Női elődöntők után és férfiak előtt, a Roland Garros vége felé járunk, most kezdődik azonban csak a java. A női torna nem kevés meglepetésére csodálkoztunk rá. Mindeközben küszöbön áll a foci Eb, és interjúsorozatunkkal készülünk az olimpiára is.

Egymás után a második labdarúgó Európa-bajnokság indul magyar részvétellel, ráadásul részben hazai pályán. Noha az egyik legkisebb a magyar csapat esélye, Marco Rossi fiai bíznak a meglepetés erejében.
Megvan, kik játsszák a női egyest döntőt. Pavlyuchenkova hat elbukott negyeddöntő után most döntőig ment, Barbora Krejčíková pedig Ostapenko után a második nem kiemelt Roland Garros-győztes lehet.
Hírek
Tsitispas drámai veszteségéről beszélt, Eriksen állapota javul
7 ÓRÁJA
Olimpiai nagyinterjú Märcz Tamás férfi vizilabda szövetségi kapitánnyal az elmúlt 4 évről, az 5 olimpiai újoncról, és arról, mennyire jött jól a fiúknak, hogy egy évvel később vannak a játékok.

Tenisz

Kis híján egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány meccs van még hátra az idei Roland Garroson (6), de a java még csak most jön. Az első döntőn, a vegyespároson túl vagyunk, de a két férfi elődöntő, két egyéni döntő és a férfi, illetve női páros döntő vár még ránk a hátralévő három napon.
Az elképesztő csillaghullás, sérülések és visszalépések után a legjobb 4-ben azért jó volt látni új arcokat. A görög Maria Sakkari gigantikus, 200 perces elődöntőben maradt alul, pedig szerintünk a Garrosra egészen jól összeállt a játéka. Elmondjuk, miért. Talán az övénél is nagyobb történet a snowboardosból teniszezővé vált Tamara Zidanšeké, akinek tenyeresét most nemcsak Szlovéniában figyelik ámulattal.

Maria Sakkari

Fotó: Getty Images

Még nem ért véget a salakszezon, de egyesek már füvön játszanak. Jó hír, hogy visszatért sérüléséből, és így tervezi folytatni Simona Halep, Nick Kyrgios érkezése egyelőre kérdéses. Talán Wimbledon. Stuttgartban azonban már pattog a labda, néhány kiemelt már ott is kiesett... Hiába, két évig nem volt tenisz ezen a borításon.

Foci

Noha a mai napon elindul az év futballeseménye, több helyen még mindig a beengedhető nézők száma a kérdés. Dániában a járványügyi korlátozások enyhítésének köszönhetően mehet több néző az eredetileg meghatározottnál. Németországban azonban még mindig soknak tartják a 20%-os telítettséget. A 14500 néző azonban még így is csak negyede annak, ahányan Budapesten nézhetik élőben az F csoport három találkozóját és az egyik nyolcaddöntőt.
Mindeközben tart még a Szuperliga-történet. Az áprilisban egy röpke pillanatra megalakult, majd visszavonulót fújó európai top bajnokság angol csapatait most 22 millió fontra büntette a Premier League – a hat csapatot összesen. Hogy egy 3,5 milliós büntetés mennyire okoz problémát az évente 100 milliós nagyságrendben vásárló kluboknak, arról lehet elképzelésünk...

Kerékpár

Zajlik a szlovén kör, és a hazaiak kedvence, Tadej Pogacar játszi könnyedséggel vette a szerdai szakaszt. Több mint 20 kilométerrel a vége előtt hagyta ott a mezőnyt, és mosolyogva ért a celjei célba. Mindeközben kicsit visszatekintünk még a múlt heti Dauphinére. A verseny győztese, az ausztrál Richie Porte már a Tourra készül. A nagyon erősnek tűnő Ineosban a hazai hangok még azt is rebesgetik: akár összetett menő is lehet.

Még több sport

Bronzérmet szerzett a budapesti cselgáncs vb-n Tóth Krisztián, a magyar csapat legmagasabban jegyzett dzsudokája. Nézd meg itt a bronzmérkőzést!
Tóthnak komoly esélye lesz az éremre Tokióban is, ahol azonban nem csitulnak az ellenző hangok. Elnézve az ország beoltottságát, ezen nagyon nem is tudunk csodálkozni.
Végül, de nem utolsó sorban: a friss kormányrendelet után itt vannak a szabályok, amit mindenkinek tudnia kell, mielőtt a Hungaroringre készül.
Hírek
19! Djokovicra elfogytak a szavak, kezdődnek a Tour de France-találgatások
TEGNAP 03:44
Hírek
Dráma és újraélesztés a foci Eb-n, cseh győzelem a Garroson
13/06/2021 03:11