Javában zajlik a világbajnokság, de mi még érezzük az NB 1 illatát, nem is beszélve a november közepi két válogatott mérkőzésről. Volt még tehát mit megbeszélni egy idényzáró utolsó podcast adásban. Kitárgyaltuk a válogatott legutóbbi két meccsét, és megnéztük, miben változhat a csapat jövő évi játéka. Az adás második részében pedig összefoglaltuk az NB1 őszének legfontosabb mozzanatait.
Alejandro Valverde nemrég a mezőny legjobb versenyzőjének nevezte, ami talán nem is túlzás egy ennyire erős szezon után. Remco Evenepoel nagy klasszikust, egyhetest, Grand Tourt és világbajnoki címet is nyert 2022-ben, trikókkal együtt összesen 21 győzelmet szerzett, ami nagyon magas szám. A Quick-Step egyik sportigazgatója-edzője, nem is fogta vissza magát a dicséretet illetően, bár Klaas Lodewyck némileg furcsán fogalmazott.
Japán óriási meglepetésre legyőzte Németországot a nyitófordulóban. Külön pikantériát adott a meccsnek, hogy mindkét japán gólszerző a Bundesligában játszik, de rajtuk kívül is sokan keresik Németországban a kenyerüket. A szövetségi kapitányuk szerint ez természetesen előny volt, hiszen emiatt nagyon jól ismerik a németek játékát.
Hírek
Brazília és Portugália is továbbjutott, visszatér az atlétika az Eurosportra
EGY NAPJA

FOCI

Neymar tinédzserkora óta a brazil drukkerek elvárásainak nyomása alatt játszik. A PSG támadójának nyilatkozataiból azt lehet sejteni, hogy az idei lesz az utolsó lehetősége arra, hogy végre világbajnok legyen. A hazai rendezésű vébén egy komoly gerincsérülés miatt esett ki a negyeddöntőben, ráadásul majdnem maradandó sérülés lett a vége a tornának. Oroszországban eleve sérülten játszott, ami nagyon is meglátszott a teljesítményén. Most végre egészséges és a csapat is erős körülötte, így valóra válthatják az álmukat.
Természetesen Németországban óriási sokkot okozott, hogy kikaptak Japán ellen. Hansi Flick szövetségi kapitány elismerte, hogy ezzel már nincs több esélyük a hibára, de hisz abban, hogy képesek lesznek javítani és továbbjutni. Lothar Mättheus szerint nem segíti a csapatot, hogy rengeteg a zaj körülöttük. A politikai viták és elvárások természetesen megzavarja a koncentrációt.
Milyen a francia foci legjobb hazai szakértőjével, Szabó Christophe-fal szinte végigcsetelni a francia-ausztrál vb-csoportmeccset? Takács Mártonkipróbálta és akkor már meg is írta, hogy milyen.

MÉG TÖBB SPORT

A Genesys OSC-Újbuda férfi vízilabdacsapatának nyártól új kapitánya van Tóth Márton személyében. A 37 évesen is kiemelkedő teljesítményre képes középcsatár a múlt héten három centerakciógólt szerzett a Marseille-jel játszott Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Interjúnkban az idei OSC-ről, a csapat és az ő egyéni céljairól beszélgettünk vele.
Meglepően szorosra sikerült a Zagreb elleni BL meccse a Veszprémnek, de így is sikerült nyerniük. Magas irammal kezdett a Veszprém, ez viszont sok hibát is eredményezett, amiket ki is használt a horvát csapat. Negyed órával a vége előtt még egyenlített is a Zágráb, de végül a Veszprém hozta a végjátékot.
Nem sokkal a Szaúd-Arábiában esedékes WTCR-idényzáró előtt nyilvánosságra hozták a hétvégre érvényes súlykompenzációs táblázatot, melyből kiderül, pontosan mennyi pluszsúlyt kapnak Michelisz Norbiék, illetve a Hyundai ellenfelei a Túraautó Világkupa történetének utolsó versenyén. Az nem volt kérdés, hogy az Elantrák nehezebbek lesznek, de most már azt is tudjuk, mennyivel.
Kliment Kolesnikovrövidpályás világcsúcsot állított fel 50 méteres hátúszásban az orosz bajnokságon. A 22 éves versenyző 22.11 másodperc alatt ért célba a kazanyi viadal szerdai versenynapján.

TÉLI SPORTOK

Jessie Diggins, az olimpiai és világbajnok sífutó, összetett világkupa-győztes megkezdte új szezonját, és figyelme középpontjában az 50 km áll. A női mezőnyben idén először megrendezett versenyszám egészen más hozzáállást kíván. Felkészülésről, üzenetekről, általában a szezonról kérdezte őt a New York Times.
Az oroszok eltiltása miatt egyébként is foghíjas mezőnnyel indul pénteken a sífutók 2022-23-as világkupája Finnországban, és sajnos nem ez az egyetlen ok, ami a színvonalnak rosszat tehet – noha az időjárással és a körülményekkel nincs gond, a koronavírus még mindig meghatározza a sportágat. Több norvég mellett a legnagyobb hazai kedvenc is hiányozni fog, miután pozitív tesztet produkált.
Hírek
Beckham Miamiba csábítaná Messit, kistérségi Clint Eastwoodok intézték el Japánt és Belgiumot a vb-n
TEGNAP - 07:01
Hírek
Mbappé duplájával a franciák az első továbbjutók a foci-vb-n, nem lesz többé WTCR
27/11/2022 - 05:29