra hazatért, Roque örömmel látta, hogy több lány van a pályán, mint valaha. „Néhány lány csak azért jött, hogy engem lásson; látni akartak korcsolyázni” – mondta. „Ez annyira király! Ezek a lányok rájöttek arra, hogy tudnak játszani. Ez mindennél fontosabb."

Mivel az olimpia a világ legjelentősebb női hokitornája, a játékosok potenciális példaképek. Roque valami többet képvisel.

„Hihetetlenül fontos, hogy olyasvalakit lássunk játszani, aki olyan szinten van, mint amilyennek magunkat szeretnénk elképzelni" – mondta. „Mert akkor a gyerekek azt mondjak maguknak: «Ó, ez lehetnék én is».”

Roque mára vezetői szerepbe lépett.

„Jó látni, hogy megállja a helyét, mert rájött, hogy van hangja" – mondta jó barátja és wisconsini csapattársa, Sarah Nurse tavaly az ESPN-nek. „Úgy érzi, hogy egy egész népcsoportot képvisel, és példakép lehet számukra. Amikor belépett az egyetemre, tudtára adta múltjának minden részletét. Büszkeséggel tölt el, hogy látom, mennyire fontos ez neki.”