Döbbenetes döntő íjászatban: öt milliméteren múlt az olimpiai aranyérem sorsa

Öt milliméter döntött a férfi egyes fináléjában, mind az öt számot a Koreai Köztársaság nyerte íjászatban a párizsi olimpián.

Öt milliméter döntött a férfi egyes fináléjában, mind az öt számot a Koreai Köztársaság nyerte íjászatban a párizsi olimpián.

Fotó: AFP

Az már a negyeddöntők során eldőlt, hogy nem lesz címvédés, a dél-koreai Kim Vudzsin ugyanis búcsúztatta a három éve Tokióban győztes és világbajnok török Mete Gazozt. A következő körben honfitársát, a végül harmadik Li Vuszokot múlta felül, így harcba szállhatott ötödik ötkarikás elsőségéért azt követően, hogy férfi csapatban sorozatban harmadszor volt győztes trió tagja a francia fővárosban, ráadásul vegyes csapatban is aranyérmes lett.
A fináléban a 2019-ben egyesben világbajnok Brady Ellison várt rá, az amerikai kétszer is szettelőnybe került, ám Kim Vudzsin mindkétszer egyenlített. Az ötödik szettben nem született döntés, hat tökéletes lövést láthatott a közönség, így szétlövés határozott az aranyérem sorsáról. Mindkettejük nyila tízes lett, a 70 méteres távolságból leadott lövéseknél a dél-koreai íjász öt milliméterrel célzott pontosabban.
Ezzel Kim Vudzsin már ötszörös olimpiai bajnoknak mondhatja magát 32 évesen, míg Ellison ugyancsak ötödik ötkarikás medálját érdemelte ki, ezek közül viszont egyik sem arany.
Eredmény, íjászat, férfi egyes, olimpiai bajnok:
Döntő:
A harmadik helyért:
MTI
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés