Az ENYAQ iV a 2020-as Tour de France-en vezetett először nemzetközi mezőnyt, és ahogy a tavalyi évben, úgy idén is láthatjuk a Tour de Hongrie-n is, május 11. és 15. között. A ŠKODA 1895 óta támogatja a kerékpárversenyeket, és nem csak a felvezető és kísérő autók biztosításával. A Tour de France versenyigazgatójának autójaként egy átalakított ENYAQ iV szolgál, a Magyar Körversenyen a márka biztosítja a zöld trikó díját, és még rengeteg kerékpárversenyen van jelen a márka támogatóként, többek között a La Vueltán, a Párizs-Nizzán, a Párizs-Roubaix-on és a Liège-Bastogne-Liège-en is.
A Tour de Hongrie támogatója
Természetesen a ŠKODA Magyarország kerékpáros kultúrájának is nélkülözhetetlen szereplője, így a magyar versenyeket is támogatja. A nemzetközi szinten évről évre egyre népszerűbb Tour de Hongrie-n felvezető autót és kísérőautókat biztosít, melyekben orvosok, szerelők, felszerelések, ételek és italok kapnak helyet. A felvezető autó – a környezet és a versenyzők egészségének védelmében – természetesen egy ENYAQ iV modell lesz, melyet arra terveztek, hogy minden elemében kiszolgálja a kerékpárosok igényeit, legyenek profik vagy hobbibringások. Mindemellett a magyar zöld trikó szponzora is! Minden évben tudósít az eseményekről saját almárkáján, a We Love Cycling Magyarországon keresztül, akik idén is izgalmas kampánnyal készülnek.
Hírek
Keserédes könnyek és kemény kritika a Garroson, fokozódó meccs az összetettért a Girón
8 ÓRÁJA
ENYAQ iV a bringásokért
Nem csak a legnagyobb nemzetközi és hazai versenyeken támogatja és óvja az ENYAQ iV a kerékpárosokat, de egy bringatúrára is tökéletes társ, legyen az egy délutáni kiruccanás, vagy egy többnapos kaland távol a város zajától. Biztonságos, praktikus, tágas és tele okos megoldásokkal, ráadásul nem károsítja sem a környezetet, sem a sportolók tüdejét.
Mindegy, hogy acélvázas, profi, városi, monti, retro, modern, praktikus vagy rázós bringán indulsz útnak, a ŠKODA ENYAQ iV modellel biztosan célba érsz.
Ismerd meg közelebbről a modellt!

Idén is ŠKODA ENYAQ kíséri a Tour de Hongrie mezőnyét

Fotó: Eurosport

Tekerd le te is a WLC-vel a Tour de Hongrie-t!
Vagy legalábbis az egyik szakaszának távját és szintemelkedését! Válassz ki egy szimpatikus TdH-etapot és tekerj, ahogy a profik. Persze, a profik attól profik, hogy egész évben erre készülnek, mi pedig tudjuk, hogy neked nincs erre időd. Most azonban van egy heted bebizonyítani, hogy képes vagy rá. Egy versenyen, ami csakis a kitartásról szól, te vagy a legfontosabb. Ettől izgalmas. Ettől valódi kihívás. Ha sikeresen teljesítesz hét nap alatt egy tetszőleges etapot, bárhol az országban (vagy azon kívül is akár), bringás ajándékcsomagot vagy két darab VIP belépőt nyerhetsz az utolsó szakaszra! A játékról ezen az oldalon találsz bővebb információt.

Idén is ŠKODA ENYAQ kíséri a Tour de Hongrie mezőnyét

Fotó: Eurosport

Hírek
Nincs lehetetlen – a Porsche Exclusive Manufaktur minden kívánságot teljesít
21 ÓRÁJA
Hírek
Fucsovics simán ment tovább, a nőknél ismét esélyesek estek ki a Garroson
TEGNAP 05:20