MotoGP: Bagnaia Misanóban is megállíthatatlan volt

A San Marinó-i Nagydíj következett a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, ahol nem meglepő módon minden az olaszokról szólt. Azon belül is egy olasz márkáról: a Ducatiról.

Pecco Bagnaia, Ducati, MotoGP, Getty Images

Fotó: Getty Images

A szezon eleji esélylatolgatásban többször is írtuk a Ducati kapcsán: az elején, amikor még nem kiforrott az idei motor, lehetnek gondjaik. Viszont ha egyszer kiismerik a gépet és megvannak hozzá a beállításaik, nagyon nehéz lesz megfogni őket. Nos, a jelek szerint megvan ez az állapot. Pecco Bagnaia sorozatban három futamgyőzelemnél tartott és a bolognai gépek uralták az edzéseket Misanóban is. Már csak a futamon kellett érvényesíteniük a papírformát.
A táv első felében azért akadtak problémáik. A rajt után kiesett például Zarco, valamint az élbolyból kipottyant a hibázó Jack Miller és később Bezzecchi is. Az is érződött, hogy Jorge Martinnak nincs jó hétvégéje, elöl viszont így is a vörösök irányítottak. Egyetlen – számukra kellemetlen – tényező volt csak ott elöl: Maverick Vinales. Az apriliás spanyol sokáig a második helyen haladt és remek tempóban lihegett az élen álló Bagnaia mögött. A táv második felében azonban bezuhant a tempója és végül csak a harmadik helyen tudott beérni.
Az első pozícióért így Bagnaia mellett csak a jövő évi gyári ducatis ülést kiharcoló Bastianini harcolhatott – a két olasz meccselhette le egymás között, ki nyer. Bastianini üldözőként az utolsó kör legelején azonban hibázott, így nem tudott már odaérni – pedig megfutotta a leggyorsabb kört és végül csak centikkel maradt le az első helyről. Bagnaia így viszont folytathatta jó sorozatát, vagyis a korábbi hibák helyett újra azt a domináns, kizökkenthetetlen versenyzést látjuk tőle, mint tavaly év végén. Fel is jött a bajnokságban a második helyre.
A 4. pozícióban Luca Marini jött be a VR46-os Ducatival, mögötte pedig a visszafogott hétvégét produkáló, de ilyenkor is fontos pontokat gyűjtő Quartararo és Aleix Espargaro következtek.
A Moto2-ben sokat várt a hazai publikum a bajnoki címért küzdő Celestino Viettitől. Az olasz viszont – a legutóbbi fordulóhoz hasonlóan – bukott, így egyre nehezebb helyzetbe kerül összetettben. Főleg úgy, hogy a riválisai mind ott tudtak lenni az élbolyban. Alonso Lopez élete első futamgyőzelmét aratta a középső géposztályban – legutóbb még Quartararo tudott Boscoscuro (illetve akkor még Speed Up) vázzal nyerni. Canet lett a második, Augusto Fernandez a harmadik, mögöttük pedig Arenas, Ogura, Acosta, Arbolino volt a sorrend.
A Moto3-ban szintén szólhatott az olasz himnusz, méghozzá Dennis Foggia tiszteletére. A Leopard Racing versenyzője kihasználta a mögötte helyezkedő riválisok kakaskodását és nyert; Masia, Guevara és Deniz Öncü jöttek még meg vele egy vonatban. A nap vesztese itt – a rajt után bukó Sasaki mellett – Sergio Garcia volt, a bajnokaspiráns spanyol ugyanis egyfelől bukott, majd miután visszaállt a mezőnybe, ki is zárták a versenyből. Így a csapattársa, Izan Guevara vezeti a vb-t, köszönve szépen az ajándékpontokat.
A világbajnokság következő állomását szeptember 18-án rendezik majd Aragonban.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés