Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

Kettő plusz egy klasszis és egy legenda

Detti Horvath

Frissítve 07/03/2016 - 15:52 GMT+1

Sven Kramer nyolcadszor, Martina Sábliková negyedszer nyerte meg a gyorskorcsolya négytávú összetett világbajnokságot.

Sven Kramer trainiert für die zweite Saisonhälfte

Fotó: SID

Röviden akár ezzel az egy mondattal is el lehetne intézni a berlini verseny történéseit, legföljebb annyi kiegészítéssel még, hogy a várakozásoknak megfelelően.
Persze azért a holland és a cseh sztár magabiztos győzelmei mellett is történt egy s más. Például az, hogy Kramernek akadt egy kihívja, a norvég Sver Lunde Pedersen személyében, aki mindent megpróbált, hogy legyőzze a már eddig is győzelmi rekorder Kramert. Végül nem járt sikerrel, de legalább Kramernek nem csak az óra volt az ellenfele. A holland különben elképesztő figura, már az eddigi hét vb aranyával is messze túlszárnyalt minden korábbi csúcsot s most megint rátett egy lapáttal.
Kramer 2007-óta veretlen a négytávú vb-n s menet közben még begyűjtött egy-két olimpiai aranyat és ezüstöt is, no meg egy csomó távonkénti vb aranyat – az Európa bajnoki győzelmekről már nem is beszélve. S még mindig csak harminc éves, ha így folytatja, lassan már nem fejezetet, hanem külön könyvet érdemel a gyorskorcsolyázás történelmében. De lehet, hogy már most is.
Ez egyébként jár Martina Sáblikovának is. A 29 éves cseh versenyzőnek egy igazi ellenfele volt, mégpedig régi riválisa, a holland Irene Wüst. Akivel a 2008-as évet leszámítva immáron tíz éve osztoznak a vb aranyakon-úgy, hogy másoknak még annyi esélye sincs ellenük, mint a magyar labdarúgó válogatottnak az Eb megnyerésére.
picture

Martina Sablikova läuft in Berlin zu Gold

Fotó: SID

Wüst – aki egyébként ötszörös négytávú világbajnok, és nem mellesleg többszörös olimpiai bajnok, az ugyancsak sokszoros világ és olimpiai bajnok Sábliková ellen most is mindent megpróbált. De a záró szám, az 5000 méteres verseny előtt csak 2 mp volt az előnye, és ekkor már tudta, hogy nem képes nyerni.
7-10 mp előny kellett volna, Martina ellen ennyi nem lesz elég.”– mondta az utolsó verseny előtt. Ahol persze beleadott apait-anyait, de a három-és ötezer méteren idén verhetetlen cseh ellen ez sem volt elég. De legalább egy jót küzdöttek, és jó, hogy ők vannak, mert nélkülük kissé unalmas lenne a mezőny. Ámbár, most feltűnt egy fiatal holland lány, Antoinette de Jong, aki még csak 21 éves, de teljesen megérdemelten lett harmadik.

S ha már az életkorok szóba kerültek, a német Claudia Pechstein még 44 évesen is be tudta verekedni magát az indulók közé, ami szinte hihetetlen bravúr. A korábbi többszörös világ- és olimpiai bajnok Pechstein már nem tudott bekerülni a legjobb tíz közé, de a nálánál jóval fiatalabbak felét még így is megverte.
És ezzel a kör be is zárult. Láttunk klasszisokat, Kramert, Sáblikovát és Wüstöt, és figyeltük egy legenda talán utolsó világversenyét – bár Pechsteinnél sosem lehet tudni, az idei távonkénti vb-n például kis híján összehozott még egy dobogót. Még a végén képes, és megcélozza a 2018-as olimpiát is.
Kramerék ott lesznek. Ez olyan biztos, mint amilyen biztosan most agyonverték a mezőnyt.
Jóvolt megint élvezni a teljesítményüket.
picture

Claudia Pechstein hat in Berlin das Finale verpasst

Fotó: SID

Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés