"Tudom, sokan most is azt mondják, hogy nem teljesítettem be, amire hivatott voltam" - vallott az ex-válogatott átlövő

Gyermekkori álma volt a válogatottban játszani, aztán amikor fiatalon odakerült, nem bírta a közönség nyomását. Planéta Szimonetta újra fontos szereplő lett a Bajnokok Ligájában remeklő Debrecenben, és bár a válogatott bő világbajnoki keretébe nem került be, igyekszik segíteni fiatal csapattársait, miközben fél szemmel már a profi pályafutás utáni időszakra tekint előre.

"Tudom, hogy sokan most is azt mondják, hogy nem teljesítettem be, amire hivatott voltam" - Planéta Szimonetta/Hosszabbítás

Fotó: Eurosport

Az eheti Hosszabbításban nagyinterjút hallhattok Planéta Szimonettával, a DVSC-Schaeffler korábbi válogatott kézilabdázójával. A 30 éves játékos az idei szezonban remeklő debreceni csapat fontos pillére védekezésben, amellett, hogy sok tehetséges fiatalnak nyújt segítséget tapasztalatával.
Beszélgetésünkben érintjük a DVSC Bajnokok Ligája-szereplését, Planéta válogatottbeli pályafutását, illetve a franciaországi éveit is.
Ácsi! rovatunkban ezúttal is elhoztuk a hét legérdekesebb híreit, benne a bolgár-magyar Eb-selejtezővel, amelyet végül Szófiában, zárt kapuk mögött rendeznek csütörtökön, Losonczi Dávid végül megszerzett vb-aranyával, Novak Djokovic év végi világelsőségével, a Szeged-Veszprémmel, és egy elszabadult megyei beugró kapussal.
Podcastjeink az Apple Podcast és a Spotify alkalmazásokban is meghallgathatók!
Tartalom:0:00 Bevezető
1:35 Interjú Planéta Szimonettával:1:44 A második komoly bravúrját érte el a Debrecen a BL-ben azzal, hogy a CSM ellen pontot szerzett Bukarestben5:04 Jót tesz a DVSC játékának, hogy a BL-ben nincs nagy nyomás a csapaton6:33 Két nagy zakó után az Odense elleni szoros vereség fordított a csapat lendületén7:19 Ezt az eredménysort, amivel a csoportkör felénél állnak, simán aláírták volna a szezon előtt8:35 A hiányzó ultrák ellenére is nagyon jó hangulatúak a hazai BL-meccsek és sok új arc jelent meg a csarnokban11:34 A fiatalabb játékosok tavaly nagyrészt hozzászokhattak az európai kupameccsekhez15:10 Egy fokkal profibb lett a csapat felkészítése, de ebben óriási különbség nincs a BL miatt19:13 Az a játék, ami a BL-ben 50%-os mérlegre elég, a bajnokságban sok könnyű győzelmet hoz21:35 Két éve Franciaországból tért haza, aminek elég sok oka volt, és Debrecenben bíztak benne25:09 A két és fél éves sérülése alatt a visszavonulás is foglalkoztatta26:11 A válogatott pályafutása egy folyamatos hullámvasút volt, gyerekkori álomból vált rémálommá33:15 Sok olyan pillanat volt, amikor a kézilabda szeretete miatt maradt a sportban35:15 A DVSC-nél Mariana Costa a vezér, de Planéta is igyekszik segíteni a fiataloknak önbizalmat építeni37:28 Győrben neki elsősorban a külföldi játékosok próbáltak segíteni a nehéz időszakokban38:23 A mostani húsz év körüli csapattársait nagyon céltudatosnak és maximalistának érzi42:00 A francia kézilabdában azt tapasztalta, hogy csak a Metz és a Brest körülményei voltak a magyar csapatokéhoz hasonlíthatók45:26 A női kézilabdában is megvannak a különböző iskolák, de elég nagy a keveredés a rengeteg légiós miatt47:33 Magyarországon sportolóként jó fizetést lehet megkeresni, és kevésbé alakult ki egy állandó út a civil életbe
49:40 Ácsi! A hét legérdekesebb hírei:49:49 Foci: Három nappal a bolgár-magyar Eb-selejtező előtt még nem lehetett tudni, hogy hol és mikor rendezik meg57:02 Foci: A Ferencváros 1-1-et játszott a Genk ellen, az utolsó két körben dől el, hogy meglesz-e a továbbjutás a KL-ben58:18 Birkózás: Losonczi Dávid utólag megkapta a világbajnoki aranyérmet, bírói tévedés miatt nem ő győzött szeptemberben1:01:49 Tenisz: Novak Djoković pályafutása során nyolcadszor lett évvégi világelső1:03:45 Tenisz: A WTA-vb-n Iga Swiatek elképesztő fölénnyel győzött1:07:45 Kerékpár: Sepp Kuss örülne, ha a Touron is lehetne esélye győzni1:11:12 Kézilabda: Szeged-Veszprém rangadót rendeztek, Bánhidi nélkül egész jól tartotta magát a Szeged1:13:21 Kézilabda: Máthé Dominik a szezon végén elhagyja a Paris St-Germaint1:16:27 Kézilabda: A Győri ETO és a Fradi nyert, a Debrecen döntetlent játszott a múlt héten a BL-ben1:18:14 Foci: Eléggé megtalálták a Milan szurkolói Gianluigi Donnarummát a csapat PSG elleni BL-meccsén1:20:35 Foci: 13 forduló után a Girona vezeti a spanyol bajnokságot, 11 győzelemmel1:22:00 Foci: A Honvéd-nevelés Baráth Botondot csapata, a Vasas szurkolói találták meg miután a Honvéd szurkolóit vigasztalta1:28:10 Foci: Szöllősi György szerint a magyar foci feltámadása Felcsúton kezdődött bő 15 éve1:33:21 Foci: 25 éves eltiltást kapott egy megyei focista, aki felpofozta a játékvezetőt
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés