Sporttelevíziózás Magyarországon: ingyen, mindent, azonnal

A gond csak az, hogy sokszázezer sportrajongó van, rengeteg preferenciával. A fenti kis monológban a sportágak nevei gyakorlatilag random felcserélhetők. Kinek, mi tetszik.

Arról nem beszélve, hogy sokkal több sportág, bajnokság, sportjog van, mint amennyi egy, vagy akár két csatornán elférne. És azt se feledjük, hogy akadnak olyan versenyek, tornák, ahol jónéhány meccs zajlik párhuzamosan. Egy Grand Slam-torna esetén még csak nem is kell különböző sportágat citálni, a monológot fel lehetne tölteni pusztán játékosnevekkel is. És még csak a kézenfekvő férfi tenisz - női tenisz ellentétet sem kellene kapargatni.

Kézenfekvőnek látszana, hogy megnézzük, melyik sportágat, melyik versenyt nézik a legtöbben és aztán mindig azt mutatjuk meg, de az az igazság, hogy még ez sem működik mindig.

Nem szeretnék lemenni dedósba, nem kezdeném el magyarázni, hogy akadnak sportágak, melyeknél elképzelhető csúszás, nem mennék le olyan mélyre, hogy azzal foglalkozzunk, vannak sportágak, ahol nem lehet megmondani pontosan, meddig is tart egy meccs. Feltételezem, hogy akit ez a téma érdekel, az tisztában van mindezekkel. Olyan dolgokról szeretnék írni, melyek nem teljesen egyértelműek.

Mindenekelőtt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy a továbbiakban egy piaci alapon működő sportcsatornáról lesz szó. Egy olyan sportcsatornáról, amelyiknek tényleges tulajdonosa van, és ezeknek a tulajdonosoknak vannak bizonyos elvárásai a csatorna profitabilitását illetően. Olyan csatornáról, melyet nem az adófizetők tartanak el, nem mindenki fizet érte, hanem pusztán azok, akik nézik. Úgy szoktam mondani, hogy van még néhány sportcsatorna Magyarországon, ahol a legvégén azért van egy Excel-tábla. Ahol számít, hogy mennyit költöttél és mennyi a bevétel.

Egy sportcsatorna bevételeinek jelentős része alapvetően két forrásból származik: a reklámbevételekből és az előfizetési díjakból. Utóbbit picit szálazom, mert nem biztos, hogy mindenki számára egyértelmű: amikor valaki befizet 6-8000 Ft-ot a kábeltévé előfizetési díjaként havonta, annak a pénznek csak egy része lesz a kábelszolgáltatójáé. A kábelszolgáltató köteles megállapodni valamennyi tevevíziós csatornával (tehát nyilvánvalóan nem csak a sportcsatornákkal), melyet értékesít. Lesznek olyan, – kevésbé népszerű – csatornák melyeket olcsón tudnak terjeszteni, és lesznek olyan népszerűbbek, melyeket drágábban. Ám bárki egyszerűen kiszámolhatja, hogy neki mennyibe kerül átlagosan egy csatorna, és rájöhet, hogy itt nem beszélhetünk óriási összegekről. (Mondjuk 6000 forintos ár és 116 csatorna esetén oda jutunk, hogy az átlagár 51 Ft.)

Anélkül, hogy ismerném a különböző csatornák pontos árait, ki merem jelenteni: akinek valamennyi sportcsatorna benne van a csomagjában, még az sem áldoz összesen havi ezer forintnál többet a sporttévékre. És ezért az ezresért, én azt gondolom, a földkerekség számunkra fontos sporteseményeinek úgy 90%-a élőben elérhető magyar kommentárral.

A maradék 10% java része azért hiányzik, mert ütközik valamelyik másik eseménnyel, és csak nagyon kevés olyan sportesemény van, melynek a jogát nem vette meg Magyarországra senki.

Melyek talán nem mindig vannak arányban a felháborodás nagyságával. Pláne, hogy az ütközésekre is van már megoldás, de erről majd kicsit később. Előbb arról, hogy mi alapján döntünk akkor, amikor két sportesemény ütközik egymással. Mert, mint ahogyan azt említettem, az csak egy tévhit, hogy minden esetben az dönt, hogy melyiket néznék többen.

Sokféle sportjog létezik. A kurrensebbek adott esetben nem csak drágábbak, hanem ki tudják kötni például azt is, hogy az ő portékájukat minden körülmények között élőben kell adni. Ha nem is a teljes eseményt, de egy minimum óraszámot mindenképpen. Nekik ez az érdekük, tudják, hogy jó az, amit árulnak, megvédik azt minden eszközzel. Ami az ő szempontjukból teljesen érthető. Az ATP annak idején, amikor szerződést kötött az Eurosporttal, keresztül tudott vinni egy ilyen minimumgaranciát, így aztán szombaton, amikor a Lombardia (Valter Attilával és Fetter Erikkel) ütközött a sanghaji ATP 1000-es versennyel, ők előnyben voltak.

De ha nem lett volna ez a bizonyos minimumgarancia, akkor sem lettünk volna mi, magyarok sokkal beljebb. Mégpedig azért, mert az Eurosport páneurópai csatorna. Ami a teniszjogok esetében ugyan mindössze négy országot jelent – Magyarországon kívül még Csehországot, Romániát és Szlovákiát –, ám sajnos ebből a négy országból csak nálunk jelentett volna nagyobb nézettséget a kerékpár, mint a tenisz, a másik három ország a teniszt preferálta.

Ami ugye egy kereskedelmi televízió esetében egy ugyanolyan fontos láb, mint ami az előfizetői díjakból összegyűlik. Ezt legplasztikusabban talán egy télisportos példával tudnám érzékeltetni.

Bármilyen meglepő, ha a téli sportok nézettségét rangsorba állítjuk, akkor a síugrás van az élen. Ha jóindulatú vagyok, azt szoktam mondani, hogy a nézőket lenyűgözi az ugrók bátorsága, ha rosszindulatú, akkor azt, hogy várják a halált. Vagy legalább a bukást. Az alpesi sít szignifikánsan kevesebben nézik, többnyire még a biatlon is megelőzi, ám azt állítani, hogy ettől még az alpesi sí kevésbé értékes jog, badarság lenne. Talán semelyik másik sportág mellé nem olyan könnyű reklámot értékesíteni, mint az alpesi sí mellé. Ha csak a fenti sportágakat tekintjük: síugró lécből kicsit kevesebb fogy. Tehát soha nem csak az esetleges nézettség számít, hanem az is, hogy tudsz-e mellé egy jó dealt kötni.

Ugyanezekkel a problémákkal küzdöttünk már akkor is, mint ahogyan küzdött valamennyi sporttelevízió. A sport mindig is egy élő műfaj volt, de míg 1978-ban még le lehetett adni akár egy teljes focimeccset is felvételről - akár egy foci vb-ről is –, mert az emberek nem tudták a végeredményt, addig az internet elterjedésével a nem élő sportközvetítések gyakorlatilag teljesen elértéktelenedtek.

Az emberek tudják a végeredményt, és úgy már nem ugyanaz a dolog. Arról nem is beszélve, hogy míg régen gyakorlatilag kötelezően be kellett mondania a kommentátoroknak, hogy "aki nem kíváncsi a másik mérkőzés állásásra, az most halkítsa le a televíziót”, addig mára szakmai minimummá vált, hogy beszélj a párhuzamosan zajló többi meccsről is.

Első lendülettel gyakorlatilag valamennyi sporttévé létrehozta a második csatornáját, hiszen pont a már emlegetett gyakori ütközések miatt nem sok plusz jogra volt szükség, hogy működjön a „kettő” is. Aztán pedig továbbléptünk. Mivel Magyarországon azoknak a csatornáknak a száma, amit egy kábelszolgáltató továbbítani tud, nem végtelen, ezért egyértelmű volt, hogy ez a továbblépés csak a neten lehetséges. Eleinte az Eurosport Player pusztán abban segített, hogy a második csatornánk eljusson azokhoz, akik még nem tudták fogni az Eurosport 2-t, ám hamar kiderült, a streaming ennél jóval többet is tud.

Butaság azt hinni, hogy az Eurosport Applikációival - ahogyan ma hívjuk - még egy bőrt szeretnénk lehúzni bárkiről, hogy azt várjuk, hogy még egyszer fizessen azért, amiért egyszer már fizetett. Az applikációinkkal nem ugyanazt adjuk el még egyszer, hanem a választás szabadságát kínáljuk. Azt, hogy mindenki a személyes preferenciái alapján működtesse a saját Eurosportját, ráadásul reklámok nélkül.

Az Eurosport Appon megtalálható minden olyan meccs, esemény, verseny, bármi, ami a mi rendelkezésünkre áll, minden, amiért mi a jogtulajdonosoknak fizettünk. Elérhető többek között valamennyi Grand Slam-torna valamennyi meccse, a világ szinte valamennyi kerékpárversenye, a téli sportágak világkupa-versenyei, és legfőképpen az olimpia minden mozzanata. Meg még nagyon sok minden más.

Az hiszem, ez egy fokkal kulturáltabb, európaibb megoldása egy kétségtelenül meglévő, ám máshogyan aligha orvosolható problémának, mint elküldeni valakit az édesanyjába a Facebookon, pusztán azért, mert másként döntött, mint ahogy az nekünk tetszett volna.

Bár a korszellemhez nyilván utóbbi azért közelebb áll.