Népszerű sportok
Még több sport
Összes megjelenítése

MotoGP: Mir a vb-favorit, a Yamaha összeomlott

Eurosport
Eurosport

Publikálva 08/11/2020 - 16:25 GMT+1

Joan Mir és a Suzuki a világ tetején, nehéz lenne ellenük fogadni.

Fotó: Eurosport

Véget ért az első valenciai versenyhétvége és teljesen átrendeződtek az erőviszonyok a MotoGP mindhárom kategóriájában.

Ez a hétvége sok mindenről lehet majd emlékezetes, de a királykategóriában jó eséllyel a Yamaha totális kudarcaként vonulhat majd be a történelembe. A japán gyártó ugyanis már jó pár éve rendszeresen rugdossa tökön saját magát – a Ducatival együtt – minden szezonban és idén eljutottak arra a pontra, hogy már nincs lejjebb. Marc Marquez kiesésével a Honda esélytelenné vált a címre, így a Yamaha és a Ducati került a legjobb pozícióba. Erre mint kiderült, még a nagy rivális hiányában is képtelenek feljutni a csúcsra: a semmiből felbukkanó Suzuki állt a világ élére és apránként, szorgosan haladva talán a legerősebb gyártóvá váltak a világbajnokságon.
A Ducati már hetek óta bebiztosította az idei sikertelenségét – a versenyzőik is szétestek már fejben, a motorjuk pedig a legtöbb esetben versenyképtelen. A Yamaha azonban még akár élhetett is volna az ő botladozásukkal. Jött azonban egy világraszóló botrány, ami megkoronázza a hangvillások eddig bénázásait.
A történet még Katarban indult, ahol a szezon kezdete előtt le kellett adniuk egy minta motorblokkot, amit a szezonban használni kívánnak – ezen a szabályok értelmében már nem változtathattak a későbbiek során. A bajnokság azonban nem Katarban indult, hanem jókora késéssel Jerezben. Márpedig az első futamra végrehajtottak egy apró változtatást a Yamahák erőforrásában: kicserélték a szelepeket, ezzel pedig vétettek a homologizációs szabályok ellen. Amennyire tudni lehet, egy beszállítóváltás állhat a dolog hátterében. Az új beszállító által készített szelepek szinte a megszólalásig hasonlítottak az eredetiekhez: ugyanolyan fizikális paraméterek, súly, kialakítás. Az anyag összetétele viszont változott, ez pedig komoly következményekkel járt.
A cserét valószínűleg senki sem vette volna észre, hacsak az első jerezi futamon nem történik több meghibásodás is a japánoknál. Az új alkatrészekkel problémák adódtak, így újakat kellett hozni helyettük – kérelmezték is Danny Albridge-nél, a MotoGP technikai igazgatójánál, hogy ezeket megbízhatósági okokból cserélhessék. Végül nem kaptak engedélyt a cserére és még vizsgálat is indult ellenük – ennek eredményeképp pedig büntetést is kaptak. A Yamaha gyártótól és a két yamahás csapattól is pontokat vontak le, a versenyzőik azonban megtarthatták az addig összegyűjtött egységeiket.
picture

Vinales és a Yamaha pocsék hétvégét zárt Valenciában.

Fotó: Eurosport

A gyár egyik bajnokesélyese viszont így is nehéz helyzetbe került. Mivel az idei 5 motorból 2-t nem használhattak a jerezi szelepek miatt, Vinalesnek pedig volt még egy motorhibája is, azért a spanyol gyakorlatilag 2 erőforrással teljesítette a szezont. Ráadásul ezeknek a működését is 500 RPM-es fordulatszámban maximalizálta a Yamaha, hogy mindenképp végigbírják a szezont. Most viszont elérkezett az idő egy motorcserére, így Vinales kénytelen volt a boxból rajtolni. Az meg már csak hab a tortán, hogy az egyik legfontosabb mérnöke koronavírusos lett, így a közvetlen stábjából is többen hiányoztak. Totális káosz.
„Minden évben eldobjuk a lehetőségét annak, hogy megnyerjük a bajnoki címet ilyen hibák elkövetésével. Így természetesen nagyon rosszul érzem magam, de otthon minden tökéletes, remek életem van, nem akarok többé mérges lenni. Boldog akarok lenni. Így ha idén nem jön el számomra a lehetőség, majd eljön legközelebb, vagy azután.” – mondta Vinales pénteken az eseményekkel kapcsolatban. Szombaton így folytatta a gondolatmenetet:
„Igen, elbuktuk a szezont. Mert ezt tisztázni kell, Marc hiányában óriási lehetőségünk volt. Marc és a Honda egy másik szintet képvisel, amit meg is tudtak mutatni, így ez egy tökéletes lehetőség lett volna, hogy megnyerjük a bajnoki címet. De tudod, elbuktunk 2017-ben és most 2020-ban is ugyanolyan hibákat bemutatva.”
És hogy miért ez a sok kritika a Yamahával szemben? Összetettben Vinales mellett Morbidelli és Quartararo is a legfőbb bajnoki esélyesek között voltak három futammal a vége előtt – utóbbi pedig az egyetlen az egész mezőnyben, aki egynél többször tudott nyerni idén (3-szor). Nos, a gond az, hogy ez után a hétvége után gyakorlatilag mind a hármójuk félig kiiratkozott a vb-harcból. Egyáltalán nem találták a tempót a rossz tapadási körülmények között, így a mezőny után rajtoló Vinales a futam végéig sem zárkózott fel a mezőny végéig; Morbidelli folyamatosan bukta el a pozíciókat és végül csak a 11. lett; Quartararo pedig még a táv legelején kicsúszott és így ért be Vinales mögött a 14. helyen. A jövő héten ráadásul ugyanezen a pályán lesz majd a folytatás, így vélhetően akkor sem lesznek majd sokkal erősebbek.
picture

Mir (36) és Rins (42) vezetésével a Suzuki bejelentkezett a vb-címért.

Fotó: Eurosport

Adja magát a kérdés, hogy mire mentek a riválisok a Yamaha hiányában. A Suzuki idén talán először jutott el arra a szintre, hogy tényleg a legerősebb gyártónak tűntek. Pedig már Aragonban is jól mentek, itt viszont képtelenség volt megfogni őket. Rins vezetésével végig elöl mentek Mirrel és a rájuk kapaszkodó Pol Espargaróval, mígnem a táv kétharmadánál Rins elengedte (?) a táblázaton jobban álló csapattársát. Ezt amúgy a spanyol mosolyogva úgy kommentálta a leintést követően, hogy nem érezte jól a motor hátulját és ezért hibázott. Mir mindenesetre utána jobb tempóra volt képes és megérdemelten húzta be élete első futamgyőzelmét a királykategóriában. A pontok terén több, mint 30 pontos előnye van a második helyre felzárkózó Rins előtt, a Yamahák pedig csak utánuk következnek. A hátralévő két futamon egyébként még 50 pontot lehet összegyűjteni.
A Moto2-ben bukott a favorit. Sam Lowes, habár zseniálisan jó tempót mutatott, ártalmatlan szituációban elesett és ezzel esélyhez juttatta üldözőit és zárójelbe tette az előző hetekben bemutatott parádés teljesítményét. Így pedig a tabella szempontjából ismét minden nyílt: Bezzecchi a futamgyőzelmével még mindig belátható távolságon belül van; Marini 6., Bastianini pedig 4. lett, utolérve a britet. A középső géposztályban így jó eséllyel az utolsó kanyarokig kiélezett küzdelem várható majd a folytatásban.
picture

Raul Fernandez élete első győzelmét aratta a Moto3-as vb-n.

Fotó: Eurosport

Ugyanez igaz a Moto3-ra, ahol akár már azt is hihettük, hogy Albert Arenas a nehezén már túlvan. Szép előnye volt az összetettben, ezúttal is rendben volt a tempója, ám nem volt szerencséje. Az egyik bajnokaspiráns, Vietti ugyanis a futam elején hatalmasat esett, magával rántva Alonso Lopezt is – utóbbi pedig összeért Arenasszal és így a spanyol motorja is megsérült. Arenas kiállt, majd pár kör hátránnyal visszajött meglehetősen zaklatott idegállapotban. Ezek után pedig bevárta a mezőny elejét és beállt hozzájuk versenyezni. Úgy tudott így a megmaradt riválisokkal meccselni, hogy gyakorlatilag már nem volt versenyben és a szabálykönyv szerint nem is lehetett „kiszedni” onnan. A toronyban aztán pár kör gondolkozás után hosszúkörös büntetésre ítélték a kék zászló figyelmen kívül hagyásáért, majd végül fekete zászlóval ki is zárták a viadalból. Az még kérdéses, hogy Arenas fog-e további büntetést kapni ez után a sportszerűtlen viselkedés után.
Raul Fernandez végül győzni tudott – életében először a vb-n. Sergio Garcia lett a 2., a bajnokságban ismét tényezővé váló Ogura pedig a 3. John McPhee elesett, ahogy Masia vagy Suzuki is. Drámai forduló volt ez, ahol nagyon értékesek voltak a pontok.
Folytatás egy hét múlva ugyaninnen Valenciából, majd már csak a portimaói szezonzáró lesz hátra.
Csatlakozz a több mint 3 millió felhasználóhoz az appunkon
Legyenek mindig kéznél a legfrissebb sporthírek, eredmények, élő közvetítések
Letöltés
Kapcsolódó témák
Cikk megosztása
Hirdetés
Hirdetés