38 évesen búcsúzik az NHL-legenda

NHL - Visszavonult Pekka Rinne

Eurosport

Fotó: Eurosport

Bejelentette visszavonulását Pekka Rinne, az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Nashville Predators sztárkapusa.

A 38 esztendős finn hálóőr - akit 2018-ban posztján a legjobbnak választottak a ligában - kedden elmondta: több mint 15 évi NHL-es szolgálat után nehezen hozta meg a döntést. Nashville-ben szavai szerint egy fantasztikus utazás részese lehetett, a klubtól sokkal többet kapott, mint amit remélhetett, ugyanakkor szeretne ebből minél többet visszaadni.
"Tudom, hogy ez a megfelelő időpontban hozott helyes döntés" - tette hozzá.
Rinne 369 győzelemig jutott az NHL-ben, ezzel az örökrangsorban a 19. helyen áll. Hatvan mérkőzésen nem kapott gólt, amivel az aktívak között a harmadik volt Marc-Andre Fleury (66) és Henrik Lundqvist (65) mögött. Kapott gólátlaga (2,43) a negyedik legjobb azon kapusok között, akik legalább 350 győzelmet értek el, csak olyan legendák előzik meg, mint Dominik Hasek, Martin Brodeur és Jacques Plante.
A finn sztárt négyszer jelölték az év legjobb kapusának, és 2018-ban kapta meg az ezért járó Vezina-trófeát, míg 2017-ben a Stanley Kupa-döntőig segítette a Predatorst. A négyszeres All Star-válogatott 2020. január 9-én az NHL 12. kapusa lett, aki gólt lőtt, a chicagói üres kapuba talált be.
Forrás: MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés