Szombaton jön az év utolsó nagy egynaposa, Fetter Erikkel és Valter Attilával a mezőnyben. A Lombardia az egyik leghangulatosabb egynapos. Arra, hogy két magyar is legyen a mezőnyben még sosem volt példa. Ennek alkalmából ugyanazokat a kérdéseket tettük fel mindkettőjüknek.
Az Ekler családban adott két OB I-es vízilabdázó fiútestvér, a Honvédban pólózó, 21 éves Bendegúz és a 18 esztendős, az UVSE-ben játszó Zsombor. Nővérük, a 22 éves Luca azok után, hogy már világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert a parasportolók között, Tokióban világcsúccsal lett aranyérmes távolugrásban a paralimpián. Mindhármukkal beszélgettünk a saját és egymás pályafutásáról.
A most 38 éves belga Kim Clijsters egy kosáredző felesége, New Jersey-ben él, és három gyermeket nevel. És most kezdte meg a harmadik visszatérését. Ez már önmagában is csodálatos. Az viszont igen ritka, hogy egy játékost mindenki szeressen, rá pedig ez a jellemző; Kim a kedvesség királynője.
Hírek
Hazai pályán alázták meg a Man Unitedet, brutálisan jó sorsolással kezdődik a bécsi ATP torna
5 ÓRÁJA

FOCI

Világbajnoki selejtezőre készül a magyar válogatott, az ellenfél Albánia lesz. Marco Rossi csapatának már nincs lehetősége a hibára, ezt maga a szövetségi kapitány is beismerte. A csapattól vegyes hírek érkeztek; Willi Orbán a betegségéből felépülve pályára tud lépni, viszont Fiola Attila sérülése miatt lemarad a meccsről.
Az Andorrai Nemzeti Stadionban tűz ütött ki. Az angolok edzése és sajtótájékoztatója után csaptak fel a lángok, de szerencsére nem keletkezett komoly kár a stadionban, így nincs veszélyben az Andorra-Anglia mérkőzés.
Jövőre nem játszhat a Camp Nou-ban a Barca. A stadion bővítése miatt kell egy évre költözniük, egyelőre viszont még több opciói is terítéken van. A barcelonai olimpiára épült Montjuic Stadion mellett szóba került az edzőközpontban lévő Johan Cruyff Stadion is, de az csak 6000 néző befogadására képes.

KERÉKPÁR

Meglepetés született a Gran Piamontén; Matthew Wells nyerte a sprintet. A Bora versenyzője Nizzolo és Kooijn előtt nyerte a Gran Piemontét, ahol ezúttal nem volt magyar versenyző a mezőnyben.

TENISZ

Andy Murray bizarr sztorija végül happy enddel zárult. A skót nem a legokosabb megoldást választotta az edzőcipője kiszellőztetésére, ráadásul még a jegygyűrűjét is benne hagyta. Végül a közösségi médiában közzétett keresés után minden visszakerült Murray-hez; a büdös cipő és a gyűrű is.
Kim Clijsters visszatérése nem sikerült a legjobban. Hiába kapott szabadkártyát, végül másfél óra jutott neki Indian Wellsben, miután az első fordulóban kikapott a cseh Siniakova ellen.

MÉG TÖBB SPORT

A két, sajnos már egyaránt feloszlott zenekar, a Heaven Street Seven és a Pegazusok Nem Léteznek basszusgitárosa, Németh Róbert ’Nem vagyok’ itt címmel jelentette meg az első regényét, amelyet a Noran Libro Kiadó jóvoltából olvashatunk. A popkulturális utalások rengetegében egy csomó focis topikot találhatunk, ezekből válogattunk.
Phil Sesemann Leedsben él, dolgozik és edz, és, mint mondja, szerencsés, hisz a legjobbakkal készülhet. Ott van például az az Emile Cairess, aki 27:53-at tud 10 ezer méteren. Ha valaki azt gondolja, nála nem lehet feljebb, nos, az nagyot téved. Sesemann legjobb edzőpartnere a kutyája, Kipchoge, a hároméves spániel-vizsla keverék.
A tokiói olimpián ötödik Szőke Alex komoly hátrányból felállva megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának szombati döntőjébe az oslói birkózó-világbajnokságon.
Csütörtökön derült ki, hogy a Magyar Vízilabda-szövetség elnökségének döntése alapján Märcz Tamás és Bíró Attila irányíthatja a párizsi olimpián is a magyar férfi, illetve női vízilabda-válogatott munkáját, mivel a grémium 2024. október 22-ig, az elnökség mandátumáig meghosszabbította a két szakember szerződését.
Már a szabadedzések után is látszott, valószínűleg ez lesz minden idők legszorosabb WTCR-időmérője, de amit a csehországi Mostban láttunk, az minden képzeletet felülmúlt. Remekeltek a magyar érdekeltségű pilóták, miközben az első négy között mindössze egy tized volt a Q3 végén.
A Forma-1-es mezőny a hétvégén Törökországban versenyez. Pénteken mindkét szabadedzésen Lewis Hamilton volt a leggyorsabb, de mégis inkább szomorúan zárta a napot, hiszen biztossá vált, hogy a motorcseréje miatt 10 rajthelyes büntetéssel kezdheti a vasárnapi nagydíjat.
A kétszeres olimpiai bajnok amerikai Mikaela Shiffrin a gyorsasági szakágakban is versenyez az alpesisí-világkupa következő idényében. A 69 vk-futamon győztes síző tavaly szinte kizárólag műlesiklásban és óriás-műlesiklásban indult, idén viszont lesiklásban és szuperóriás-műlesiklásban rajthoz áll Lake Louise-ban december elején.
Az olimpiai bronzérmes úszónak, Kapás Boglárkának Tokió nem hozta el azt a sikert, amire vágyott, ezért nekivág a következő ötkarikás játékoknak. "Ha éremmel jöttem volna haza, akkor nem biztos, hogy a párizsi olimpiát kitűztem volna célul, így viszont igen. Ha minden jól megy és bírom, akkor Párizsig szeretnék elmenni."
Milák Kristóf kétszer is országos csúcsot úszott 50 méter háton pénteken a Duna Arénában zajló rövidpályás világkupa második napján, melyen hivatalosan is elbúcsúztatták a tokiói olimpiát követően visszavonult Cseh Lászlót
Hírek
A Real Madrid legyőzte a Barcelonát, utoljára versenyzett otthon Valentino Rossi
14 ÓRÁJA
Hírek
Szoboszlai remekelt, kettős győzelem a rövidpályás gyorskorcsolya-világkupán, Vas Blankát dícsérik
TEGNAP 06:45