Eurosport
MotoGP: Bagnaia zsinórban harmadszor nyert
Publikálva 21/08/2022 - 19:15 GMT+2
Francesco Bagnaia és a Ducati volt a sláger Spielbergben, a MotoGP Osztrák Nagydíján. A hétvége nagy győztese viszont a listavezető Quartararo volt, aki meglepetésre a bolognai vörös paripák felségterületén jött be a második helyen.
Bagnaia és a Ducati megtáltosodott. Lehet még innen visszaút számukra?
Fotó: AFP
Spielberg rendszerint a veszélyről és a horror bukásokról szól a gyorsasági motoros világbajnokságon – de idén valahogy nem. Ez talán annak is köszönhető, hogy az első kanyar utáni egyenes szakasz közepére beépítettek egy lassítót, ami megtörte kissé a versenyzők lendületét. Nem is voltak igazán nagy bukfencek, előzni is lehetett – a változtatás nem vett el a pálya karakteréből. Összességében pozitívak voltak a benyomások vele kapcsolatban.
Spielberg viszont ettől még a Ducati pályája, az olasz gyártó pedig ezúttal is bivalyerős volt ezen a helyszínen. A pole-t Bastianini szerezte meg, a rajt után viszont inkább a két gyári Ducati, Bagnaia és Miller lódultak meg a legjobban. Az olasz vezette a mezőny, Miller csak egyszer próbálkozott meg a vezetés átvételével – sikertelenül. Mögöttük a jövő évi gyári ducatiért hajtó két fiatal titán, Bastianini és Jorge Martin következtek. Előbbi azonban még az elején kiszállt a küzdelemből: nem sikerült neki egy féktáv, ami után a sóderágyból kellett visszagurulnia a pályára, de rengeteg helyet vesztett. Később ki is szállt a küzdelemből.
Az Apriliák gyenge hétvégét futottak – a Yamahához és a Hondához hasonlóan -, nekik főleg a kármentésről szólt ez a futam. Quartararo viszont valahogy mégis extra futamot tudott hozni. Egész jó versenytempója volt (utólag azt mondta, a határon ment és sokat kockáztatott út közben); szépen használta ki ellenfelei hibáit a verseny során. Áthámozta magát az üldözőkön és felért a vezető hármasra is. Szemfülesen húzott hasznot Jorge Martin és Miller küzdelméből és ha lett volna még ideje, talán még Bagnaiát is meg tudta volna támadni 1-2 körön belül. Az olasz azonban már tarthatatlan volt, így behúzta az első helyet Quartararo mögött. A harmadik helyet Miller szerezte meg, de ehhez kellett spanyol márkatársának hatalmas hibája is a hajrában. Martin ugyanis végül megpróbálkozott egy előzéssel, de kicsúszott alóla a motor és bukás lett a vége. Végül csak a 10. helyen intették le.
A 4. helyet nagy bravúrral Luca Marini szerezte meg Johann Zarco, Aleix Espargaro és Brad Binder előtt. Quartararo így tovább növelte az előnyét a pontversenyben katalán riválisával, Espargaróval szemben – Bagnaia viszont megint közelített hozzá egy kicsit, az olasz már a harmadik helyen áll a pontok terén.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/08/21/3436474-70114648-2560-1440.jpg)
Francesco Bagnaia
Fotó: Getty Images
A Moto2-ben a Honda Team Asia csapat dominált – ilyen se volt még. Ai Ogura és Somkiat Chantra szép fokozatosan leráztak mindenkit és egymás között döntötték el a győzelem sorsát. A thai versenyző az utolsó körben be is próbálkozott, de Ogura visszatámadott és nyert. Mögöttük jókora lemaradással Dixon, a visszatérő Acosta, Augusto Fernandez, Canet és Alonso Lopez értek be. Külön meg kell említeni Celestino Viettit, aki buta hibát vétett és elesett – pont nélkül zárt. A bajnokságban így 1 ponttal Ogura vette át a vezetést Augusto Fernandeztől és ők ketten egyre inkább kezdenek kiemelkedni az összetett versenyfutásban.
A Moto3 szintén japán győzelemmel zárult – sőt, az első két helyen japánok értek célba. Ayumu Sasaki 2 hosszúkörös büntetése ellenére, a 21. helyről kapaszkodott vissza és nyert magabiztosan. Mögötte a rendkívül okosan, taktikusan versenyző Suzuki jött be, majd David Munoz és Deniz Öncü érkeztek be a célba. A kissé szétszakadt élmezőny második bolyában Sergio Garcia, Moreira, Guevara és Holgado következtek – az esélyesek közül Foggia csak a 12. lett, míg Jaume Masia bukott és pont nélkül maradt.
A világbajnokság következő állomása Misano lesz majd szeptember 4-én.
Kapcsolódó témák
Hirdetés
Hirdetés